Negyven év a helyi kultúrában
„Azt hittem, csak viccelsz, amikor felkértél az interjúra" - szegezte nekem Baloghné Gulyás Erika, mielőtt felvettem vele az alábbi beszélgetést. Majd megjegyzése után így folytatta: nem eléggé „nagy" ember ahhoz, hogy cikket írjak róla. Noha Erika tevékenysége a művészetszerető közönség számára valóban nem volt látványos, egész biztosan nem túlzok, ha azt állítom: nagyon hiányzik ő a helyi közművelődésben dolgozók családjából. Ezért nyugdíjba vonulása után arra kértem, meséljen, mit jelentett számára negyven éven át Tiszaújváros kultúrájáért munkálkodni.
- Hogyan léptél be a kultúra világába?
- Nagybátyám felesége, Tállainé Nagy Ilona szintén közművelődési szakember volt, és hajdanán a Derkovitsban dolgozott. Ő ajánlott be a városi könyvtárba, mert gyerekkoromtól kezdve lelkes, könyvtárba járó olvasó voltam. 1984. október 1-jén vettek fel könyvtáros munkakörbe. Jó ideig minden részlegen dolgoztam: a felnőtt kölcsönzőben, az olvasóteremben, aztán majdnem három éven át a gyerekkönyvtárban is. A megfelelő tanfolyamok elvégzése után kölcsönző könyvtárosként folytattam harminc esztendőn keresztül.
Majd amikor a kolléganőm elment nyugdíjba, átvettem tőle a könyvtári programok szervezését. Tetszett, amit ezen a területen tapasztaltam. Mindig is szerettem volna továbbtanulni, 2006-ban pedig lehetőség adódott a főiskola elvégzésére, amivel éltem is. Szerencsém volt, hogy nekem még támogatta a munkahely, mert saját erőből nem tudtam volna finanszírozni. Akkor még az érettségi eredmények alapján zajlott a felvételi, és a maximális 120 ponttal jutottam be a Nyíregyházi Főiskola művelődésszervező szak levelező tagozatára. 2009-ben végeztem jeles oklevél minősítéssel, és erre nagyon büszke voltam, hiszen negyvenévesen kezdtem el a képzést. A diploma megszerzése után még öt évig maradtam a könyvtárban. Szerettem ott dolgozni, de egy idő után mégis belefásultam egy kicsit, ezért épp jól jött a váltás.
- Hogyan kerültél a Derkóba?
- 2014-ben meghirdettek egy művelődésszervezői állást, és május 2-án kezdtem ebben a munkakörben. Nem mondhatom, hogy nem féltem, de aztán minden nagyon jól sikerült, sőt: a művelődési központban töltött utolsó tíz év hozta el számomra a szakmai kiteljesedést. Nagyon hálás vagyok Mátyás Zoltán igazgató úrnak, amiért bízott bennem, és felismerte, milyen feladatok a számomra testhezállóak. Úgy gondolom, megugrottam azokat a magasságokat, amiket elém állított.
- Miként rázódtál bele az új munkakörbe?
- Rögtön beledobtak a mélyvízbe. Elsőként egy csereprogram keretében - előzetes tapasztalat nélkül - megkaptam a csíkszeredai gyerekek táboroztatását. Nagyon jól érezték magukat a gyerekek, közülük van olyan, aki ma már egyetemet végzett fiatalemberként még mindig tartja velem a kapcsolatot. A táboroztatás után egy-két héttel „megnyertem" a Derkós művészeti csoportok éves, szakmai felkészítő táborának lebonyolítását, amit a későbbiekben is én vittem.
- Művelődésszervezőként mire vagy a legbüszkébb?
- Több teljesítményt említenék, mert nem tudok egyet kiválasztani. Elöljáróban pedig feltétlenül hozzá kell tennem: egyik sem csupán az én érdemem, hanem egy igazi csapatmunka eredménye. Az első nagyrendezvényemre, a 2015-ös Halászléfőző Fesztiválra rendkívül büszke vagyok, mert 6500 látogatót vonzott, és azt hiszem, ezt a számot később sem sikerült felülmúlni. Lehoztam Bangó Margitot, az Illés Emlékzenekart - amely akkor volt nálunk először -, Demjén Ferencet és a Copacabana Brasil Samba Showt. Egy ilyen nagyszabású szabadtéri rendezvény megszervezése hatalmas feladat volt mindenkinek: a Polgármesteri Hivatalnak, a Derkovitsnak, a Sziget Csárdának, a Városgazdának és a rendvédelmi szerveknek. Össze kellett hangolnunk a teendőket. Természetesen minden rendezvényt több hónapos szervezőmunka előz meg: előadókkal, menedzserekkel tárgyalunk, szerződéseket kötünk, étkezést, esetleg szállást is biztosítani kell, és a végén ugyancsak várnak még ránk az utómunkálatok.
Ez a feladathalmaz kívülről ugyan nem látszik, de a munkánkhoz tartozik. Roppant megtisztelő volt még számomra a március 15-i ünnephez kapcsolódó, négyhelyszínes rendezvény lebonyolítása, amiért több alkalommal is felelős voltam. És van egy nagy szerelmem, a Színház Határok Nélkül, amit 2014 óta én szerveztem. Remek kapcsolatot építettem ki a fellépő színházak tagjaival, titkárságaival. Én kutattam fel az előadásokat, és a kollégáim véleményét is meghallgatva - bizonyos elengedhetetlen szempontok alapján - igazgató úrral közösen döntöttünk a műsor összeállításáról. 2023-ban arculatot váltott a rendezvénysorozat, és ebből az alkalomból készítettünk egy jubileumi kiadványt, amely magában foglalja az elmúlt húsz év előadásainak ismertetőit.
És ha már kiadványról esett szó: nagyon sok nyomtatott anyag létrejöttében közreműködtem még: havi és éves programajánlókban, a Derkovits Művelődési Központot, valamint a helyi művészeti csoportokat bemutató kiadványokban, a Kulturális Központok Országos Szövetségének jubileumi kötetében. Szintén megtisztelő volt számomra, hogy munkám elismeréseként 2023-ban megkaptam a „Tiszaújváros Közművelődéséért" Életműdíjat.
- A minőségiránytás motorjaként jellemzett téged az igazgató úr. Mit jelent ez pontosan?
- Én voltam a Minőségirányítási Tanács elnöke az intézményben. Büszke vagyok arra, hogy az irányításom alatt, 2018-ban született meg az Arculati kézikönyvünk, és háromszor nyertük el a Minősített Közművelődési Intézmény címet, ami a magas színvonalú szakmai munka leghitelesebb bizonyítéka. Továbbá létrehoztam egy dokumentálási rendszert, amit a művelődési központ kitűnően tud használni a minőségirányításban, és készítettem még egy olyan rendszert is, amivel a statisztikai adatok - számos kritérium szerint - bármikor naprakészen lehívhatók. Mindezen túl a Nemzeti Kulturális Alaphoz és a „Tiszaújváros jövőjéért" Alapítványhoz benyújtandó pályázatokkal kapcsolatos összes teendő szintén hozzám tartozott.
- Lelkileg hogyan zártad le ezt a meglehetősen tartalmas pályafutást?
- A munka csak egy picit, de a kiváló, összetartó csapat nagyon hiányzik. Különleges érzés, hogy a Derkó szervezeti felépítésének köszönhetően egyetlen munkahelyen tölthettem ki ezt a negyven évet, amit mindenkinek köszönök.
Ördögh István