A szabadságért meg kell küzdenünk
A hagyományos helyszíneken és a megszokott forgatókönyv szerint emlékezett meg Tiszaújváros lakossága március 15- én az 1848/49-es forradalom és szabadságharc hőseiről. Tiszaszederkényben a Hősi emlékműnél tartották a megemlékezést. Az ünnepi szónok az Eötvös középiskola diákja, Fónagy- Sütő Dorka, a beszédíró pályázat második helyezettje volt.
Tisztelet a múltnak
„Tisztelt Ünneplő Közönség!
A márciusi fellángolás (...) bölcsője volt a magyar alkotmánynak, s éppen ezért sírig tartó kötelessége minden magyar embernek, hogy a szabadság ébredésének emlékét, mely csodálatosan összeesik a tavasz ébredésével, minden évben kegyelettel megülje. Csak így érhetjük el, hogy az utódok soha szem elől ne téveszthessék dicső őseik érdemeit. Cinkotai Nagy Ince szavaival köszöntöm a március 15-ei megemlékezés alkalmából a tiszaszederkényi Hősi emlékműnél megjelenteket, akikkel együtt ünnepelhetem Magyarország újkori történetének egyik legmeghatározóbb eseményét, a modern, parlamentáris Magyarország születésének napját, és együtt idézhetjük fel őseink érdemeit. A kollektív nemzettudatban joggal él történelmünk csúcspontjaként ez a dátum és a hozzá vezető út. Petőfi Sándor, Vasvári Pál, Jókai Mór és Bulyovszky Gyula csupán néhány a 176 évvel ezelőtt élt maroknyi tettre kész pesti fiatal közül, akik a bécsi forradalom hírére a cselekvés útjára léptek. Nem volt másuk, csak a megtörhetetlen hitük és a haza iránt dobogó szívük. Így indultak el 1848. március 15-én a Pilvax Kávéházból. Lefoglalták Landerer és Heckenast nyomdájának egyik gépét, kinyomtatták a Petőfi Sándor által írt Nemzeti dalt és az Irinyi József által megfogalmazott tizenkét pontot. Többek között olyan létfontosságú kérdésekben kívántak változást elérni, mint az ország vezetése, a katonaság, a sajtószabadság, Magyarország és Erdély uniója. A Nemzeti Múzeum előtt nagygyűlést tartottak, majd a pesti városháza elé vonultak, és a városi tanáccsal elfogadtatták a tizenkét pontot. Így a petíciót már az egész Pest város követeléseként küldhették tovább Pozsonyba. Kitartásukat és hazafiasságukat komoly siker koronázta. Emléküknek adózik ma minden magyar országhatárainkon belül és kívül. A márciusi ifjak példája minket is kötelez, mai fiatalokat, hogy minden tehetségünket, tudásunkat és akaratunkat a közösség érdekében a felelős döntéseink vállalására, az alkotásra és az értékeink megőrzésére fordítsuk.
Tisztelt Hallgatóság!
Egy olyan generáció tagjaként állok itt önök előtt, akiket a szakemberek leginkább úgy szoktak jellemezni, hogy egy elidegenedett, célokat és példaképeket nehezen találó generáció. Szeretném hinni, hogy ennek ellenére az ünnep és 48 hőseinek, ezeknek a lelkes és bátor embereknek a tettei, akiknek kitartása és lendülete, hozzájárult ahhoz, hogy ma egy nemzetként ünnepeljük ezt az eseményt, kortársaim számára is egyértelműen hordozzák azt az üzenetet, hogy példájuk követendő, hiszen Széchenyi szavait idézve: „Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn." Értenünk és tudnunk kell, hogy ilyenkor nem az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kezdeti sikereinek elfojtása vagy az utána következő kegyetlen megtorlások felett siránkozunk, hanem a márciusi ifjak dicsőségét ünnepeljük, akik nem területszerzésért, hatalomért, anyagi javakért küzdöttek, hanem a szabadság megfoghatatlan, megfogalmazhatatlan eszméjét tűzték lobogójukra. Emléküknek adóznunk kell azzal, hogy folytatjuk az általuk kitaposott utat, meg kell mutatnunk, hogy van erőnk ahhoz, hogy sorsunk alakulását befolyásoljuk, hogy egy olyan országban élhessünk, amelynek jelene és jövőképe eléri, sőt túlszárnyalja múltját. A mi dolgunk a jelenben a tanulás, a fejlődés, a másokon való segítés szándéka, az elesettek támogatása, hallatnunk kell a hangunkat minden olyan esetben, amelyben kiszolgáltatott embertársainkat éri hátrányos megkülönböztetés.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Napjainkban is vannak olyan példaképek, akik arra ösztönöznek, hogy merjünk nagyot álmodni, a leglehetetlenebb helyzetekben is kitartóan dolgozni, küzdeni a céljainkért. Az elmúlt évben két magyar Nobel-díjasunkra lehettünk büszkék. Krausz Ferenc minden platformon kiáll az oktatásért. A díjból származó jövedelmének egészét az oktatás fejlesztésére ajánlotta fel, hiszen tudja, az ő kiemelkedő kutatói karrierjének alapjait is kiváló és inspiráló tanárai alapozták meg, amiért a mai napig hálás. Karikó Katalin pedig példa lehet azoknak a kislányoknak, nőknek, akik a társadalmi konvenciók miatt nem mernek kutatói pályára lépni. A fiziológiai-orvosi kategória 13. női díjazottjaként méltán bizonyítja, hogy a természettudományos pálya nem nemek alapján „válogat". Számos áldozatot kellett hozni azért, hogy azzal foglalkozhasson, amivel szeretne, alázatos munka árán sikerült eredményeket elérnie. Legyünk tehát büszkék és merítsünk inspirációt a kutatók eredményeiből.
