A színpadi lét bulis változatban

Dánielfy Gergely koncertje zárta a Szent István-napi programsorozat első napját a Városháztéren. A népszerű előadót többnyire zenei munkássága alapján tartják számon, pedig Jászai Mari-díjas édesapja, Dánielfy Zsolt nyomdokait követve a színjátszást is magas szinten tanulta és műveli. Fellépése előtt elmesélte nekünk, miért hálás az egyetemi osztályfőnökeinek, és arra is rávilágított, hogyan fér meg az életében egyszerre a színészmesterség és a zenélés.

- Hogy állsz most „színházfronton"? 

- Játszom különböző előadásokban, de társulathoz nem szerződtem le, mert éves szinten lehetetlen összeegyeztetni egy színházi menetrendet a zenekar életével. Ennek ellenére éppen jól van elosztva minden, amire színművészként nagyon szükségem van, azt megkapom. Nem lehet tudni, mit hoz az élet, de az biztos, hogy a színházat sosem fogom elengedni.

- Különös az utolsó mondatod, mert sokáig nem akartál színész lenni. Hol jött el a fordulópont? 

- Sokkal izgalmasabb az élet a színpadon, mert a valós életben nem tudom úgy átélni a különböző pillanatokat, mint egy előadáson. Hiszen az utóbbi esetben az a kötelességem, ezért olyankor jobban figyelek minden impulzusra. Ebbe azért - szakmai nyelven szólva - egy kicsit bele lehet halni. De ettől nagyon sokat kaptam, talán ezért is szereztem diplomát színművészetből. Színházban létezni, egy előadásban létezni, zseniális.

- Nagyon szabad embernek látszol, színészként hogyan küzdesz meg a kötöttségekkel? - Kétségtelen, vannak kötöttségei a műfajnak, viszont szerintem azon túl, hogy a rendező megrendez egy darabot, a színészen múlik, hogy azt miként éli meg, milyen érzéseket ad át egy-egy előadás során. Persze rendezőből is többféle van: az egyik kevés önálló mozgásteret ad a színésznek, egy másik pedig szabad utat. Nagyon kötöttnek semmiképp nem érzem a színjátszást, a próbafolyamat időbeli rögzítettsége okoz nehézséget.

- Bozsik Yvette és Bakos-Kiss Gábor osztályába jártál, mi a legfontosabb, amit kaptál tőlük? 

- Yvettel nagyon szerettük egymást, örülök, hogy vele dolgozhattam! Mivel ő a tánc nyelvén beszél, rendkívüli módon az érzésekből dolgozik. Ezért sokszor nem értettem a darabjait. Ugyanakkor minden előadása alkalmával elkapott egy nagyon jó érzés, ami aztán elindított bennem egy csomó gondolatot, végül pedig szélesre nyílt a fantáziám. Tulajdonképpen Yvette ébresztett rá arra - és ezért szeretem a művészetet -, hogy nem muszáj mindig érteni, mi van előtted: a lényeg az, hogy valamit váltson ki belőled az, amit látsz. Yvette ilyen szempontból egy rendkívül nagy talentum. Gáborral barátilag is nagyon jóban vagyok. Ő a színházi tanulmányaimon túlmenően az önmenedzselésben segített nekem nagyon sokat: megtanultam tőle, miként lehetek topon, és azt is, hogyan lehetek mindig jelen ott, ahol jelen kell lennem.

- Mit jelent egyszerre zenésznek és színésznek is lenni? Mit ad az egyik, és mit a másik? 

- Dalokat írni, megtervezni egy koncertet nagy meló, de a folyamat végén mindig egy bulit csinálok. A színház más, ott nagyon oda kell figyelni minden pillanatra. Természetesen a koncerteken is összpontosítok, de ott jobban rácsatlakozhatok a közönségre: ha muszáj valamire reflektálni, megteszem, és aztán elindul egy másfajta energia. Ez a két terep számomra pont jó: egyszerre megvan a színpadi lét bulis változata és egy szerep átélésének a lehetősége is.

- Azt olvastam ki egy korábbi interjúból, hogy a színpad afféle menedék számodra. Jól értettem? - Teljesen így van. Amikor a színpadon állok, bármennyi tekintet szegeződik is rám - a para ellenére - magabiztosabb vagyok. A magánéletemben pedig kissé visszahúzódó, ott nagyon keresem önmagam. Hogy miért van így, nem tudom. Nehéz az út, de ezt adta a sors, majd ebből írok dalszövegeket.

- Mi az, ami zavar a világban? 

- Leginkább az, amiről magamat is próbálom lenevelni: hogy ne nyomkodjam folyton a telefonomat. Hiszen ha rámész a neten bármilyen platformra, azonnal értesülsz legalább négy, sokszor borzalmasabbnál borzalmasabb eseményről. Annyira durván jönnek ezek az erős történetek, hogy az agyad már nem képes befogadni. Éppen ezért, amikor az ember kilép az online térből, sokszor úgy érezheti: nem kap elegendő ingert. 

- Mennyire eseménydús az életed? 

- Most, nyáron nagyon sokat koncertezünk, és ez boldoggá tesz. Tapasztalatot is gyűjtök, minden pillanatot úgy akarok megélni, mintha nem lenne holnap. Mindenkivel beszélgetek, ha úgy adódik, bárhol ott alszom a koncertek után, nem foglalkozom azzal, hogy mi történik majd például egy órával a fellépést követően. Úgy vagyok vele, majd lesz valami, másnap pedig úgyis felszed a zenekar busza. Mindent meg akarok élni, igyekszem minél több embert megismerni. Ez nagyon izgalmas. Most - mint egy kisgyerek - mindenre rácsodálkozom. 

Ördögh István

0
Azért vagyunk, hogy segítsünk egymásnak
Giada világbajnoki ezüstérmes

Kapcsolódó hozzászólások