A magyar nép nem tűri az elnyomást
A Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium és Kollégium március 14-én a Petőfi szobornál tartotta megemlékezését. Az ünnepségen Török Márton, az intézmény diákja, a beszédíró pályázat harmadik helyezettje szólt diáktársaihoz.
„Tisztelt Ünneplő Közönség!
176 évvel ezelőtt Vörösmarty Mihály a következőképpen köszöntette a március 15-ei forradalmat Szabad sajtó című versében: „Kelj fel rab-ágyad kőpárnáiról, Beteg, megzsibbadt gondolat! Kiálts fel érzés! mely nyögél Elfojtott, vérző szív alatt. Oh, jőjetek ki, láncra vert rabok, Lássátok a boldog, dicső napot. S a honra, mely soká tűrt veletek, Derűt, vigaszt és áldást hozzatok." Ezért jövünk el minden évben ide, abba a parkba, amit e nagyszerű eseményről neveztek el, ezért gyűltünk ma itt össze: a szabadság megünnepléséért. Azért a szabadságért, amely miatt a magyarok csaknem másfél évig harcoltak, rendületlenül. Amely a 12 pont felolvasásából és a Nemzeti dal elszavalásából indult ki. Melynek kivívásában minden nemzettársunk részt vett: ki a harcmezőn, ki az íróasztal mögött. Azért a szabadságért, amelyet bár az orosz beavatkozás okán, de végül elvesztettünk. S amelynek végső lezárásához 20 évvel a kirobbanása után, mikor létrejött a kiegyezés és megszületett az Osztrák-Magyar Monarchia - kis túlzással -, elég volt pár miniszter, egy papír és egy penna. Amiért ma itt vagyunk, ahhoz sajnos nem volt elég ennyi és mi most pontosan tudjuk, hogy miért vagyunk itt: emlékezni a szabadságunkért harcolókra.
Diáktársaim!
Engedjétek meg, hogy néhány gondolat erejéig elkalauzoljalak benneteket a múltba. Értsük meg együtt a forradalom fontosságát és hagyatékát, azt az örökséget, amelyre minden évben, minden iskolában, minden magyar településen megemlékezünk, amiért évről évre tisztelettel tűzzük ki és viseljük kokárdáinkat. 1848 márciusában Európa számos országában és városában zajlottak forradalmak. Hazánkban, azaz a Habsburg Birodalom keleti szegletében, március 15-én kezdtek igazán felgyorsulni az események. Az előző napokban is érezhető volt, hogy valami készülőben van, ugyanis március 12-én az Ellenzéki Kör elfogadta Irinyi József 12 pontját, amelyben megfogalmazásra került, hogy pontosan „Mit kíván a magyar nemzet?" Március 15-én reggel nyolc órakor hat ifjú gyűlt össze a Pilvax Kávéházban, s tíz óra körül értek a Landerer-nyomdához. A pár bátor és harcos fiatalból két óra leforgása alatt csaknem 5000 fős embertömeg lett, akik ezután is hűen követték a fiatal forradalmárokat. A Nemzeti Múzeumnál ezreknek osztogatták a kinyomtatott 12 pontot, majd elhangzott a Nemzeti dal. A nép ajkán együtt csendült fel: „Talpra, magyar!" Pest megye alispánja és Pest alpolgármestere is kiállt a követelések mellett, ekkor vált országos szintűvé a forradalom. A bécsi udvar érezte a szabadságvágy elsöprő erejét, így meghátrált. Beleegyezett az önálló magyar kormány megalakulásába és kinevezte Batthyány Lajost miniszterelnöknek. Ezek után nem sokkal később új kormány alakult és új törvények születtek.
Tisztelt Emlékezők!
Ki gondolta volna ekkor, hogy az eleinte sikeres forradalomból véres szabadságharc lesz? A történetelem kereke viszont néhány hónapon belül pálfordulatot vett, s olyan nagy erejű támadás érte hazánkat, mely végül elkerülhetetlenné tette a fegyverletételt Világosnál. A csatát elvesztettük, elődeink hősi halált haltak, ám tettük nem volt felesleges. Feláldozni magukat a hazáért, a szabadságért, küzdeni az idegen elnyomás ellen sohasem hiábavaló. De ne csak a szabadságharc hősi halottaira emlékezzünk meg tisztelettel, hanem az áldozatok barátaira, hozzátartozóira, családtagjaira is. Anyák, apák, feleség, gyermekek, barátok aggódtak értük és várták őket szeretettel vissza otthonukba. Vajon ők hogyan élhették meg hősi halált halt szeretteik elvesztését? Mi adhatott nekik reményt? Mi, akik itt állunk, vajon eszünkbe jutott valaha, hogy a harcoló honvédek ugyanolyan emberek voltak, mint mi, ők sem erre születtek, hanem ezt választották. Egy valamit biztosra veszek: azt, hogy ezekre az emberekre úgy gondoltak, mint a legbátrabbakra. S nem csak ők. Hősökként emlékezett rájuk minden magyar, és ugyanígy gondolunk rájuk ma is.
Tisztelt Ünneplők!
Talán nem is annyira nehéz a fent említett helyzetbe beleképzelni magunkat, hiszen mindenki tudja, hogy a világon most is számtalan háború zajlik. Mindnyájan tisztában vagyunk a ténnyel, hogy ehhez nem is kell túl messzire mennünk, elég csak a közvetlen szomszédunkban zajló harcokra gondolni, az ott elesett emberekre is hősi halottként gondolunk mi itt Tiszaújvárosban, Magyarországon, Európában és vélhetőleg az egész földkerekségen. Ez így volt a forradalom és szabadságharc idején és így is marad, így kell, hogy maradjon ma is!
Tisztelt Emlékezők!
176 éve megmutattuk - mint oly sokszor gazdag történelmünkben -, hogy országunkat és a magyar nemzetet senki és semmi nem tiporhatja el a föld színéről. A magyar nép nem tűri az elnyomást, és mindig független akar maradni. Március 15-e emlékeztessen minden magyart arra, hogy ez a gondolkodásmód mindig is szerves részét kell, hogy képezze nemzetünknek. Nagy örömmel tölt el, hogy rohanó világunkból kiszakadva legalább e csekély időt rá tudjuk szánni arra, hogy együtt emlékezzünk és adózzunk tisztelettel a hősök emlékének. Ne feledjük el Petőfiék bátor tetteit és azt sem, hogy az utolsó pillanatig harcoltak az igazukért, a szabadság kivívásáért.
Kedves Jelenlévők!
Bozzai Pál jogász, költő, a márciusi ifjak egyike, aki mindössze 23 évesen hunyt el 1849-ben, halála előtt nem sokkal a következőképp fogalmazott: „… a szabadság olyan, mint a halnak a víz, madárnak a levegő, vadnak a rengeteg. Legyetek inkább halni készek véle, mint élni nélküle. Midőn mindeneteket föláldozátok érte és a szabadságot megnyerétek, nem vesztétek semmit, hanem nyertetek mindent." Mit üzen számunkra az ifjú Bozzai Pál? Talán azt, hogy ma, amikor háborúk dúlnak szerte a világban, becsüljük meg a békét, amelyet őseink vívtak ki számunkra, amely számunkra itt Tiszaújvárosban ma természetes és áldásos állapot. Becsüljük meg és merjük nyomdokaikba lépve felemelni szavunkat, amikor legnagyobb értékünket, a szabadságot érezzük veszélyben."