Tisztelt Ünneplők!
Kedves Tiszaszederkényiek! Március idusán örömmel látom a megemlékezés ezernyi virágát, és ilyenkor arra gondolok, hogy jó olyan közösségben élni, amely fontosnak tartja a hagyományait, a nemzeti ünnepeit, ahol gyermekek, fiatalok és felnőttek élhetnek egy összetartó közösségben, biztonságos és nyugodt környezetben. Hamarosan búcsúzom az alapításának 60. évfordulóját ünneplő Eötvöstől és búcsúzom Tiszaújvárostól is, egy másik város egyetemén folytatom majd tanulmányaimat. Egy olyan iskola emlékét viszem magammal, amely széleskörű és alapos tudással vértezett fel, és egy olyan város emlékét viszem magammal, amely különösen fontosnak tartja a fiatalok támogatását, érdekli és meghallgatja a véleményüket, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy itt állok önök előtt, és megoszthatom gondolataimat az ünnepről. Számos lehetőséget kínál a város arra, hogy megmutathassák tehetségüket, hogy sportolhassanak, szórakozhassanak, az ösztöndíjak pedig erős alapot adnak ahhoz, hogy közel kerüljenek álmaik megvalósításához, kikerülve a nagyvilágba valami nagyot, építőt és értékeset alkothassanak.
Tisztelt Megemlékezők!
Kedves Mai Márciusi Ifjak! Ma ránk vár a feladat, hogy együtt álmodjunk egy szebb jövőt, és egy közösségként, egy nemzetként kell harcolnunk azért, hogy az álomból valóság legyen. Bármilyen rémisztő is legyen a világ, le kell küzdenünk a félelmeinket. Szívvel-lélekkel kell tennünk a dolgunkat, hinni magunkban, és segíteni másokat, a lehetőség bennünk van. Őrizzük meg az ünnep örömét a mindennapokban is, legyen életünk része! Ne csak ünnepnapjainkon jusson eszünkbe magyarságunk, hanem az év minden napján törekedjünk arra, hogy cselekedeteinkkel méltó emléket állítsunk a márciusi ifjaknak, a forradalom valamennyi hősének!"
A beszédet követően Koczka Levente az Eötvös Diákszínpad tagja szavalta el Petőfi Sándor Nemzeti dalát, valamint a Bokréta Citerazenekar és a Mezei Virág Népdalkör adott műsort. Az ünnepség zárásaként az önkormányzat, a képviselő-testület tagjai, az intézmények, gazdasági társaságok képviselői helyezték el az emlékezés koszorúit, virágait az emlékműnél. A tiszaújvárosi ünnepi program kora este fáklyás felvonulással folytatódott. A több száz fős tömeg a református templomtól a Petőfi szoborhoz vonult, ahol Bartha Viola, az Eötvös gimnázium tanulója, a beszédíró pályázat nyertese mondott ünnepi beszédet.
Haza és haladás
„Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Ünneplő Közönség!
Nemes nap ez a mai, hiszen március 15-e mérföldkő volt Magyarország életében. Nemcsak történelmünkre, az ideológiánkra is rendkívüli hatással volt. A Rákóczi, majd az 1848-49-es szabadságharc szolgáltatott alapot ahhoz, hogy a nemzeti büszkeség alapvető részévé váljon a magyar önazonosságnak. Mélyen legbelül mindenkiben ott lapul a nemzeti öntudat, mely e napokon újra és újra lángra gyúl, megüzenve, hogy nem feledhetjük múltunkat, és van mire büszkének lennünk. A dicső múlt, a magyar kultúra, az anyanyelvünk az, ami valójában összeköt minket. Anno ez kovácsolta a népet nemzetté és ma is ennek tudatában alkotunk egységet.
