Versennyel emlékeztek a Tisza szerelmesére

Családtagok és a horgászegyesület tagjai is tiszteletüket tették Dr. Zabos Géza egykori lakóházánál elhelyezett emléktáblánál. Másnap reggel az Erdészeti és a Tolnai tavon horgászversenyt rendeztek ezzel is emlékezve a Tisza szerelmesére. A megemlékezést Kiss Béla, a Zabos Géza Horgász Egyesület elnöke nyitotta meg, aki először röviden köszöntötte a megjelenteket, majd átadta a szót Jezsó Gábor önkormányzati képviselőnek. - Újfent eltelt egy év, és ezen a szép nyári napon, július első hétvégéje előtti pénteken ismét összegyűltünk, hogy megemlékezzünk az állatorvosról, a horgászról, a Tisza szerelmeséről, az önkormányzati képviselő úrról, nagyszerű embertársunkról, Géza bácsiról - mondta a képviselő, aki beszéde zárásaként megköszönte a horgászegyesület munkáját, amely a mai napig méltón őrzi a névadójuk emlékét. A megemlékezés végén Kiss Béla és Jézsó Gábor közösen koszorúzta meg az emléktáblát.

A következő napon Dr. Zabos Géza egyik szenvedélye, a horgászat volt középpontban. Az egyesület a sajószögedi Erdészeti és Tolnai tavon tartott csapatversenyt, ahol a 22 résztvevő csapatot már kora reggel napsütéses, meleg időjárás fogadta. 

- Eddig egy pontyom és egy keszegem van - mondja Tóth József. - Gyakran járok hasonló versenyekre, most mindkét botommal úszózok, mert a fenekezés nem igazán hozott eddig eredményt. Már az összes csalimmal próbálkoztam, viszont eddig csak a gilisztára kaptak a halak. Természetesen a győzelem a cél, amire talán van is reális esély, mivel az egyik csapattársam már fogott hét keszeget és néhány pontyot is. - Nálam eddig egész sok a kapás, jött már egy pár kárász és törpeharcsa is - meséli Péli Barnabás. 

- A csapattársaimról semmit nem tudok, mivel nem szeretek telefont hozni a horgászáshoz, így a meglepetés is nagyobb lesz majd, amikor találkozunk. Takács Lajosnak sem volt kapásokban gazdag napja, viszont a verseny végét jelző sziréna előtt két nagyobb pontyot is sikerült horogra akasztania. - Túl nagy a kánikula, ezt a halak sem szeretik - magyarázza a tapasztalt pecás.

- Már nagyjából egy hónapja nem az igazi a kapás, még a gumikukoricára se harapnak, pedig az mindig a kedvencük. - Már több mint 10 éve hagyomány, hogy a koszorúzást követő napon a horgászegyesület egy kisebb csapatversenyt rendez. Mi horgászok így emlékezünk Géza bácsira - meséli Kiss Béla egyesületi elnök. A vezetőségi üléseken, azok a tagok akik ismerték, még ma is gyakran emlegetik a Tisza szerelmesének gondolatait, tanításait. Emellett ez egy remek alkalom, hogy az egyesület horgászai jobban megismerkedjenek egymással, mivel a legtöbben egyedül vagy kisebb csoportokban szeretnek pecázni. A csapattagokat három szektorba sorsolták, és az egyes szektorokban elért helyezések összesítése alapján alakult ki a végeredmény: I. MISKOLCI FÜLHARMONIKUSOK (Kozma József, Gál Péter, Horváth Sándor) II. GYŐZTES CSAPAT (Tóth József, Kádas Zoltán, Kerékgyártó István) III. MS TEAM (Migyu Tamás, Stefán Zsolt, Migyu Sándor) Pálnok Olivér 

0
Játékosok mentek, játékosok jönnek
Tavaszlesen környezetismereti vetélkedősorozat

Kapcsolódó hozzászólások