A 2024-es párizsi olimpiát hivatalosan július 26. és augusztus 11. között rendezik meg, azonban már július 24- én, szerdán a labdarúgás és a rögbi mérkőzéseivel elkezdődtek a küzdelmek. A nyitóünnepséget július 26-án, pénteken, azaz ma 20 órától rendezik, de nem a hagyományos módon: a sportolók a Szajna egy 6 kilométer hosszú szakaszán fognak végig...
Hatalmas zivatarral és jégesővel érkezett szerdán délután a hidegfront, ami városszerte nyomot hagyott maga után. A hirtelen lezúduló csapadék villámárvizeket okozott, a csatornák nem bírták elnyelni a vizet. A tűzoltók több riasztást is kaptak, kidőlt fákat távolítottak el az utakról, szivattyúzták a vizet.
Az eredeti tervek szerint július végére készült volna el a Szent István út 13-15. épület mögötti parkoló teljes felújítása és bővítése, azonban a kivitelező később kezdte a munkát, így néhány hetet csúszik a befejezés is. A munkások és a munkagépek már felvonultak a területre a héten, amit el is kerítettek, gőzerővel dolgoznak, hogy mihamarabb elké...
Folytatjuk sorozatunkat, melyben a 40 éves Tiszaújvárosi Krónikában az elmúlt negyven évben megjelent írásokból tallózunk, egyetlen rendezőelvet tartva szem előtt - mindig az adott év aktuális lapszámából szemlézünk. 1985 nyarán SZOT-beutalónak hívták a SZÉP-kártyát, és a lángos ára ekkor emelkedett 2 forintról 5 forintra a Balatonnál. A Leninváros...
„Különkiadással" jelentkezünk Krónika 40 rovatunkban, melyben a 40 éves Tiszaújvárosi Krónikában az elmúlt negyven évben megjelent írásokból tallózunk. Ezúttal felrúgjuk rendezőelvünket - miszerint mindig az adott év aktuális lapszámából szemlézünk - most ugyanis a Tiszaújvárosi Krónika 2021. augusztus 19-ei számában megjelent írást közöljük újra. ...
A két évvel ezelőtti forróság mintegy ezermilliárd forint veszteséget okozott a mezőgazdaságnak, főleg az Alföldön. Idén is hasonló helyzet alakulhat ki, a hetek óta tartó aszály óriási károkat fog okozni mind a szántóföldeken, mind a gyümölcsösökben. A szántóföldeken Péntek reggel 9 óra. Szomorú hang szól bele a telefonba, tulajdonosa Luczi ...
Nyugállományba vonulása alkalmából újabb három személy vette át a képviselő- testület által adományozott Tiszaújváros Szolgálatáért Díj kitüntetést. KOLYANKOVSZKY ISTVÁNNÉ takarítónő 1977-ben végezte el az eladói szakmunkásképző iskolát. Ezt követően eredeti szakmájában dolgozott Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. 1996-tól a Kazin...
Kisgyermek kora óta álmodozott róla, hogy egyszer ő is olimpikon lesz. Az álom beteljesült, Lehmann Csongor július 30- án, kedden reggel ott lesz Párizsban, a Szajna partján, a férfi egyéni triatlonverseny rajtjánál. - Milyen érzés a tiszaújvárosi triatlon első, saját nevelésű felnőtt olimpikonjának lenni, mellyel nem csak a saját álmaidat vá...
Ma már több mint százezer elektromos rollert használnak a magyarországi utakon és számuk egyre csak nő. Ennek oka a gyorsaság, hiszen amíg autóval perceket vagy akár órákat araszolhatunk a városi dugókban, az e-rollerekkel ügyesen ki lehet kerülni a torlódásokat, és gyorsabban elérjük az úti célunkat. Viszont mivel egyre elterjedtebb ez a közlekedé...
