Vármegyei Eötvös röplabdasikerek
A Diákolimpia 4. korcsoportjában a vármegyei döntőben szerepelt a Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium és Kollégium fiú és lány csapata. Nagy érdeklődés előzte meg a vármegyei döntőket, hiszen ebben a korcsoportban még soha sem szerepeltünk fiú csapattal. A csoportmérkőzések alapján esélyesek voltunk a végső győzelemre is. Február 27-én a Felsőzsolcai Városi Sportcsarnok adott helyet a döntőnek, ahol a Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola és Óvoda (Felsőzsolca), a Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium és Kollégium, a Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola (Miskolc) és a Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskola és Óvoda (Miskolc) csapatai vettek részt. Színvonalas mérkőzéseket láthattunk és az Eötvös fiúk veretlenül, 3 győzelemmel vármegyei bajnoki címet szereztek és ezzel az országos elődöntőbe jutottak. Február 28-án a lányok is megmérettettek Miskolcon a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium tornatermében. A döntő rengeteg izgalmat hozott számunkra, és a lányok végül a dobogó 3. fokára állhattak fel. Kicsit csalódottak voltunk, mert szerettünk volna az országos elődöntőbe jutni a lányokkal is. *
A fiúk csapata balról jobbra. Hátsó sor: Olasz Gyula edző, Ale Dávid, Komló Márk, Ispán Gergely János, Firtkó Bálint, Pápai András, Zelei Dominik. Első sor: Kosik Kende Benedek, Nagy Mihály, Juhász Péter, Jenei Bálint.
A lányok csapata balról jobbra: Olasz Gyula edző, Kiss Dorina Laura, Elek Bori, Futó Nóra, Pavlóczki Antónia Kata, Nagy Zsófia, Veréb Emma, Berta Nóra, Struba Patrícia. Olasz Gyula edző
PDF archivum
-
2026.07.16
2026. 29 hét - 2026. július 17. -
2026.07.09
2026. 28 hét - 2026. július 10. -
2026.07.02
2026. 27 hét - 2026. július 3. -
2026.06.25
2026. 26 hét - 2026. június 26. -
2026.06.18
2026. 25 hét - 2026. június 19.