Élményért mentek, 370 kilométert tekertek

Máté jól elvolt a hőségben. (Fotó: Karancsi-Albert Rudolf)

Két tiszaújvárosi indulója is volt az idei Balaton Bike Derby 370 kilométeres kerékpártávjának. A 20 éves Kiss Marcell és Pásztor Máté Krisztián életük első versenyét tekerték le párosban. A duó a 43 induló csapat közül a 3. helyen végzett, 26 óra alatt teljesítve a távot. Az idei versenyre, ami Gyenesdiásról rajtolt el és ugyanide ért vissza, 300-an neveztek. A versenyzőknek 3 napjuk volt teljesíteni a 370 kilométeres távot egyéniben vagy párosban. Néhányuknak éjjel-nappal tekerve 24 óra alatt sikerült beérniük a célba, a tiszaújvárosi páros, Marci és Máté 26 óra 1 perc alatt biciklizte le az embert próbáló távot.

- Nem könnyű versenyt néztetek ki magatoknak, de megcsináltátok, nem is akárhogy, 256 versenyzőt lehagyva értetek célba.

- P.M.K.: A Balaton Bike Derby különlegessége és nehézsége az, hogy ez egy alternatív Balaton kör, a tömött balatoni bringaút és a turisták tömege nélkül, tele élményekkel. Ez a hazai leghosszabb gravel túra olyan helyekre visz el, ahová a hagyományos bringaút nem. Csodás panorámák, eldugott erdei ösvények és gyönyörű szőlőültetvények között bringáztunk földúton, homokban, aszfalton. A táv hosszú, a szintemelkedés pedig 3750 méter, szóval egy igazi tereptúra, amit csak gravel és MTB kerékpárokkal lehet teljesíteni. 

- K.M.: Az útvonal nincs kijelölve, így egy letölthető nyomvonal segítségével egy navigációs eszközzel kellett végig menni a távon. A több száz kilométer az északi partról, Gyenesdiásról indult dél felé és tulajdonképpen kitérőkkel, nehezítésekkel haladtunk végig hegyen-völgyön körbe a Balatonon, szőlőültetvényeken, földutakon, a Hévízi tó mellett, még a Kis-Balatonhoz is kitértünk. 

- Hogy készültetek a versenyre?

- K.M.: Sokat bringázunk mind a ketten, én triatlonista voltam évekig, tiszaújvárosi színekben versenyeztem, terepen is sokszor tekerek. Az elmúlt hónapokban Mátéval párosban is mentünk többször 100 km fölötti távokat, sík terepen, aszfalton, hegyi utakon, a Bükkben, nappal, éjszaka. Kitaláltuk, hogy benevezünk, gondoltuk éppen nekünk való ez a kihívás. 

- P.M.K: Én több mint 10 évig kosaraztam a Phoenix utánpótlás csapataiban, amikor elkerültem Budapestre egyetemre más sportot választottam. Elkezdtem úszni, futni és kerékpározni. Valójában egy Ironman versenyt néztem ki magamnak, arra edzek egy éve. Ez a Derby jó edzésnek tűnt, szóval nem gondolkodtunk sokat a nevezésen. Az meg külön tetszett, hogy terep, és éjjel nappal menni kell, persze meg lehet állni bármikor, bárkinek, hiszen 3 nap alatt kell célba érni. Mi nem sok időt hagytunk magunknak a pihenésre. Azt terveztük, hogy 24 óra alatt letekerjük, de ez nagyon kevés embernek sikerült a 300-ból. 26 óra lett az időnk, ami azt hiszem elég jó.

- Mikor és hogy ettetek, ittatok, pihentetek, töltődtetek, hiszen 370 kilométert letekerni ezek nélkül nem lehet.

- K.M.: Kaptunk egy induló csomagot hasznos eszközökkel, kiegészítőkkel és frissítővel, de volt frissítés két ponton is az útvonal mentén, a célban pedig meleg étel, ital. Voltak olyan útszakaszok is, ahol szurkoltak az emberek a versenyzőknek és adtak nekünk vizet, kólát, amire épp szükségünk volt. Vittünk lámpákat, szerszámokat, pumpát, pót belsőgumit defekt esetére, esőkabátot, ami jól jött, hisz egész éjszaka esett, szóval reggel 8-kor elázva, átfázva értünk be a célba. Egyébként legalább olyan fontos a technikai és a mentális felkészülés, mint az edzés. Nem lehet csak egy sima trekking kerékpárral nekivágni a versenynek, és fontos, hogy fejben is ott legyünk maximálisan. Fontos, hogy a kerékpár hibátlan műszaki állapotú legyen, továbbá hogy defekt, láncszakadás esetén legyenek megfelelő eszközök a javításhoz. Kötelező felszerelés volt az esőkabát, 2 első és 2 hátsó lámpa, pótbelső és pumpa, fényvisszaverő felső ruházat, mobiltelefon. 

- P.M.K.: Egy speciális mellény volt rajtunk egy víztartállyal, amiből menetközben tekerve is tudtunk inni. Sok kis zseb van rajta, amibe energia- és fehérjeszeleteket raktunk, hogy bírjuk a bringázást, de vittünk magnéziumot, vitamin- és izotóniás zseléket, italokat, éjszakára vastagabb ruhát. Semmi fölösleges holmi nem volt nálunk, hogy ne legyen plusz kiló rajtunk, szóval csak a legszükségesebbeket raktuk magunkra. A literes víztartályunkat pedig menet közben többször is feltöltöttük, anélkül nem is ment volna. A 160. kilométernél megálltunk pihenni, ott megebédeltünk, krumplit, húst, salátát, hogy bírjuk a hátralévő távot, hiszen szendvicsek nem voltak nálunk, aztán indultunk tovább. Éjszaka csupán kétszer 20 percet pihentünk, vagy egy buszmegállóba, vagy egy kocsma teraszára húzódtunk be az eső elől és így aludtunk perceket.

