Inkább a terjesztőt büntessük
Az idei Kábítószer-ellenes Világnapon António Guterres, az ENSZ főtitkára üzenetében azt kérte, hogy ez a nap az emberközpontúságról szóljon. Arról, hogy megszüntessék a drog-használattal kapcsolatos stigmákat, diszkriminációt, és erősítsék a megelőzéssel kapcsolatos küzdelmeket. A Nemzeti Népegészségügyi Központ is ezt a jelmondatot helyezte idén a Kábítószerügyi Egyeztető Fórumok zászlajára. A Tiszaújvárosi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum a helyi drogellenes stratégia alapján végzi egyeztető munkáját, és most a nyári szünet kezdetén ismét összehívta egy megbeszélésre a társintézményeket, szakmai szervezeteket.
Dr. Fülöp György polgármester megnyitója után a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányságtól Molnár László őrnagy, közrendvédelmi alosztályvezető beszélt a kábítószerekkel kapcsolatos bűncselekmények büntetési tételeiről. Ezután dr. Ongai Péter alezredes, kapitányságvezető tartott előadást Együtt a drogmentes térségért címmel, ahol beszélt a szülők felelősségéről, valamint a rendőrség erőfeszítéseiről, hogy ne csak a fogyasztót, hanem a terjesztőt is felelősségére vonják. Amikor függőségről beszélünk, leginkább a drogok jutnak eszünkbe, pedig ezek mellett ott van a kelet-európai kultúrába mélyen beépült alkohol is, és akkor még nem beszéltünk az okostelefonok miatt terjedő internetfüggőségről. Záró előadásában Pálnokné Pozsonyi Márta, a KEF elnöke, klinikai szakpszichológus beszélt az elektronikus eszközök, kütyük használatáról, arról, hogy a gyerekeknek nyáron a virtuális világ mellett valós élményekre is szükségük van a szabadidő hasznos eltöltéséhez.
SPB
PDF archivum
-
2026.04.02
2026. 14 hét - 2026. április 3. -
2026.03.26
2026. 13 hét - 2026. március 27. -
2026.03.19
2026. 12 hét - 2026. március 20. -
2026.03.12
2026. 11 hét - 2026. március 13. -
2026.03.05
2026. 10 hét - 2026. március 5.