Nem ért rá megöregedni

Ismét kilencen éves lett Tiszaújváros egyik lakója. Dankó Gyuláné, Ilonka néni 1956-ban költözött az akkori Tiszaszederkénybe. Őt köszöntötte születésnapja alkalmából a város vezetése, dr. Fülöp György polgármester és dr. Juhos Szabolcs jegyző. - 1935. április 7-én születtem, Kótajon, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében - kezdi a történetét Ilonka néni. 

- Elvégeztem az általános iskola hat osztályát, akkor még annyi volt kötelező, és mondhatom, hogy azután már munkába is álltam. Ózdon kezdtem dolgozni a Táncsics telepen, először vízhordó voltam, aztán bekerültem az ottani központba és az irodák között hoztam-vittem a rám bízott dolgokat. Fiatal voltam, még bírtam az iramot, és ezt ott ki is használták.

Aztán ebédfelelős lettem Bolyokon, ami Ózdhoz tartozik. Ott volt egy főgépész, aki azt mondta nekem, hogy ne szaladgáljak ennyit, inkább beiskoláz. Így lettem nehézgépkezelő. Így kerültem az akkori épülő Tiszaszederkénybe, mint darukezelő. Én szó szerint részt vettem a város építésében, hiszen ott voltam a gépeken.

- Mit szóltak a férfiak, hogy Ilonka néni nőként nehéz fizikai munkát végez?

- Sokszor irigykedtek - emlékszik mosolyogva, - mert sokszor jobban elvégeztem a munkát, mint ők. A főnökeim meg ezt értékelték is, sokszor jobb órabért kaptam, mint a kollégák, és nem is egyszer én voltam a hónap dolgozója is.

- Szeret Tiszaújvárosban élni? 

- Igen, én már akkor nagyon megszerettem, amikor idekerültem, pedig akkor még csak sáros utcák voltak, ahol az elítéltek végezték a földmunkákat. Akkor, amikor a város épült és később is, amikor a Városgazdálkodási Vállalatnál dolgoztam, hívtak sokszor több fizetésért máshová dolgozni, de sosem fogadtam el az ajánlatot, mert én itt boldog voltam és vagyok. Itt van a családom, akiket semmiért oda nem adnék. Bár tizenhárom éve meghalt a társam, de nem szoktam egyedül lenni. A lányom minden reggel felszalad hozzám, megkérdezi, hogy hogy vagyok, van két unokám és öt dédunokám. Ők is gyakran meglátogatnak, de ha nem tudnak jönni, akkor mindig felhívnak telefonon és úgy beszélgetünk. 

- Hogyan telnek a mindennapjai? 

- El szoktam menni a nyugdíjas rendezvényekre, legutóbb ott voltam a kocsonyabálon is. Szeretek menni, mert akkor találkozok ismerősökkel. Az itthoni dolgaimat is magam intézem, megfőzöm az ebédet, takarítok, teszek-veszek pakolgatok. Teljesen önellátó vagyok, sőt még 80 éves koromig autót is vezettem. Sokszor előfordult, hogy beraktam az unokáimat a kocsiba és amíg a szülők dolgoztak, elvittem őket kirándulni.

- Ilonka néni szerint mi lehet a hosszú élet titka? 

- Nem olyan régen Regéczy doktor úrral találkoztam, és ő is azt kérdezte, hogy hogyan lehetséges az, hogy egyáltalán nem látszik rajtam a kilencven év. Azt mondtam, hogy a sok munka miatt nem értem rá megöregedni. Persze érzem az idő múlását, a memóriám már nem a régi, de szerencsére az egészségemmel nincs gond. A lábam nem akar úgy szaladni, mint régen, mert néhány éve elestem és meg kellett műteni. Ha ez a nyavalyás lábam még mindig jól működne, talán még férjhez is mennék - teszi hozzá nevetve. 

ema