Tiszaújváros sikeres tudott maradni
A december 14-ei képviselő-testületi ülés végén Steinerné Vasvári Éva, a Fidesz- KDNP - Városért Egyesület frakciója, Pap Zsolt a Tiszaújvárosi Lokálpatrióta Egyesület frakciója nevében mondta el röviden ünnepi gondolatait. Dr. Fülöp György polgármester ünnepi köszöntőjében visszatekintett a mögöttünk lévő esztendő nehézségeire, és örömteli fejleményeire, továbbá szólt a jövő évi kilátásokról, kihívásokról is.
Steinerné Vasvári Éva
Kedves tiszaújvárosiak!
Elérkezett a 2023-as évnek a vége, ami különleges az önkormányzat munkájában, mert nem csak ennek az évnek a vége van, hanem az önkormányzati ciklusnak a meghatározó részének is vége, hisz már csak fél év van a választásig. Tavaly ilyenkor is elmondtuk, hogy milyen nehéz évünk volt. Hát ez nem lett könnyebb azóta sem! Kezdődött a coviddal, ami generációnknak egy olyan esemény volt, amit soha nem élt át. 100 éve nem volt járványhelyzet, de azért az elmondható, hogy mind országosan, mind pedig a helyi önkormányzatnál, azért ezt sikeresen megoldottuk, hogyha sok munka árán is. Mire ennek vége lett, akkor megint nem örülhettünk, mert ismét egy olyan dolog történt, amit a mi generációnk még nem látott, háborús konfliktus alakult ki a határainkon, Ukrajnában. Polgármester úrral is beszéltünk arról anno, hogy a hétvégére béke lesz, de ennek másfél éve, és még most sem látszik úgy, hogy előbbre lennénk, mint a válság kirobbanása idején. A háború az eseményei határozták meg a mi évünket is.
Az energiaárak ennek hatására az egekbe szökkentek, és ez nemcsak az egyénnek a pénztárcáját csapolta meg, hanem már a mi költségvetésünkre is jelentős hatással volt. Az energiaárak emelkedése maga után hozta az élelmiszerárak emelkedését, az inflációt, amit a mindennapi életben mindannyian tapasztaltuk. Különösen a háziasszonyok, amikor boltba mentek. Tiszaújváros még az átlagtól szerencsésebb település volt a kedvezőbb költségvetése kapcsán, de azért nekünk se volt egyszerű, és amikor már úgy éreztük, hogy talán az infláció csökken, akkor egy másik háborús konfliktus alakult ki, a palesztin- izraeli háború. És sajnos itt is azt látjuk, hogy mindenki csak szóban törekszik a békekötésre, de a harcok ugyanúgy folytatódnak. Ebben a háborús helyzetben különösen fontos a helyi békének a megteremtése. A következő év választási év lesz, méghozzá dupla választási év.
Egyrészt lesz Európa parlamenti választás, másrészt pedig helyi önkormányzati választás. Döntünk arról, hogy kik képviseljenek az Európai Unió parlamentjében, a helyi önkormányzatoknál pedig arról, hogy milyen összetételűek legyenek az egyes önkormányzatok. Ilyen helyzetben, amikor két ilyen komoly választás van, nagyon nagy szerepe van annak, hogy megakadályozzuk a hangnem eldurvulását és mindenféleképpen a békés választási folyamatra koncentráljunk. Ha a 2024-es évet békésen akarjuk átélni, akkor nagyon tudni kell azt, hogy mi mindannyian ellenfelek vagyunk és nem ellenségek.
Ebben külön nagy szerepe lehet a helyi sajtónak, a helyi médiának. Én azt szeretném tőlük kérni, hogy ne arra törekedjenek, hogy az országos médiák szócsövei legyenek, hanem gondoljanak arra, hogy minden tiszaújvárosi tájékoztatása a feladatuk, és nem feladatuk egy párt választásának a véleményezése. De nagy szerepe van a következő év békéjében a pártoknak is. A pártoknak különösen tudniuk kell, hogy ellenfelek vagyunk és nem ellenségek. Nagyon fontos egy választásnál, hogy jó programok, hiteles emberek legyenek, de nem fontos a másnak küldött leveleknek az összegyűjtése a választási kampány során. Nagyon fontos, hogy a hangnemet is meg tudjuk őrizni egymással. Én mindig is törekedtem a párbeszédre az ellenfeleinkkel szemben. Ha mindezt meg tudjuk tartani, észben tudjuk tartani, megvalósítjuk, akkor úgy gondolom, hogy békés 2024-es évünk lesz. Én ehhez kívánok minden tiszaújvárosinak boldog, áldott karácsonyt, és békés, nyugodt, tartalmas 2024-es évet.
