Krónika 40 - Üdülés vagy hűsölés?
Üdülés vagy hűsölés?
Enyhe telünk van! - mondogatják a rosszmájúak. S ez esetben nem a kemény tél fonákságaira gondolnak, hanem azokra, akik nyári vakációjukat töltik. Vagyis helyesebben szólva szerették volna tölteni. Mert nyár még nem igen volt! S hogy lesz-e, az majd kiderül. Szóval, úgy november tájékán már többet tudunk... Nyár ide, nyár oda, az üdülési szezon javában tart. A Tiszai Kőolajipari Vállalatnál egymást váltják a turnusok a hajdúszoboszlói vállalati üdülőben. A június 3-i kapunyitás óta július 11-ig négy turnusban harminchat dolgozó pihenhette ki fáradalmait. Ezt követően július 12-25. között NDK-beli, majd augusztus 1-től 14-ig lengyel vendégeket fogadnak. A július 26-30. közötti időszakban ismét tizenhét vállalati dolgozó juthat el Hajdúszoboszlóra, majd augusztus 16-25. között harmincnégyen élhetnek ezzel a lehetőséggel. Az üdülés üdülés jellegére lehetőségeihez képest a szakszervezeti bizottság is ügyel. Rendszeresek az ellenőrzések, és ha szükséges, nem maradnak el az intézkedések sem. A vállalat a napi 130 Ft-os étkezési jegyhez 70 Ft-tal járul hozzá, s e mellé ingyenes szálláslehetőséget és fürdőjegyet biztosít dolgozóinak. ű
(-pár)
PDF archivum
-
2026.09.03
2026. 36 hét - 2026. szeptember 4. -
2026.08.27
2026. 35 hét - 2026. augusztus 28. -
2026.08.18
2026. 34 hét - 2026. augusztus 18. -
2026.08.13
2026. 33 hét - 2026. augusztus 14. -
2026.08.06
2026. 32 hét - 2026. augusztus 7.