Egyre több a visszaváltható csomagolású termék a boltokban, amiért plusz 50 forintot kell fizetnünk, ám ha szabálykövetők vagyunk és a szemetes helyett a RE pontokra visszük vissza a flakonokat, a pénzünk megtérül. A város üzleteit járva arra kértük az embereket, osszák meg velünk tapasztalataikat az új visszaváltási rendszerről. Mint a hímes tojás...
Péntek este hét óra előtt nem sokkal érek a Termál Kemping bejáratához. Egyelőre nagy a csend, ám néhány perc múlva megérkeznek a kempinglakók, hisz este nyolckor zár a Tiszaújvárosi Gyógy- és Strandfürdő. Hosszú sorokban jönnek, törölközővel és úszómatraccal a hónuk alatt. Beállok mögéjük a sorba, és utánuk megyek, hogy egy kicsit belekóstolhassak...
A magyar lakosság csupán 8 százaléka használ fényvédő krémet egész évben, a túlnyomó többség (43 százalék) csak nyáron figyel erre oda - derült ki egy friss, reprezentatív kutatásból. Amikor legerősebb az UV sugárzás, 11-15 óra között, akkor csak a megkérdezettek negyede szünetelteti a napozást. Annak érdekében, hogy növeljék a fényvédelemmel és az...
Kérdés: Kedves Gyógyszerésznő! Gyermekem a nyáron nagyon sokat pancsol a strandon és az otthoni medencében, sokat merül a víz alá. Jelenleg nyári fülgyulladással küzd, és szeretném megkérdezni, hogy Ön milyen bevált módszereket ajánl a fájdalom és a kellemetlenségek enyhítésére? Gyakran a nyár, a nyaralás egyik kellemetlen velejárója a fülgyu...
Remélem, jönnek majd! - utalt a közönségre egy picit aggódva Bócsiné Katlan Judit, a Nyáresti korzó rendezvénysorozat szervezésének felelőse, mivel egyre sebesebben közeledett a The Acoustic Affair zenekar koncertjének kezdési időpontja. - Minden évben népszerű ez a program - nyugtattam, miközben a zavaros mennyboltra pillantva sokkal inkább ...
Sok nagyszülő jelezte, hogy szívesen strandolna együtt itt nyaraló unokáival a Tiszaújvárosi Gyógy- és Strandfürdőben. Jó hírünk van, a tiszaújvárosi állandó lakcímmel rendelkező nagyszülők személyenként két 14 év alatti unokájukat kedvezményesen vihetik el július 27-én, szombaton a Strandfesztiválra. Ezen a napon a 14 év alatti unokákra a Tiszaújv...
ÍJÁSZAT. Július 13-a az íjászat napja. A tiszaújvárosi Feketekese Íjász Egyesület méltó módon szerette volna ezt a napot, ezért csatlakoztunk a MÍSZ (Magyar Íjász Szövetség) által meghirdetett „Íjászat napja 2024" versenysorozathoz, amit Tiszaújvárosban, az egyesület edzőtermében rendeztünk meg. A verseny jellege úgynevezett örömíjászat volt, ahol ...
LABDARÚGÁS. Július 28-án, vasárnap hazai mérkőzéssel kezdi meg szereplését a Termálfürdő FC Tiszaújváros a labdarúgó NB III Északkeleti csoportjában. A sárga- kékek vezetőedzője, Vitelki Zoltán úgy fogalmaz: a cél egy erős maggal a minél jobb szereplés kiharcolása. Az újvárosi tréner szándékosan nem mondott helyezést arra a kérdésre, hogy milyen er...
cA 2024-es párizsi olimpiát július 26. és augusztus 11. között rendezik meg, azonban már július 24-én a labdarúgás és a rögbi mérkőzéseivel elkezdődtek a küzdelmek. A nyitóünnepséget július 26-án rendezik, de nem a hagyományos módon: a sportolók a Szajna egy 6 kilométer hosszú szakaszán fognak végighaladni hajókkal, és nem egy stadionban vonulnak f...