SzakMa tábor: szórakozva tanultak
A döntés sokszor nem egyszerű, a kínálat viszont nagy. Egy jó szakma pedig az egész életünket meghatározhatja. Ennek megválasztásában is segített a héten újra megtartott ingyenes SzakMa tábor, ahol a Szerencsi SZC Tiszaújvárosi Brassai Sámuel Technikum és Szakképző Iskolában oktatott szakmákat ismerhették meg a 6-7. osztályos tanulók. Szórakozás és tanulás egyben. Öt napon keresztül tizenöt fiatalnak volt lehetősége betekintenie és elsajátítania tíz szakma alapműveleteit. Hegesztettek, villanyt szereltek, informatikai tudást gyűjtöttek vagy bepillanthattak a számvitel és vállalkozás világába is.
A diákok minden területen kipróbálhatták magukat. Weblapot tervezhettek, játékot programoztak, megtudhatták milyen a 3D nyomtatás, vagy épp összeraktak egy mini robotot. A gépgyártás alapjait és a legfontosabb elektronikai berendezések működését is megismerhették. Az utánpótlás biztosítása a helyi gyáraknak is létfontosságú. A duális képzésben résztvevő cégek is csatlakoztak a SzakMa táborhoz. A MOL Petrolkémia Zrt. és a Jabil Circuit Hungary Kft. szakemberei érdekes előadásokkal, bemutatókkal készültek a diákoknak. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara a virtuális valóságra helyezte a hangsúlyt. A VR szemüveget bárki kipróbálhatta, aki egy egészen más világba szeretett volna belecsöppenni. A táborozó gyerekek egy-két év múlva várhatóan a helyi Brassaiban folytatják majd középiskolai tanulmányaikat. Aki pedig lemaradt volna, ne bánkódjon! Az elmúlt évek sikereire alapozva jövőre remélhetőleg ismét megrendezik majd a SzakMa tábort!
O.K.
PDF archivum
-
2026.07.16
2026. 29 hét - 2026. július 17. -
2026.07.09
2026. 28 hét - 2026. július 10. -
2026.07.02
2026. 27 hét - 2026. július 3. -
2026.06.25
2026. 26 hét - 2026. június 26. -
2026.06.18
2026. 25 hét - 2026. június 19.