Ünnepi Újvárosi Forgatag
Jellegzetes hangulat és ünnepi árukészlet is fogadta az év utolsó Újvárosi Forgatagának látogatóit december 9-én, szombaton a Városháztéren. A régiségek, könyvek és termelői élelmiszerek mellett ezúttal kézműves karácsonyi dekorációkat és különleges szaloncukrokat is kínáltak az érdeklődőknek. A standok között sétálva az ajándékvásárlásról kérdeztük az arra járókat.
- A múlt hónapban is voltam kint, most pedig már az ünnep közeledte is érződik itt a nagy fenyőfával és a karácsonyi zenével - szép és kellemes. Vásárolni ugyan nem fogok, csak nézelődöm. Mint az elmúlt években, most is zsebpénzt adok az unokáknak, és majd eldöntik, mire költik. Ajándékot jó ideje nem veszek nekik, mert ők tudják igazán, mire vágynak. Idén kevesebb jut, mint tavaly, de ami tőlem telik, most is odaadom - válaszolt kérdésünkre Tarjányi Veronika.
- Először látogattam ki a vásárra, mert nem idevalósi vagyok. Hallottam, hogy hangulatos, és valóban az. Csak körbejártam. Várom az ünnepet, mert a gyerekekkel töltöm majd, viszont az ajándékvásárlással bajban vagyok, mert a nyugdíjamhoz képest mindenhol nagyon magasak az árak. De úgyis az a lényeg, hogy együtt legyen a család, és az meglesz - mondta Karsai Vilma. Igazodva az adventhez, ezúttal tombolával kedveskedtek a szervezők az első száz vásárlónak. Mátyus Gáborné egy „Újvárosi Forgatag" felirattal ellátott faládát vihetett haza.
- Még soha nem nyertem semmit, úgyhogy nagyon boldog vagyok - mondta.
- Legutóbb szintén kilátogattunk a vásárba, szeretjük. Bár mindenkinek beszereztük már az ajándékokat, most is vettünk néhány apróságot, mert a kézműveseknél igazán egyedi dolgok vannak. Találtunk egy nagyon szép, horgolt díszt a karácsonyfára. Az elmúlt hónapok tapasztalatairól az Újvárosi Forgatag szervezője nyilatkozott lapunknak.
- Egyre inkább alakulunk, érdeklődnek, jönnek az árusok és a vásárlók egyaránt - kezdte értékelését Braun István.
- Most igyekeztünk egy kis ünnepi jelleget is adni a vásárnak, többek között kézműves szaloncukrot, más házi finomságokat és mindenféle karácsonyi dekorációt is találhattak ma itt a látogatók. Jövőre újra találkozunk, legközelebb január 13-án várunk mindenkit szeretettel! Van még helyünk, keressenek minket bátran a helyi és környékbeli termelők, kézművesek a +36 30 461 7708-as telefonszámon, és mindenkinek ajánljuk figyelmébe a facebook oldalunkat.
Ördögh István