A Lánybúcsúról és egyebekről Fekete Lindával

A Tiszaújvárosi Tavaszi Fesztivál negyedik állomásaként a Liliom Produkció Lánybúcsú című előadását tekinthették meg az érdeklődők a Derkovits Művelődési Központban. A bonyodalmakban bővelkedő musical Tallós Rita rendezésében, Bakó Gábor koreográfiájával, valamint Bódi László Cipő és a Republic együttes slágereivel okozott derűs pillanatokat a nézőtéren. A produkció előtt a Petra karakterét megformáló színésznővel, Fekete Lindával beszélgettem. Kérésére tegeződve.

 - Hogyan írnád le a Lánybúcsút és az abban alakított karakteredet?

- Ez az előadás egy afféle családi vígjáték, amiben titkokra derül fény. A darabhoz a Republic szolgáltatja a muzsikát, úgyhogy szerintem a Lánybúcsú egy felhőtlen kikapcsolódás a néző számára. Nagyon szeretem a karakteremet, Petrát, akinek a felfogását szívesen becsempészném a nézők életébe is, mivel egy fikarcnyi megfelelési kényszer sincs benne. Mert rosszkedvű is lenni, vagány, bátor, nagydumás, könnyen veszi az egész életet.

- Általában hogyan formálsz meg egy szerepet?

- Bármilyen legyen is egy karakter, mindig arra összpontosítok, hogy megtaláljam benne azt, amiért szerethető. Még a legnegatívabb figurához is muszáj pozitív hozzáállással fordulnom, mert ha gyűlölöm őt, képtelen vagyok életre kelteni. Azaz, minden esetben belülről haladva építem ki az adott szerepet. 

- Milyen rendező Tallós Rita? 

- Mielőtt válaszolnék a kérdésedre, meg kell jegyeznem: Rita tartja össze ezt a csapatot. Ő nagyon merész. Ha az kell, a falon is átmegy a cél elérésének érdekében, és szinte megingathatatlan. Az összes próbafolyamatot teljes tudással indítja el, és azonnal ismerteti, kinek, mit és hogyan kell eljátszani. Ezért nagyon gyorsan leállít a próbák során, ha nem azt tapasztalja, amit ő elképzelt. Úgyhogy vele dolgozni olyan, mintha egy személyvonaton ülnék, ami minden állomáson és megállóhelyen megáll. Nagyon kemények a próbaidőszakok, viszont a végeredmény mindig fantasztikus. Szintén nagyon tetszik nekem az a koncepció, az az arculat, az a brand, amit Rita, valamint Timár Krisztina (kommunikációs és médiaszakember, a New Season Produkciós Iroda alapító tulajdonosa és ügyvezetője - a szerk.) kitalált ezzel a színházzal. Úgyhogy amíg van rám igény, maradok a „Liliomnál", mert ezt a projektet támogatnom kell.

- Sztárek Andrea írta a Lánybúcsút. Mit szólsz, hogyan dolgozott szerzőként? 

- Én bírtam, ahogyan kitalálta a karaktereket, amihez nyilván nagyon sokat hozzátett az, hogy színésznő is. Ebből adódóan szerintem már írás közben kipróbálta az összes szerepet. De lehet, hogy tévúton járok, mert sosem beszéltem vele erről.

- Összességében mit adott neked ez a musical?

- A próbákon a türelemre vonatkozó fejlődést, mert egy afféle „tádám" típusú ember vagyok, aki minden tekintetben gyors, mindent azonnal és egyszerre akar letudni. Emiatt pedig nem szereti a próbálkozások hosszú sorát. Azonban a Lánybúcsú próbafolyamata során értettem meg, olykor nem baj, ha nincs kész „rögtön" egy produkció. A siker érdekében ezúttal mernem kellett lassúnak, flegmának, nyugodtnak lenni és akkor nevetni, amikor a többiek sírnak. Én nagyon nem ilyen vagyok. De ezek szerint - valahol mélyen - bennem is ott van Petra egészen furcsán működő karaktere, különben nem tudtam volna előbányászni. 

- Milyen érvekkel támasztanád alá azt az állítást, miszerint a férfiak is megszólítva érezhetik magukat a Liliom Produkció előadásai által? 

- Vegyük például az Anyatigriseket! Noha az anyaságról szól, azzal a céllal is készült, hogy a pasik értsék, miért viselkedik olykor feszülten egy várandós kismama. De a Hőhullám című produkcióban szintén végig a pasikról beszélünk.

