Engedjük közel a gyereket a pénzhez

A Pénz7 Pénzügyi és Vállalkozói Témahét alkalmából interaktív előadásokkal várta az általános iskolás diákokat a Hamvas Béla Városi Könyvtár. A pénzügyi kultúra fejlesztését és a pénzügyi tudatosság erősítését célzó, immár tizedik alkalommal megrendezett országos rendezvénysorozat idei tapasztalatairól a foglalkozások vezetőjét, Szeghő Kornélia közgazdász tanárt kérdeztük. 

- Mikor érdemes elkezdeni a gyerek pénzügyi tudatosságra nevelését? 

- A pénzhét elsősorban a harmadik, negyedik osztályt célozza meg. Ennek alapján helytálló az a szemlélet, mely szerint a gyerek pénzügyi nevelését már ebben a korban érdemes elkezdeni, mégpedig a zsebpénz által, és azzal az iránymutatással, hogy tapasztalja meg, mire elég az. Úgy gondolom, szülői oldalról egyetlen célja legyen a zsebpénznek: engedjük a gyereket szabadon rendelkezni felette, tehát arról az összegről a szülő már végérvényesen lemondott. Ennek megfelelően nem tartom helyesnek, ha beleszólunk, mit vesz a gyerek a zsebpénzéből, vagy egyéb, ünnepek alkalmából ajándékba adott összegekből. Javaslatunk természetesen lehet, de ne tiltsunk, és fogadjuk el az ő saját döntését! A szakértők azt mondják, engedjük közel a gyereket a pénzhez. Azt hiszem, mi, szülők nem vesszük ezt eléggé komolyan. 

- Hogyan a legegyszerűbb elmagyarázni a pénz értékét a gyereknek? 

- A lányomnak kicsi korában a nyalóka volt a fontos, tehát nála az lett a pénz mértékegysége, annak alapján értette meg, mennyit ér egy adott összeg. Olyat is játszottunk, hogy ugyanaz a nyalóka mennyibe kerül az egyik boltban és egy másikban, majd kiszámoltuk: az olcsóbb boltban hármat is tudtunk volna venni a másik üzletben lévő kettő áráért. Így tanulta meg, mennyire nem mindegy, hol és mennyiért vásárol. Ezt követően - az érdeklődési köre szerint - már figyelte is az árakat. Úgyhogy a gyerek kedvenc terméke alapján bátran javaslom ezt a módszert a szülőknek. Továbbá szintén hasznos, ha például otthon boltosat játszunk a gyerekkel, és ehhez adunk neki valódi pénzt, hogy megtapasztalhassa, mi az. 

- Mennyire tudatosak a gyerekek a pénzkezelésben? 

- Sajnos azt látjuk, hogy abszolút nem értik a pénzt, sokszor még a hetedik, nyolcadik osztályosok sem. Ez nagy hátrány, mert mire középiskolába mennek, új szokásaik alakulnak ki, baráti körhöz csatlakoznak, előtérbe kerül a szórakozás, a lányoknál hangsúlyossá válik az öltözködés és a sminkelés, a fiúknál a technikai eszközökben történő „versengés", ezek pedig nagy kiadással járnak. 

- Hol ajánlott meghúzni egy határt? - Nyilván családonként változik a mérték, de az biztos, hogy ebben a korban nem könnyű kordában tartani az igényeket. Ezek 12-13 éves korig viszonylag olcsó kívánságok, melyeket még könnyű finanszírozni. Sajnos itt van a csapda, mert nagyon könnyen megszokhatja a gyerek, hogy ha valamit szeretne, megveszik neki. De később már egyre nagyobb összegekben szeretne költeni, hiszen a hétvégi szórakozás ötezer, egy új cipő tizenötezer, kellene egy táska is, és így tovább. Ha pedig korábban nem vonták be a családi költségvetés tervezésébe, nem fogja érteni, miért nem finanszírozzák már neki az ötödik buliját az adott hónapban, mivel régen nem mondott neki nemet a szülő. Éppen ezért javaslom, hogy 15-16 éves korára legyen tisztában a közös kassza határaival, mert ilyenkor már nagyon nehéz a legelejétől elkezdeni magyarázni a családi költségvetés működését. Célszerű előre megszabni, mennyi jut a gyerek igényeire egy hónapban, és tartani azt az összeghatárt. Ha így tesz a szülő, a saját dolgát is megkönnyíti, és könnyebben átvészelhető a kamaszkor. 

Ördögh István 

0
Viola, Dorka, Marci az ünnepi diákszónokok
Tiszaújvárost szolgálták

Kapcsolódó hozzászólások