Vízmelegítő termálvíz és napelemes parkoló

Több projektről is tájékozódott az önkormányzat 2030-ig szóló energia útitervének végrehajtását koordináló Energia Menedzsment Munkacsoport a múlt héten. Ezek közül ezúttal a Tiszaújvárosi Sportcentrumot és a TiszaSzolg 2004 Kft-t érintő fejlesztésekről számolunk be. Amint azt lapunk is már megírta, korábban készült egy előzetes terv az úgynevezett hulladék termálvíz hőjének hasznosítására a Sportcentrumban. A tervet több szakember is megvizsgálta, és mindenki egyetértett azzal, hogy ezt a beruházást meg kell valósítani. Termálvízzel fűtenének Az előterv azt tartalmazta, hogy a Sportcentrum területén a teniszpályák mellett létesülne egy gépház, benne egy hőcserélővel, és a termálvíz itt adná át a hőenergiát a Sportcentrum saját vízének. Ezt vezetnék el a játékcsarnoknál elhelyezett hőszivat tyúkhoz, és ez a víz gondoskodna a játékcsarnok, edzőterem és uszoda épületegyüttes ellátásáról, és felhasználnák az uszoda vizének melegítéséhez, a használati melegvíz előállításához és téli időszakban a fűtéshez. 

Az előterv szerint a beruházás későbbi szakaszában csatlakoznának a klubházak erre a rendszerre. Gál Csaba, a Sport-Park Kft. ügyvezetője most arról tájékoztatta a munkacsoport tagjait, hogy a műszaki megvalósítással kapcsolatban módosító javaslatok merültek fel, és az a döntés született, hogy felkérik a tervezőt, hogy készítsen egy új tervet a módosítások, javaslatok figyelembevételével. 

Érkezett például egy javaslat, amely olcsóbbá és egyszerűbbé tenné a fejlesztést azzal, hogy a hőcserélő mellett közvetlenül helyeznének el egy hőszivattyú és nem a játékcsarnoknál. Így nincs szükség két nagyteljesítményű hőszivattyúra csak egyre, és ez melegítené fel a 30 fokos vizet 60 fokra, ezáltal a felmelegített vizet elég lenne egy kisebb keresztmetszetű csövön elszállítani a főépülethez, és a további épületek, a klubházak már közvetlenül rácsatlakoztathatók lennének a rendszerre, akár első lépcsőben is. Mindez egyszerűsítené a műszaki megoldást, és mivel nincs szükség nagykeresztmetszetű csövekre, a villamos rendszer kialakítását is egy helyre lehetne koncentrálni, így költséghatékonyabb lenne a beruházás. 

Az elhangzottak alapján a tervező módosítani fogja a tervet, és a javaslatoknak megfelelően számításokat fog végezni a megtérülést illetően is. A kérdéskör tárgyalásakor felvetődött, hogy a Tisia Hotelt üzemelő céget is be lehetne vonni partnerként. Kósa-Tóth Zoltán, a TiszaSzolg 2004 Kft. ügyvezetője elmondta, hogy már egyeztettek a cég képviselőivel. Úgy tűnik, hogy jogi akadálya nincs a fejlesztésüknek, és a TiszaSzolg elegendő termálvizet tud biztosítani a hotelnek és a Sportcentrumnak egyaránt. Elsődleges azonban a Sportcentrum és utána következhet a hotel ellátása a használt termálvízzel. Áramtermelő parkoló Az ügyvezető a Sportcentrum melletti parkolók építésének komplex tervezésével kapcsolatban arról számolt be, hogy június 15-ig kell megérkeznie az árajánlatnak a villamos tervezésre. 

Az eredeti elképzelésekkel szemben két ponton itt is változtatni kell. Az új terv szerint az ipari parki helyett a városi rendszerbe lesz bekötve a parkoló csapadékvize. A másik változtatás érinti a Tiszaújvárosi Sport Park Nonprofit Kft-t is. Nagy valószínűséggel a termelt villamos energia a cég trafójára lesz rákötve és így értékesítik részükre. A Sportcentrumnak egyébként is meg fog növekedni az energiaigénye, és fizikailag nagyon nehéz megoldani, hogy a TiszaSzolg saját trafójára kössék rá a napelemek által termelt villamos energiát. Mindemellett egy másik projekt is folyamatban van, nevezetesen egy, a metángáz felhasználására és villamos energia előállítására szolgáló gázmotor beszerzése - tette hozzá Kósa-Tóth Zoltán. Érkezett egy nagyon kedvező ajánlat, amely egy 41 millió Ft értékű, 60 KW-os gáz-motor beépítését tartalmazza. A számítások alapján másfél év alatt térülne meg a fejlesztés, és az ajánlattevő a karbantartást is vállalná. 

Mivel ez a berendezés hőt is fejleszt, ezért a kitermelt termálvíz hőmérsékletének növelésére is alkalmas. Ezzel energiát lehet megtakarítani a fűtésben, hiszen nem 0 foknál, hanem csak -5 Celsius foknál kell a gázkazánoknak bekapcsolódni a fűtésrendszerbe - mondta az ügyvezető. A tanácskozás zárásaként Molnár István alpolgármester adott tájékoztatást a lakossági LED-csereprogram állásáról. Az adminisztrációs szakasz lezárult, 280 háztartás regisztrált a megadott internetes felületen. Az adatok feldolgozása után várhatóan júliusban, de inkább augusztusban osztják ki a LED-es égőket. 

f.l 

0
Posta helyett postapont
Közterületi beruházások, felújítások

Kapcsolódó hozzászólások