Sok volt a feladat, kevés az idő

Mesterséges intelligencia a magyarban, geometria a matekban. Az elmúlt évekhez képest idén szokatlan feladatok is felbukkantak a központi írásbeli felvételin. Országosan több mint 72 ezer diák töltötte ki a magyar nyelv és irodalom és matematika feladatlapokat 537 kijelölt iskolában. A Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium és Kollégium idén is vizsgahelyszín volt, ahol közel 250 tanuló felvételizett szombat délelőtt. Azok a diákok írtak felvételit a hétvégén, akik olyan intézményben szeretnének továbbtanulni, ahol a jelentkezéshez az írásbeli felvételi is szükséges. A 10-10 feladatból álló magyar és matematika feladatsorra a tanulóknak 45-45 percük volt. Néhány diák szerint az idő ugyan szűkösen, de elég volt. Legalábbis a magyarra, a matek idén is sok diákon kifogott. 

- A magyar egész jól ment - meséli Feledi Dávid, immár megkönnyebbülten a felvételi után -, a legtöbb feladat olyan volt, amit sokat gyakoroltam. A matek viszont jóval nehezebb volt, néhány feladattal megszenvedtem. Az utolsó például kifogott rajtam, ott semmi nem jött ki, akárhogy próbálkoztam. De remélem, azért jó lesz, mert ide az Eötvösbe szeretnék majd jönni. 

- A magyarra éppen hogy elég volt az idő, az nekem nehezebben ment - mondja Papp Csanád, aki a miskolci Földes Ferenc Gimnázium matek tagozatára készül. - A matek jobban ment, szerintem könnyű volt, a tavalyinál meg pláne sokkal könnyebb. Nekem ment az összes feladat, úgy érzem jól sikerült. A matematika feladatsorban maximálisan szerezhető 50-ből tavaly átlagosan alig 22 pontot szereztek a felvételizők. Idén is a matek bizonyult a nehezebbnek, legalábbis a diákok többsége szerint. Az órai felkészülés bizony nem volt elég, a tanulóknak külön is kellett rá gyakorolni. Ducsainé Sivák Erika, a Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola matek-fizika szakos tanára szerint azonban egy korrekt feladatsort kaptak a gyerekek. 

- A teljes általános iskolai tananyagot lefedte a vizsga, aki komolyan vette a felkészülést, eleget tanult, annak nem okozott gondot - kezdi Erika. 

- A tárgyi tudás mellett jó szövegértés és jó olvasási készség is kellett hozzá, mert a legnagyobb ellenség idén is az idő volt. Aki gyorsan olvas, annak szerintem a 45 percnek elégnek kellett lennie, de a mai gyerekek azért sokat szenvednek az olvasással, keveset olvasnak, így lassabban is, és a szövegértésük sem olyan jó. Ők azért sokat kínlódhattak egy-egy feladattal, mert bizony volt benne problémásabb, nehezebben megfogalmazott feladat. Én megnyugodtam, amikor megláttam a feladatsort, mert pénteken utoljára még pont átnéztünk két olyan feladatot is, amikre nem számítottak a diákok. 

A hasáb felszínének és térfogatának számítását, valamint a móduszt és a mediánt, úgyhogy bízom benne, hogy a gyerekek emlékeztek rá. A magyar feladatsor is tartogatott idén újdonságot. Az egyik feladatban például a mesterséges intelligenciát kérték fel arra, hogy adjon logikus nevet néhány hétköznapi használati tárgynak, ez a gyerekeknek is nagyon tetszett. 

- Kreatív feladatok voltak az idei írásbeli felvételiben - mondja Gyarmati Anikó, a Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola magyartanára -, volt olyan, amiben egy Radnóti versnek kellett címet adni, alliterációkat keresni, mássalhangzó törvényeket kellett felismerni, de voltak szólások, közmondások is. A szövegértés is gyerekközpontú volt, hiszen a pizzáról kellett elolvasniuk egy szöveget és rövid feladatokat kaptak hozzá. Úgy veszem észre, hogy az elmúlt években az egész feladatsor kezd kicsit átalakulni, hiszen a feladatok többségében már csak számot vagy betűt kell beírni, vagy valamit alá kell húzni, tehát azt tapasztalom, hogy egyre inkább olyan feladatokat kapnak a tanulók, amelyben nagyon-nagyon röviden kell válaszolni. 

Egyedül a szövegalkotás, a fogalmazás készítése az, ahol szöveget kell írniuk, egyébként nagyon röviden. Ez talán azért is jó, mert így könnyű kijavítani és egyértelműen lehet pontozni. A diákok január 26-án reggel 8 órától nézhetik meg a kijavított dolgozataikat. Az a tanuló, aki múlt szombaton alapos indokkal, igazoltan nem tudott megjelenni a vizsgán, a jövő héten, kedden pótfelvételit írhat délután 2 órakor. 

venna

0
Hónapokon belül szerződéskötés
A padlás, amint Molnár Gyöngyi látja

Kapcsolódó hozzászólások