Krónika 40 - Méltó ünnep az évfordulón
Folytatjuk sorozatunkat, melyben a 40 éves Tiszaújvárosi Krónikában az elmúlt negyven évben megjelent írásokból tallózunk, egyetlen rendezőelvet tartva szem előtt - mindig az adott év aktuális lapszámából szemlézünk. A Leninvárosi Krónika 1989. március 23-i számát olvasva, mint egy történelemkönyvben, úgy elevenedik meg előttünk a rendszerváltás időszaka. Még központi ünnepséggel, de már érezve a szabadságot.
Régi-új ünnepünk, március 15. alkalmából ünnepre készült az egész város. Hogy az ünneplés címszó alatt ki mit értett? Nagyon változó a kép. Volt, aki már korán reggel kokárdával a szíve fölött, nemzetiszínű masnival a hajában a Derkovits Művelődési Központ melletti, nemrégiben március idusáról elkeresztelt parkban várta, hogy elkezdődjék Leninváros központi ünnepsége, melynek fő szervezője a Hazafias Népfront helyi bizottsága volt. Természetesen olyan is akadt, aki a délutáni, az MDF helyi szervezete által a Leninvárosi Múzeumban rendezett megemlékezésre készült, s ahogy ez a városi televízió aznapi adásából is kiderült, volt olyan leninvárosi is, aki az újból piros betűs ünnep napját arra használta föl, hogy ásson a kertjében, avagy egy-egy megunt bútordarabját a hétvégi házába szállítsa. A központi ünnepség délelőtt 11 órakor kezdődött.
A szónok Simon Péter, városunk országgyűlési képviselője volt, aki a történelmi események méltatásán kívül, szólt az elmúlt három évtized hibáiról, megtorpanásairól. Kiemelte, hogy ma is reformkorban élünk, választanunk kell nekünk is, mint hajdan Petőfiéknek: felemelkedik- e nemzetünk, avagy elmaradunk a világ fejlődésétől. Mit kíván ma a magyar nemzet? - tette fel a kérdést. Teljes közéleti demokráciát, a gazdasági romlás megállítását, tiszta közerkölcsöket, tisztességes megélhetést, szabad alkotómunkát, békés hazai és nemzetközi környezetet. Kiemelte a szónok, hogy a mai forrongó közéletben csak az politizáljon, aki a nemzet nevében és nem pártokéban, csoportokéban gondolkodik. Március 15-ről szólva elmondta, hogy a közelmúltban voltak olyan évfordulók, amikor attól tartottunk, hogy a méltó megünneplés nacionalizmust gerjeszt, gátolja internacionalizmusunkat.
Ez súlyos hiba volt, melynek többek között az is a következménye, hogy Leninvárosban eddig nemigen volt méltó hely a március 15-i ünnepségek megrendezésére. Ennek kapcsán szólt Simon Péter a tanács végrehajtó bizottságának februári döntéséről, mely szerint a Derkovits melletti park a jövőben a Március 15. nevet viseli. Az ünnepi beszéd elhangzása után a Pántlika néptánccsoport színvonalas műsora következett, melynek láttán a mintegy 1000-1200 főnyi leninvárosi szívből tapsolhatott. Az egész ünnepség egyetlen hibájául talán csak annyi róható fel, amennyit az egyik néző mondott: „Ha én vagyok a rendező, biztos, hogy a Himnusszal kezdem és a Szózattal fejezem be."
A már említett második ünnepségnek - melynek egyébként a vártnál jóval több résztvevője volt, majdnem szűknek bizonyult a múzeum - jobb dramaturgja lehetett, hiszen Bede Zoltán, az MDF helyi szervezete képviselőjenek megnyitója után a jelenlevők együtt énekelték el Kölcsey remekművét. Ezt követően Timmer Lászlóé volt a szó, aki beszédében hangsúlyozta, hogy nem több pártra, hanem többpártrendszerre van szükség ahhoz, hogy a megindult folyamat, a demokratizálódás kiteljesedhessék. Jelenleg - mint mondta -, még döntő súlya van az MSZMP-nek, s ezt fegyverek súlyával is növeli, ám nemzetünk számára csak egy lehetőség van: koalíció a demokratikus erők között. A forradalmak kora lejárt, a demokráciáé viszont még nem jött el. A Magyar Demokrata Fórum jelszava tehát: fegyverek nélkül a demokráciáért. A beszéd elhangzása után Tóth Imre László olvasott fel irodalmi művekből, és az MDF programkiáltványából, majd a megemlékezés végén a résztvevők elhelyezték virágaikat Kossuth és Görgey képénél, illetve szobránál.
s. t.
