Mesterhármas szülte ötös
LABDARÚGÁS. Az NB III Északkeleti csoportjának 12. fordulójában az egykor szebb napokat látott REAC otthonában lépett pályára a Termálfürdő FC Tiszaújváros. A találkozót már az első játékrészben eldöntötték a sárga-kékek.
REAC - Tiszaújváros 1-5 (0-4) Budai II. László Stadion 200 néző.
V.: Takács Á. Rákospalotai EAC: Dulka - Kárász, Skripek, Kaszala (Csernák, 63.), Lustyik, Lakatos (Mészáros, 46.), Palaga (Soós, 46.), Ujvári (Tóth M., 63.), Bedő, Nagy G. (Markos, 71.), Lakatos Cs. Vezetőedző: Farkas József. Termálfürdő FC Tiszaújváros: Herceg - Ivánka, Valkay, Oláh (Kollár, 59.), Tóth B., Bussy (Vajda, 59.), Farkas M. (Erős, 59.), Tóth S., Papp F., Varjas L. (Lehóczki, 75.), Nagy D. (Garda, 71.). Vezetőedző: Vitelki Zoltán Az elmúlt forduló hazai veresége után ráfért az újvárosiakra egy idegenbeli siker. Ennek megfelelően kezdett Vitelki Zoltán együttese, amely már a találkozó elején vezetéshez jutott.
A 2. percben Nagy. D. 16 méterről leadott lövését még védte a rákospalotai kapus, de a kipattanóra Tóth B. csapott le, aki 8 méterről már nem hibázott, 0-1. Az újvárosiak továbbra is eredményesebbek voltak támadásban, melynek a 14. percben lett meg az eredménye. Farkas passzolt jobbról középre és Tóth B. 16 méterről kilőtte a hosszú sarkot, 0-2. Még mindig nem volt vége a vendég gólparádénak, amely kezdett Tóth Borisz show-vá alakulni. A 23. percben Oláh két védőt kicselezve lőtte középre a labdát, melyre Tóth B. érkezett és 2 méterről az üresen maradt kapuba továbbított, 0-3. A 31. percben Tóth S. jobbról belőtt szögletét Ivánka kanalazta tovább, a labda Bedőről pattant a REAC hálójába, 0-4. Az első játékrészben gyakorlatilag eldöntötte a meccset a borsodi alakulat.
A második játékrészben is rendre a Tiszaújváros akarata érvényesült. Az 55. percben Tóth B. hozta helyzetbe Nagy D.-t, aki 11 méterről lőtt a hazaiak kapujába, 0-5. A REAC a hajrában eljutott a szépítésig. A 82. percben Bedő két csel után lőtt 16-ról Herceg kapujába, 1-5. A mérkőzést ilyen arányban is megérdemelten nyerte meg az újvárosi alakulat, hiszen jól használta ki helyzeteit. Vitelki Zoltán együttese így 17 pontjával a 7. helyen várja az október 29-én, vasárnap 13 órától a Kisvárda II elleni hazai mérkőzést. Farkas József: Gratulálok a Tiszaújvárosnak, minden tekintetben fölénk nőttek, lefociztak minket. Rossz taktikát választottunk, ezért a stábbal vállaljuk a felelősséget, de ezt ma a játékosokkal közösen hoztuk össze.
Vitelki Zoltán: Nagyon jó első félidőt produkáltunk, teljesen megérdemelt a győzelmünk, gyönyörű gólokat szereztünk kidolgozott akciókból. A második félidőben is voltak óriási lehetőségeink, sajnos ezek kimaradtak, de nagyon boldogok vagyunk.