Tanárhiány volt, nincs?

A pedagógusoknak szeptember 29- ig kellett nyilatkozniuk arról, ha nem fogadták el a közalkalmazotti jogviszonyukat megszüntető, januártól hatályba lépő új szerződésüket. Aki jelezte a felmondását, annak november végén szűnik meg a jogviszonya, és október végéig kell még dolgoznia. A bevezetett új életpályatörvény miatt 1205 pedagógus mondott fel - ezt nyilatkozta pár nappal ezelőtt Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára. 

A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke, Totyik Tamás szerint ez a szám nem tükrözi teljes mértékben azokat a pedagógusokat, akik az elmúlt nyáron már otthagyták a pályát a státusztörvény miatt. Az Oktatási Hivatal szerint a 2022/2023-as tanév során már több mint 4800 pedagógus jogviszonya szűnt meg. Főként a fiatalabb tanárok hagyták el a pályát, ami aggasztó, mivel éppen belőlük van a legkevesebb. Az idősebbek és kisebb településeken dolgozók nehezebben váltanak. 

- Ez a központosítás, a státusztörvény egyáltalán nem segíti az oktatás fejlesztését - véli Andrási Ilona, egykori középiskolai tanár, aki nemrég lett nyugdíjas. Szerinte a mostani pedagógusoknak nagyon meg van kötve a kezük. 

- Nincs könnyű dolguk a most pályán lévőknek. Évtizedekkel ezelőtt jóval nagyobb szakmai szabadságunk volt és a helyi igényeket is jobban figyelembe tudtuk venni. Elindíthattuk a hatosztályos gimnáziumot, a nyelvi előkészítő évfolyamot. Mi alkothattuk meg a helyi tantervet. Nagyobb „alkotói szabadságunk" volt. Ez a korszak már rég lezárult. Jó lenne, ha a politikusok nem csak az iskolában eltöltött munkaidőnket vennék figyelembe. Mi nem csak a négy fal között foglalkozunk a diákokkal. Otthon dolgozatot javítunk, vagy oktatóanyagot állítunk össze éjszakákon át - mondta az Eötvös József Gimnázium és Kollégium egykori tanára. 

Jelenleg ezer fölött van azoknak a pedagógusoknak a száma, akik nem írták alá az új munkaszerződésüket. Az, hogy merre billen majd a mérleg nyelve, még nem tudni, de nagy eséllyel továbbra is komoly hiány lesz a pedagógus szakmában. A pontos és hiteles számokat mostantól azonban még nehezebb lesz megtudni. Az Oktatási Hivatal ugyanis a jövőben nem fogja bekérni az iskoláktól a betöltetlen álláshelyek számát. Így nem csak a nyilvánosság, de a szakszervezetek sem tudják majd követni, hogy mekkora a pedagógushiány. 

- A Belügyminisztérium mostani adataiban nincsenek benne az óvodapedagógusok, az egyházi és az alapítványi intézményekből távozók. De azok sem, akik már az előző évben hagyták ott az oktatást a státusztörvény miatt. Ez közel hétszáz fő is lehet - részletezte az adatokat Tamás Hermina, a Pedagógusok Szakszervezete Borsod- Abaúj-Zemplén Vármegyei Szervezetének elnöke. A nyár végi adatok alapján Borsodban 491 pedagógus álláshely volt meghirdetve. Az, hogy Tiszaújvárosban mennyien mondtak fel a státusztörvény miatt, pontosan mi sem tudtuk meg. Azt viszont igen, hogy általános és középiskolai pedagógus is van közöttük, akik viszont nem szerettek volna beszélni döntésük okairól. Hiába kerestük a tiszaújvárosi iskolák vezetőit, és a Mezőkövesdi Tankerületi Központot a felmondásokról senki nem nyilatkozott. 

O.K. 

0
Változik a gyógyszertári ügyelet
Kettős római katolikus jubileum

Kapcsolódó hozzászólások