Kedves Tiszaújvárosiak!
Minket nemcsak magyarságunk, hanem egy még bensőségesebb kapocs, a lakóhelyünk Tiszaújváros, és egymás iránt érzett szeretetünk is összetart. Évről évre ezen a napon itt állunk, ebben a parkban, Petőfi szobra mellett, és ha Önökre tekintek, a kabátokon díszelgő nemzeti színű kokárda világosan jelzi, hogy összetartunk és összetartozunk. E szimbólum viselése segít elsimítani minden társadalmat megosztó akadályt. Egyazon okból vagyunk ma itt. Félretéve a jelen gondjait, teljes szívünkkel, és lelkünkkel emlékezünk hőseinkre. Büszkék vagyunk az előttünk járó generációkra, akik kiharcolták szabadságunkat és azokra is, akik nemzedékek során megtartották azt. Engedjék meg hogy az ifjúság nevében köszönetet mondjak Önöknek, szüleinknek, Tiszaújváros idősebb generációjának, akiknek fáradságos munkája lehetővé tette, hogy mi egy békés, biztonságos, támogató környezetben nőhettünk fel. Most már a mi kötelességünk is, hogy kezünkbe vegyük országunk és városunk további békés fejlődésének stafétáját. Sohasem szabad elfelednünk, hogy szabadságunkért, függetlenségünkért újra és újra meg kell küzdenünk.
Tisztelt Ünneplők!
Fogadjuk meg, hogy méltó jövőt építünk őseink tiszteletére és utódaink számára! Kölcsey Ferenc szavait idézve: ,,Jelszavaink valának: haza és haladás. Azok, kik a haladás helyett maradást akarnak, gondolják meg: miképen a maradás szónak több jelentése van. Korszerinti haladás épen maradást hoz magával; veszteg maradás következése pedig senyvedés." A szabadságharcosok készek voltak tenni a zsarnokság megszűnéséért, hogy az ország a polgári fejlődés útjára léphessen. A Márciusi Ifjak bevetették az egyetlen eszközt, mely az elégedetlen tömeg rendelkezésére állt: a forradalmat. A dicsőséges győzelem, a 12 pontban összefoglalt szabadságjogok és követelések új szemléletet hoztak a társadalom számára. Világossá vált, hogy az igazi hatalom a nép kezében van. Nincs olyan elnyomás, nincs olyan erő, ami megállíthatná az elszánt, egységes és nem utolsó sorban büszke nemzetet. Apponyi Albert szavait idézve: ,, Két szárnya van a magyar nemzetnek, mellyel a magasba emelkedik. Az egyik igenis a szabadság kultusza, a szabadelvű eszmék követése, de a másik a nemzeti öntudat és a nemzeti érzések felébredése."
Kedves Jelenlévők!
Számomra március 15. a hazaszeretet ünnepe. Ekkor vagyok a legbüszkébb arra, hogy magyarnak születtem és ugyanazt a földet taposom, mint Petőfi, Kossuth és történelmünk nagyjai, kik ezen a napon, 176 évvel ezelőtt örök hálát és örök emléket nyertek jutalmul. Most jött el az idő, amikor a szabadságharcosok sírjai előtt unokáik leborulnak, és áldó imádság mellett mondják el szent neveiket. A szabadságharc ugyan elbukott, a kiegyezés után azonban egy gyümölcsöző időszak vette kezdetét. Nemzetünk a dualizmus alatt sem mondott le függetlenségi vágyairól. A magyarok nem nyugodtak bele a legkisebb elnyomásba sem. A be nem teljesülés érzése jelen volt az emberek életében és jelen van a mai napig. Ma, amikor a kultúra a világ ideológiai harcterévé válik, nemzeti kultúránk megóvása legalább olyan fontos cél kell, hogy legyen, mint hőseink 12 pontjának első sora: ,,Legyen béke, szabadság és egyetértés". Nekünk a béke és a szabadság kivívása már nem célként fogalmazódik meg, hanem eszközként, aminek birtokában az egyetértéshez vezető utat kijelöljük, konszenzusra jutunk és egy emberként, nemzeti egységet létrehozva állunk ki közös érdekeinkért. Mindannyiunknak egyéni reményei és tervei vannak, viszont ha közös az akarat, közös a cél és együtt szállunk érte harcba, a siker garantálható. Ezt igazolja március 15."
A beszéd után a Pántlika és a Tiszagyöngy néptáncegyüttes, az Eötvös Diákszínpad tagjai adtak műsort, majd a megemlékezés a Petőfi szobornál koszorúzással zárult.
f.l.