A padlás, amint Molnár Gyöngyi látja

„A padlás" teltházas előadásával ért véget a magyar kultúra napja alkalmából szervezett rendezvénysorozat a Derkovits Művelődési Központban. Az intézmény igazgatója, Mátyás Zoltán és Tokaji Edit önkormányzati képviselő köszöntője után a Veres 1 Színház művészei keltették életre minden idők egyik legsikeresebb magyar musicaljét. Előtte azonban még a történetbeli Kölyök karakterét megformáló szereplővel, Molnár Gyöngyivel beszélgettünk. 

- Emlékszik, milyen volt gyermekként először megnézni A padlást? 

- Nincs gyerekkori emlékem, akkor találkoztam először a darabbal, amikor megkaptam a Kölyök szerepét. Persze később visszanéztem a Vígszínház előadását. - Mit érzett, amikor bekerült a történetbe? 

- Azt, hogy nagy szó a részesévé válni egy ilyen musicalnek, hiszen rendkívül kultikus előadás, és azon darabok egyike, amiről jóformán mindenkinek van valamiféle benyomása. Ha másért nem, a dalok miatt, mert azok szintén nagyon meghatározó, szeretett és klassz művek. 

- Úgy mondják, mindenkinek másról szól A padlás. Többek között az életszeretetről és az elmúlásról is. Önnek mit üzen leginkább? 

- Tulajdonképpen összefoglalta. Engem főként arra emlékeztet, hogy az élet csodálatos és megismételhetetlen. Egy olyan ajándék, amit visszautasítani nem lehet, de még egyszer kérni sem. Éppen ezért minden előadáson - főleg, amikor az Örökre szépek című dalt énekelem - eszembe jutnak azok, akik már nincsenek köztünk. Úgyhogy igen, nagyon erősen jelen van a darabban az elmúlás, de annyira gyermeki módon ábrázolva, és olyan sok humorral fűszerezett a produkció, hogy nem az eltávozás adja a végkicsengést - pláne nem a gyerekek számára. 

- Gyermeki vagy felnőttes megközelítéssel vágott neki a feladatnak? 

- Minden egyes új feladatnak gyermeki rácsodálkozással és ugyanilyen kíváncsisággal állok neki, bár szerintem egy színész sose nő fel igazán. Ha pedig a személyemet kell definiálnom, azt mondhatom, általában gyermekibben látom magam, mint a külvilág engem. Nyilván az évek számát nem lehet letagadni, mert árulkodó jelek vannak. 

- Az interjúkban nem látszik, hogy él még önben a gyermeki énje. - Esetleg ritkán mutatom meg. A szűk kör - melynek tagjait egy kezemen meg tudom számolni - természetesen ismeri ezt az oldalamat, a többiek meg talán csak a színpadon látják. 

- Küzdött a szókimondó Kölyök szerepéért, vagy felkérték? 

- Nem harcoltam érte. Rám gondoltak, felkértek, így lett az enyém. De ha belegondolok, szerintem ez egy nagyon jó döntést volt. Igen, kiáltott utánam ez a szerep. - Hogyan formálta meg? - Először a külsőségeket fürkésztem: a Kölyök hanghordozását, a dinamikáját, az energikusságát, a sűrű, kicsit légies, de egyszerre fiús és lányos mozgását. Utóbb említett sokoldalúsága az öltözékében is megmutatkozik: van szoknyácskája, de nadrágja szintén, valamint olyan kabátja, amilyet Saint-Exupéry kis hercege viselt. Visszatérve az elejéhez, amint elkezdődtek a rendelkező próbák, majd megérkezett a koreográfus, Bakó Gabi, már könnyen adta magát a karakterben való elmélyülés. Egyből kitaláltuk a mozgást, ezt követően pedig nagyon egyértelműen társultak az érzések, rezdülések. Apránként kialakult a Kölyök. 

- Milyen értelemben nehéz a szerepe és a darab? - Az éneklésben alapjáraton kényelmetlen számomra ez a szerep. Hiszen a beszédhangomat tekintve alt, énekhangilag pedig mezzoszoprán vagyok. Itt pedig eléggé erőteljes szoprán lágékat kell hozni, ami nekem abszolút nagy kihívás, mert sose volt igazán magas, csilingelő hangom - már gyerekként sem. Ráadásul a fáradtság még rátesz erre, ezért rekedtebbnek tűnök és mélyebb is a hangom. 

Összességében meglehetősen küzdelmes a darab, mert rengeteget énekelünk, mozgunk. A Kölyök pedig egy igazi perpetuum mobile - legalábbis a mi felfogásunk szerint. Gyakran nyomunk dupla előadást egy napon, de egy esetén ugyancsak nehéz beosztani az energiát, hogy kitartson a végéig. És nagyon sok réteg ruha van rajtam, akárcsak az összes szellemtársamon, vagyis erősen izzadunk. Na de hát Istenem, szép ez a szakma! 

- Hegedűs D. Géza azt mondta, érezték a csoda születését, amikor dolgoztak A padláson. Ön miben éli meg a produkció varázsát? 

- Szerintem már közel hatvan előadásnál járunk, és mindig libabőrös vagyok, amikor elindul a darab nyitánya: amint szépen, lassan hömpölyögve bekúszik, felgyúlnak a fények és pásztázzák az omladozó padlásdíszletet. Olyankor mindannyiszor azt érzem, hogy milyen jó, ma is játszunk egy kis csodadarabot! 

Ördögh István