- Volt hőség és zápor, zivatar is. Az időjárás segített, vagy nehezítés volt? 

- K.M.: Én nagyon szenvedtem napközben a melegtől, 38 fok volt. Volt, hogy szédültem, hányingerem volt, de Máté mindig erőt adott a folytatásra. Nagyon nehezen bírom a meleget, nem, mint ő. Alig vártam, hogy este legyen, szél és eső. Hát be is jött. Nekem az feküdt jobban, ettől erőre is kaptam. Egy egyéni versenyző, Józsi is mellénk szegődött, vele együtt, egymást húzva nyomtuk le az utolsó 160 kilométert.

- P.M.K.: Én nagyon melegtűrő vagyok, jól elvoltam a hőségben, nekem inkább az esti eső volt a nehezítés. Fújt a szél, reggelig esett az eső, csurom vizesek voltunk, ráadásul éjszaka, sötétben, hajnalban sűrű ködben, kissé fáradtan haladtunk az utolsó kilométereken. A mezőny ekkor már elszakadt egymástól, nem nagyon találkoztunk bringásokkal, amikor már Csopaknál jártunk északon, volt, aki akkor még csak a déli part közepén járt, szóval mi egy fél Balaton körrel előrébb voltunk. Ebből sejtettük, hogy jó helyen vagyunk. 

- Tudtátok közben figyelni, hogy hol tartotok a versenyben? 

- K.M.: A FollowMyChallenge trackeren 0-24 -ben tudott minket bárki követni a neten. Itt mi is láthattuk, hogy hol tartunk a térképen és kik vannak a közelünkben. A család is itt nézett minket folyamatosan, hogy megvagyunk-e még. Őket kértük meg hogy írjanak néha, hogy hogy állunk, ki hány kilométerrel van előttünk, milyen messze van a hátunk mögött tekerő. Persze mi is ránéztünk néha, de azzal csak időt vesztettünk volna, ha ezt bogarásszuk menet közben. Így néha egy üzenet jött a családtól.

- P.M.K.: Valójában nem a dobogóért hajtottunk, egyszerűen csak teljesíteni akartuk a távot, mert jó kis kihívás volt és jó kalandnak tűnt. Az is volt, örömbringázás. Sokan fel is adták a versenyt menetközben, valaki az időjárást nem bírta, valaki a kilométereket. 

- Volt holtpont? 

- K.M.: Persze, az mindenkinek van. De akkor azon mindig tovább toltuk egymást. Ezért is voltunk jók párosban, amíg egyikünknek a nappal és a meleg feküdt jobban, a másikunknak az éjszaka és a hűvös.

- P.M.K.: A végén már gyakorlatilag mindenünk fájt, de nem adtuk fel. Nem volt olyan testrészünk, amit nem éreztünk, de annyira nem fájt, hogy feladjuk. Az jobban fájt volna. Néha megálltunk kinyújtózni, nyújtani pár percet, az segített. Nekem a karom és a vállam fáj most is, vagy inkább azt mondanám, hogy gyenge, mert végig izomból kellett kapaszkodni a kormányba.

- Esés, borulás volt? 

- P.M.K.: Az első szakaszon a déli parton hosszú kilométereken át homokban mentünk, amiben rendesen csúszkált a bicikli kereke. Azzal sokan megszenvedtek. Tekerni is nehéz volt a homokban, meg egyensúlyban tartani is a bringát. Ott én egy párszor megcsúsztam, de semmi sérülés, csak egy kis horzsolás a térdemen. Szóval végig nyeregben maradtunk. A sebességünk a tereptől és az erőnktől függött, volt, hogy 50 km/h-val gurultunk, de volt olyan is hogy tolnunk kellett a biciklit egyegy nehezebb hegymenetben.

- K.M.: Kifejezetten szeretek éjszaka és nehezebb körülmények között bringázni, mint például az eső. Doppingol az, hogy általában ez másoknak nehézséget jelent. Az éjszakai órákban jöttek a legnehezebb szakaszok, 20%-os emelkedők, ahol tolni is alig lehetett a kerékpárt. Hatalmas köd volt a hajnali órákban és 10 fok alatti hőmérséklet a völgyben. Az utolsó emelkedőn olyan sár volt, hogy 2 méter után plusz 5 kg sár tapadt a kerekekre, így azok már nem is forogtak. A továbbhaladás érdekében a bicajt mintegy 200 m-en cipelni kellett, majd bottal letakarítani a sarat.

- 43 csapatból a harmadikok lettetek, a 300 indulóból pedig a 44-dikek. Ez azért elég szép teljesítmény! 

- K.M.: Tényleg nem nyerni mentünk, hanem csak teljesíteni a távot. Ez így sikerült, szép ez a harmadik hely, azt gondolom. Nagyon örültünk neki, hogy a harmadikok lettünk, valójában ezt csak a célban tudtuk meg, mi csak mentünk, ahogy bírtunk. Köszönjük a KLND szervezését, jövőre is ott leszünk!

- P.M.K.: Igazából az élményért mentünk és meg is kaptuk. Az meg csak a ráadás, hogy az első 50 kerékpáros között értünk be. Sokan követtek minket online, drukkoltak, szurkoltak a barátok és a család, valaki még hajnalban is. Mindig kaptuk az üzeneteket felváltva. A verseny harmadik napján ránéztünk a térképre, valaki még akkor is tekert, mi már másnap itthon regenerálódtunk. 

berta