Posta a Tisza-parti Ifjúsági Klubban
Évek óta mozgóposta működik a Tisza- parti városrészben. Az autó hetente begurul, ott lehet ügyeket intézni az út szélén, a ház előtt, a szabadban. A Magyar Posta azonban ezt is megszünteti márciustól, erről két hete tájékoztatták dr. Fülöp György polgármestert. A városvezető gyorsan reagált a problémára: ahogy Tiszaszederkény, úgy a Tisza-parti városrész sem marad posta nélkül. - Február közepén telefonon, majd írásban is tájékoztatták polgármester urat a Magyar Posta Kelet-Magyarországi Területi Igazgatóságáról, hogy február végével megszüntetik a szolgáltatást a Tisza-parti városrészben, aminek a lényege az volt, hogy meghatározott időnként egy autó jött ide, és ott lehetett intézni egyes postai szolgáltatásokat - kaptuk a tájékoztatást dr. Juhos Szabolcs jegyzőtől.
- A levélből kiderült, hogy a jogszabály értelmében bizonyos területeken már nem kötelezett a Magyar Posta ilyen szolgáltatásokat nyújtani, tehát ez megszűnt volna. A volna azért hangsúlyos, mert vázoltak egy másik elképzelést, mely szerint amennyiben az önkormányzat hajlandó meghatározott díjat fizetni, illetve térítésmentesen biztosítani egy helyiséget, akkor a posta a továbbiakban is tudja vállalni a szolgáltatást.
A polgármester úr mérlegelt, többször is egyeztetett a posta illetékes vezetőjével és annak érdekében, hogy ez a városrész se maradjon postai szolgáltatás nélkül, úgy döntött, hogy partneri szerződést kötünk a Magyar Postával. A következő testületi ülésen a képviselőket is fogjuk erről tájékoztatni - nyilatkozta a jegyző. Az önkormányzat a Tisza-parti Ifjúsági Klubban biztosít helyiséget a jövő héttől, ahol heti két alkalommal, kedden és pénteken 12:00 és 12:30 között lehet ügyeket intézni. Az önkormányzatnak ez évi 1.300.000 forintjába kerül. Tiszaszederkényben egy évvel ezelőtt indult el a PostaPont, ami a helyi kisboltban működik. Ide érkezik naponta kétszer is a posta autó.
- A helyiek megszokták, szeretik, annak idején is nagyon örültek neki, hogy továbbra is itt helyben intézhetik ügyeiket, nem kell ezért beutazni a városba - mondja Kiss Virág, a bolt tulajdonosa, a PostaPont üzemeltetője.
- Március 11-től zöld utat kapott a régi tervünk, szerencsejáték szolgáltatással bővíthetjük kínálatunkat. Az elmúlt hónapok tapasztalatai alapján azt tudom mondani, hogy érdemes volt ebbe belefogni, a régi ötös posta forgalmát hozzuk.
berta