Béklyókkal élni vagy szabadulni
Egy hónapig látható a Városi Kiállítóteremben Hegedűs- Tuba Viola grafikusművész, tanár és a Tiszaújvárosból elszármazott Tuba István kiállítása. A házaspár Kitörés című tárlatának megnyitóját kedden délután tartották a lefüggönyözött, elsötétített teremben. Rendhagyó nyitány volt, afféle performansz, hang- és fényhatásokkal, monológokkal, élettörténetekkel a Kulissza Játékszín közreműködésével. Viola grafikáinak és István fotóinak főszereplői nők, fedetlen testrészekkel, láncokkal, szíjakkal. Bár első látásra süt róla az erotika, de korántsem a szexualitásról szól. - A Kitörés című kiállításunkkal gondolkodásra próbáljuk bírni a látogatókat, hogy volt-e, van-e, lesz-e az a pont, amikor valójában be kell, hogy következzen a kitörés vagy örökre béklyókkal a lelkünkön élünk. A láncok csak jelképek. Nem az a szándékunk, hogy fájó sebeket tépjünk fel alkotásainkkal, hanem bátorságot szeretnénk adni azoknak az embereknek, akik nem tudnak megszabadulni a terhektől. Aki bejön megnézni a kiállítást, nemcsak képeket lát, hiszen hallhat egy hosszú hanganyagot is, mint egy kísérőjeként a tárlatnak, így kerek egész a történet - nyilatkozta Tuba István.
PDF archivum
-
2026.09.03
2026. 36 hét - 2026. szeptember 4. -
2026.08.27
2026. 35 hét - 2026. augusztus 28. -
2026.08.18
2026. 34 hét - 2026. augusztus 18. -
2026.08.13
2026. 33 hét - 2026. augusztus 14. -
2026.08.06
2026. 32 hét - 2026. augusztus 7.