- Mi, férfiak mennyiben tehetünk arról, hogy nem ismerünk eléggé titeket, nőket?

- Bevallom, nagyon nehéz dolgotok van. Ugyanis mi, nők nagyon szeretnénk, ha gondolatolvasók lennétek. De senki nem az. Durván sarkítani fogok, de a könnyebb megértés érdekében most azt állítom: a nő is működik valahogyan, és a férfi is működik valahogyan. Ezért sokkal egyszerűbb volna, ha közös értelmezőszótárunk lenne. Hiszen mi hangzik el talán a legtöbbször egy párkapcsolatban? Ez: „Mi a baj, kicsim? Semmi." Közben meg egy csomó minden jár a fejünkben olyankor nekünk, nőknek. Akkor miért nem mondjuk el? Ahelyett inkább villámgyorsan lezárjuk a társalgást. De egy párkapcsolat elején is gyakran hallgatunk, amikor teszteljük a pasit, mondván: „ha valóban összeillünk, kitalálja a gondolatomat". És mondhatnék még több ilyen hülyeséget a részünkről. Például azt, amikor elhisszük, hogy egyszerre tudunk vasalni, mosogatni és főzni is. Nálam ez úgy néz ki, hogy egy időben égetem oda a kaját és töröm össze a tányérokat. Úgyhogy én magunkban, nőkben szintén látok problémákat. Szokták is mondani, hogy egy picit antifeminista vagyok. Értem én, hogy fontos volt küzdenünk az egyenjogúságért, de nem vagyok biztos abban, hogy minden esetben jól tettük.

- Huszonöt év távlatából hogyan látod, mi mindent kaptál a színészi pályától? 

- Irdatlan mennyiségű pofont. Ha mérlegre teszek mindent, szerintem több keserűséget, mint boldogságot. És nem azért, mert bántottak, vagy borzasztóan viselkedtek velem a rendezők. Inkább én bántam rosszul magammal a türelmetlenségem miatt. Azon is gondolkodtam, mi lett volna, ha nem színész leszek. De már tudom, kizárólag így alakulhatott a pályaválasztásom. Nekem mindig egy terápia az, amikor a színpadon vagyok. Olyankor biztonságot jelent számomra, hogy a kifordított énemet hozhatom, és nem önmagamat. Sokszor nem voltam jó fej magammal, mert mindig meg akartam felelni másoknak. Nem mertem megengedni magamnak, hogy nagyon rossz is lehessek a színpadon. Úgy érzem, mostanra lazultam bele a szakmába. Most már akkor is biztonságban érzem magam a színpadon, ha éppen nem nálam van a szó, hanem csak figyelő vagyok. Mert attól én még ott vagyok, kérem szépen! Igen, most érzem azt, hogy köszönöm, megérkeztem, és ide nekem az oroszlánt! Ami lehet, hogy kiscica lesz csak, és jól összekarmolja majd az arcomat. Úgyhogy igen, huszonöt év kellett nekem ahhoz, hogy merjek rosszul is játszani. Hiszen mi történhet akkor? Semmi, majd legközelebb jó leszek. - Azért vannak jó élményeid is, nem? - Voltak nagyon jó szerepek, melyek kapcsán úgy érezhettem a siker semmihez nem hasonlítható eufóriáját, hogy tudtam, mindenemet beletettem az adott alakításokba. Azaz, nem vertem át senkit a győzelemért. Hiszen tudod, jól bejáratott technikákkal is meg lehet csinálni sok mindent, és úgy megúszható a munka jelentős része. Viszont kiüresedést okoz, ha hosszú távon játssza ezt az ember. Úgyhogy - ezt most komolyan mondom - nagyon ritkán vertem át a nézőket. Pedig olyan jólesne, ha a rosszabb napjaimon azt mondhatnám: „bocs srácok, ez most nem fog menni!" Holott lehet, hogy ti, nézők észre sem vennétek a trükközést.

- Előfordulhat valaha, hogy kiszeretsz a színészetből és elhagyod a pályát? 

- Érdekes, de én nem látom magam pályaelhagyóként, pedig nagyon sok minden más is érdekel. Viszont számomra nem létezik összetettebb dolog a színészetnél, mert ebben a szakmában igazán sokféle lehetek. 

Ördögh István