Tízévenként picit erősödnek

Testvérvárosunk, Csíkszereda tánccsoportja, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes Boldogasszony tenyerén című előadásával folytatódott a Színház Határok Nélkül. Az erdélyi kulturális közösség helyzetéről is kérdeztük a produkció egyik rendezőjét, koreográfusát és szereplőjét, Gábos Endrét. 

- Mennyi munka volt ebben a csodálatos előadásban? 

- Konkrét együttes munka két és fél hónapnyi, az én munkám pedig - egyéb feladatok mellett - két évet is felölelt, mialatt kutattam az anyagokat, és összeállt a fejemben az előadás teljes forgatókönyve. Először a csíksomlyói búcsút szerettem volna bemutatni, majd észrevettem, hogy az egyházi mögött húzódik egy népi vallásosság is, abban egy más Boldogasszony-hittel, amely nem Máriáról, hanem a Nagyboldogasszonyról szól. A néprajzi lexikonban említik is, hogy a népi hitben már a kezdetekkor ott volt a Boldogasszony, mint egy égi istennő, akit később Szent Gellért tanácsára azonosított az egyház Máriával. Ennek ellenére a néphit megőrizte a maga Nagyboldogasszony alakját. 

Ez a csíksomlyói búcsúban - ahogy a csángók mondják, a „pap nélküli búcsúban" - is meglátszik, amikor pünkösdvasárnap reggel várják a Napot, majd a Napból kilépő pap Máriát. A népi vallásosságban mindennek az életadóját tisztelik Nagyboldogasszonyban, akinek ezért létezik egy földi mása is. Innen indul a műsor cselekménye a világ megteremtésével, majd folytatódik a párválasztással, a nő asszonnyá avatásával, aki ezt követően életet ad. Ezért a csíksomlyói búcsún napfelkeltekor mindig köszönetet mondanak, mint a somlyói misén. 

- Hogyan vigyáz önökre Boldogasszony, milyen most az együttes élete? 

- Mondhatom jó, és ha hagyják, hogy jól legyünk, ez így is marad. Azt hiszem, amint napjainkban mindenhol a világban érződik, nehéz a gazdasági helyzet, és ez ránk is kihat. De még nincs nagy veszély, bár szeptemberben egy kicsit „megfenyegettek" bennünket: össze akarták vonni az intézményeket, ám hála Istennek elnapolta a kormány ezt a döntést. Bizonytalanok voltunk a folytatást illetően, de egyelőre nagyon jól vagyunk. Minket is az önkormányzat tart fenn, és amíg nekik megengedik, hogy azt az összeget ránk költsék, addig nincs baj - ezt az elmúlt húsz év is bizonyítja. Az előző gazdasági világválság idején szintén adódtak nehézségek, akkor is voltak leépítések, de újra és újra megráztuk magunkat. Tízévenként mindig egy picit erősebbnek kell lennünk. 

Harminc esztendeje vagyok az együttes tagja, mindig úgy gondoltam, hogy ha adnak annyit, amennyiből megélek, az elég. Sohasem a pénzt, hanem azokat az élményeket tartottam fontosnak, amelyeket ez a „munka" ad. Mindennél többet jelent, hogy örömmel megyek „dolgozni". A felállva tapsoló közönség és az előadás után ragyogó szemekkel távozó nézők látványa felbecsülhetetlen érzéssel tölt el. 

- Románok látogatják az előadásaikat? 

- Nem jellemző. Harminc év alatt néhányszor előfordult, hogy megosztották velem: tudnak az együttesről, és érdekesnek találják a művészetünket, de inkább az ingyenes, szabadtéri fellépéseinken fordulnak meg román nézők. 

- Ekkora ellenszélben nagyon nehéz lehet a helyzetük. Szabadon alkothatnak? -

Azt hiszem, az ellenszél jobban megerősíti a magyart, mint a látszólagos béke. Egyébként nem szólnak bele abba, hogy mit csináljunk, és említik is nekünk a művészetbeli különbséget, amikor az ország másik részébe megyünk fellépni. A román együttesek teljesen más stílusban dolgoznak, de reméljük, egyszer ők is elindulnak azon az úton, amit mi képviselünk, és kialakulhat köztünk egy szorosabb együttműködés. Lehet, hogy segítene a szakmának. 

Ördögh István