Pap Zsolt
Kedves tiszaújvárosiak!
Egy rendkívül mozgalmas éven vagyunk, leszünk lassan túl. Nagyon sok döntést hoztunk azért, hogy Tiszaújváros élhető és biztonságos legyen. Számos átalakítás történt, mint ahogy azt a költségvetési vitában is említettem már, az egészségügy területén, szociális területen, de együtt, rugalmasan sikerült megoldanunk. Nehéz volt ez a költségvetési év, és ahogy mondtuk, 2024 talán még nehezebb lesz, de bizakodva tekintünk a jövő elé. Bízunk benne, hogy a gazdaság fellendül, lesznek plusz bevételek, és ugyanígy biztosítani tudjuk Tiszaújváros biztonságos működését, mint ez idáig tettük.
Igen, sajnos háború dúl, a szomszédunkban, az izraeli palesztin- konfliktus is kialakult, és van még egy terület Dél-Amerikában, ahol szintén háborús helyzetet vizionálnak. Sajnos az emberek nem tanulnak a történelemből, és ez ide vezet. Igen, jövőre két választás lesz. Szeretnénk egy nyugodt kampánnyal nekifordulni majd a választásoknak. Én bízom benne, hogy ez sikerül. Rajtunk nem fog múlni, én ezt meg tudom ígérni. A pártvezetőknek meg kellene tanulniuk, hogy - ahogy a frakcióvezető asszony is mondta - nem ellenségek, hanem politikai ellenfelek vagyunk. Nem szabad elvitatni senkitől sem, hogy jót szeretne az országnak. Ki így, ki úgy, világnézete, illetve politikai nézete szerint. Az országot egységesnek kell tekinteni, és aki másképp gondolkodik, mint a jelenleg vezető hatalom, attól még ugyanúgy része ennek az országnak, ennek a társadalomnak.
Ugyanolyan megbecsült emberei kell, hogy legyenek, legyen bárki bármikor hatalmon. Tiszaújvárosban arra törekszünk, hogy ez a béke, ami a kezdeti súrlódások után kialakult, fennmaradjon. Fontosnak tartjuk, hogy továbbra is a nyugodtság és a béke jellemezze Tiszaújváros képviselő-testületét. Példát kell mutatnia mind politikailag, mind emberileg, hogy normálisan tudunk egymással beszélni, a döntéseket közösen - még ha vitával is, de személyeskedés nélkül, mások becsületébe nem belegázolva - tudjuk meghozni. Advent van, a várakozás ideje, mindenki készül a karácsonyra. Arra kérek mindenkit, hogy forduljunk békével, szeretettel egymás felé. Gondoljunk azokra is, akik már nem lehetnek közöttünk. Csendesedjünk el, várjuk méltóságteljesen az ünnepet. Áldott, békés, boldog karácsonyt, és nagyon boldog új évet kívánok a lokálpatrióta frakció nevében.
Dr. Fülöp György
Tisztelt képviselőtársaim, kedves jelenlévők, kedves tiszaújvárosiak!
Amikor év vége van, akkor mérleget kell vonni, leltárt kell készíteni. A lényeg szerintem az, hogy Tiszaújváros sikeres tudott maradni, tovább erősödtek a közösségek, továbbra is jó itt élni. Tiszaújvárosban az a jellemző, hogy azon társadalmi rétegek, akik segítségre szorultak, azok tudtak hathatós és érdemi segítséget kapni. A következő esztendő az egy picit más lesz, mint az eddig megszokottak. Két választás lesz, önkormányzati és Európa parlamenti választás, és mindig elmondjuk, hogy olyan jó lenne, ha érdemi racionális vitákat folytatnánk. Én bízom ebben. Az elmúlt években itt a városban, a képviselő-testület működésében megtaláltunk egy racionális, kompromisszumkereső üzemmódot. Persze nem mindig és nem mindenben értünk egyet, de hát az nagy baj is lenne. De hogyha nem is értünk valamiben egyet, azt kulturáltan el tudjuk mondani. Szerintem ezzel példát mutattunk a városlakóknak, de én bátran mondom, hogy példát mutattunk az országos politikusoknak is.
