Igenis jó dolog a gyerekvállalás
Duncan Macmillan Lélegezz című színdarabját adta elő Pálos Hanna és Vizi Dávid a Derkovits Művelődési Központban. A gyermekvállalás dilemmáit tárgyaló előadás kapcsán a szülővé válásról és az ahhoz vezető útról is kérdeztem a női szereplőt. Kérésére tegeződve.
- Legutóbb Dáviddal már körbejártuk, miről szól a darab. Ezúttal arra vagyok kíváncsi, neked mit jelent.
- Számomra arról szól ez a történet, hogy vannak bizonyos helyzetek, amikor az embernek muszáj félretenni a tudatosságot és inkább az ösztöneire hagyatkozni, majd szembe kell néznie a következményekkel. Bármennyire szeretnénk is, nem tudunk mindig mindenre felkészülni, néha egyszerűen csak hagynunk kell sodródni magunkat az eseményekkel.
- 2017-ben kezdtél el játszani ebben a darabban, akkortájt már gondolkodtál a gyerekvállalásra? - Még nem, de hatott rám a szerep. Előfordult, hogy egy hónapban nyolcszor léptünk színpadra ezzel az előadással, és nagyon kemény volt, amikor hetente kétszer - még ha csak másfél órára is alkalmanként - arra irányult az összes gondolatom, hogy jó döntés-e gyereket vállalni, vagy sem.
- Mit éreztél, amikor megismerted a történetbeli nőt?
- Azt, hogy nagyon is tudom, ki ő, azt is, hogy szeretem őt, és megértem az összes szorongását, aggodalmát. Nézd, olyan szempontból ez egy nagyon szép darab, hogy az író azt üzeni vele: igenis jó dolog a gyerekvállalás, és nem kell félni tőle. Segítek neked elképzelni a produkciót: kilencvenöt százalékában a pár életéből kiragadott beszélgetéseket látja a néző attól a pillanattól kezdve, hogy elkezdenek foglalkozni a gyerekvállalás gondolatával. Az előadás végén pedig megszületik a baba, és az utolsó öt percben az egész életük lepereg - mert akkor már nincs idő agyalni. A pici megérkezéséig lehet filozofálgatni, de utána ezt el kell engedni, máskülönben elmegy mellettünk az élet. Az anyává válás nehézségeit, szépségeit - melyek következtében önmagát is újrafogalmazza a nő - már nem tárgyalja a szerző, de szerintem az egy külön színművet érdemelne.
- Anyaként mi mindenben látod te a gyereknevelés szépségeit és nehézségeit?
- Máris kijavítom magam, mert a szépségéhez tartoznak annak kihívásai is. Amióta megszületett a fiam, az ő fejlődése, növekedése által nézek rá újra meg újra saját magamra, és próbálom mindannyiszor megfogalmazni, hogy ki vagyok én. Ez olykor félelmetes, sőt, néha egyenesen ijesztő, máskor viszont szép és megnyugtató. Attól fogva, hogy felelőssé válsz egy kis emberkéért, már bármin lehet aggodalmaskodni.
- A várandósságod alatt is voltak félelmeid?
- Amikor terhes lettem, anyukám azt mondta: „Hanna, mostantól annyit szoronghatsz, amennyit szeretnél." Igaza volt. Akkor az átlagosnál jóval kevesebbet nyugtalankodtam, sőt, úgy éreztem: most kezdődött el igazán az életem. Persze, sokszor gondolkodtam azon, egészséges-e a baba, megvan- e minden ujja, hogy miként alakulnak a vizsgálati eredményeim, és mire kell odafigyelnem.
- Korábbi darabbeli partnered, Nagy Ervin azt mondta: nem mindegy, ki vállal gyereket, és az sem, milyen életkorban. Mit gondolsz minderről?
- Szerintem nem lehet eléggé érettnek lenni a szülővé váláshoz, mert lehetetlen előre elképzelni, mit jelent az. Utólag úgy fogalmaznám meg, hogy az emberi agy sok-sok része között van egy „felelősségbugyor" is, ami a gyerek létezése által egyre csak növekszik, és minden mást elnyom.
- Gyakran szembesülök azzal a közösségi médiában, hogy bírálják a kommentelők a gyermeket nem tervező nőket. Mi a véleményed az ilyen kritikáról? - Nincs rendben, ha beleszólnak a gyermekvállalás kérdésébe. Én anyaként is abszolút megértem azt, ha valaki - mindegy, milyen okból - nem mer, vagy nem akar szülővé válni, hiszen nem könnyű. Úgyhogy mindenkinek legyen joga dönteni a saját életéről, és ezért ne minősítsük egymást! Az egymás felé való nyitottságban, a másik ember gondolatainak megismerésére és elfogadására való hajlandóság tekintetében egy kicsit le van maradva Magyarország.
- Gyakorlott töprengőként mit mondanál zárásul azoknak a nőknek, akik gyerekvállalásra készülnek, és esetleg még bizonytalanok, hogy alkalmasak-e az anyaságra?
- Előre felesleges szorongani, akárcsak elméleteket gyártani. Egyik sem visz sehová, mert biztosan másként alakul majd az anyai lét az előzetes elképzeléshez képest. Viszont azt jónak tartom, ha valaki elhatározza - sőt, akár le is írja -, hogy anyaként milyen nem szeretne lenni, és később - például a gyerek ötéves kora tájékán - visszatekint erre az elgondolásra. Mondom ezt csupán az emberi kapcsolatok és az önfejlesztés iránti érdeklődésemből. Úgy gondolom, az ember alapvetően a legnagyobb jóindulattal fordul a saját gyereke felé, amennyire tudja, segíti őt mindenben, mert a lehető legjobbat akarja neki. De bármennyire törekszünk is erre, lesznek majd nehézségei az életben, és el kell fogadnunk, hogy felnőttkorában bizony nagy eséllyel megosztja majd egy pszichológussal, miért volt számára olykor nehéz a „rendszer". Ez ilyen.
Ördögh István