El kell tudni fogadni azt, hogy másokat más érdekek vezérelnek mint bennünket, meg azt is el kell tudni fogadni, hogy nem hordozzuk a bölcsek kövét a zsebünkben, mások más szempontból, más élethelyzetből látnak olyan dolgokat, amiket mi esetleg nem jól vagy nem helyesen látunk. Ezért én minden állampolgárnak minden politikustársamnak nagyon szépen köszönöm a javaslatokat. A következő évben ez a két választás egy picit turbulensebbé teszi majd a közéletet. Én szeretném, hogyha igaz lenne az, amit az ókori görögök tartottak a politikáról, ők azt tartották, hogy a politika egy sajátos harcművészet, annak tudománya, filozófiája van. Vannak szabályai, de azért tekintették harcművészetnek, mert ezzel azt is ki akarták fejezni, hogy a harcművészetben, a küzdelemben egymást tisztelni is kell, és tudni kell egymás felé gesztusokat is tenni. Az teljesen rendben van, hogy mindenki szeretné elmondani az elképzeléseit, szeretné, hogyha ez társadalmi támogatást kapna, és nyilván ez néha konfliktussal, harccal jár, de én szeretném, ha az ókori görögök szellemében ezt mi is harcművészetnek fognánk fel, amelyet a tisztelet és a gesztus is jellemez.
A politikának egyébként szerintem alapvetően a közösséget érintő kérdésekre való helyes megoldás keresésére kellene irányulnia. Ami jár néha vitákkal, jár konfliktusokkal, de alapvetően a helyes megoldásokat keressük. Én nagyon szépen köszönöm az ellenzékieknek azt a fajta konstruktivitást, amit az elmúlt évben tanúsítottak. Köszönöm valamennyi frakciótársamnak a megértést, az elfogadást, mert meg kell mondani őszintén, hogy közöttünk is voltak viták. Nyilván mindenkinek megvoltak a saját értékei, megvoltak a saját érdekei. Nagyon köszönöm jegyző úrnak, aljegyző úrnak, a hivatalvezetésnek és a hivatal valamennyi munkatársának, hogy együttműködtek velünk. Ugyanezt tudom mondani az intézmény- és cégvezetőknek, és valamennyi munkatársuknak és tulajdonképpen a város valamennyi polgárának. Köszönöm az együttműködést! A következő esztendőre azt kívánom - és lehet, hogy ez az adventi időszak erre alkalmas is lenne, - hogy szép lassan kezdjük megtanulni, hogy a másik emberben is lássuk meg az embert, és legalább itt, helyben ne alakítsunk ki párbeszédhiányos, konfliktusos társadalmat.
Nincsen olyan ügy, amiről ne lehetne őszintén beszélni. Én azt gondolom, hogy nekünk, képviselőknek abban kell példát mutatni, hogy ragaszkodjunk az olykor embertelen világ körülményei közepette is a humanizmushoz. Ragaszkodjunk ahhoz, hogy el kell tudnunk egymást fogadni, és hogyha megtaláljuk a másik emberben az értékeket, akkor én úgy gondolom, hogy békében, együttműködve fogunk élni, és békében, nagyobb sérülések nélkül tudjuk a következő esztendőt is abszolválni. Ehhez kívánok mindenkinek politikai, közéleti bölcsességet, kellő szeretetet, mértéktartást és kellő méltányosságot. Végezetül még egyszer köszönöm mindenkinek, a város valamennyi polgárának az együttműködést, kívánom valamennyi képviselőtársam és természetesen a hivatalvezetés nevében is, hogy mindenkinek legyen áldott, békés, szeretetteljes és nyugodt karácsonyi ünnepe, és azt kívánom, hogy az elkövetkezendő esztendő a nehézségek ellenére is legyen sikerekben gazdag, reményteli és mindenki tudja megvalósítani az álmait. Mindnyájuknak köszönöm, kedves tiszaújvárosiak.