Mozi a csillagos ég alatt
Egy jó filmre otthon bekuckózni bármikor lehet. Egy jó filmre a szabadba „kikuckózni" viszont csak akkor, ha kertmozi van. Néhány éve Tiszaújvárosban is hagyománnyá vált, hogy székeken vagy plédeken, az elmaradhatatlan nassolni valókkal felszerelkezve mozizni jönnek össze az emberek a csillagos ég alatt. Múlt héten pénteken a Tiszaszederkényi Művelődési Ház udvarán gyülekeztek a filmkedvelők. A jegyek hamar elfogytak. Hogyan tudnék élni nélküled? - dúdolták sokan a Demjén-slágert, a film címadó dalát, és persze Rózsi többi számát is, amely felcsendül a történet közben. A magyar romantikus, zenés filmvígjátékot tavaly mutatták be a mozikban. A film néhány hónap alatt meghaladta a félmilliós nézőszámot, a szederkényi kertmoziban is többen voltak, akiknek nem volt már ismeretlen a balatoni szerelmi történet.
- Az egész család szereti ezt a filmet, már legalább ötször láttuk, most is együtt érkeztünk - mondta Pap Zsolt.
- Korábban nem voltunk még szabadtéri filmezésen, úgyhogy kíváncsiságból eljöttünk. Nagyon hangulatos így a szabad ég alatt nézni a kivetítőt. A kertmozi több mint egy filmnézés, hasonlít egy nagy piknikhez. A nézők - mint a legtöbb moziban - itt is vásárolhattak popcornt, kólát, de még fagyit is. Akadt olyan is, aki már otthon feltankolt a finomságokból, a házi süteményekből, ropogtatni valókból pedig a társaság minden tagjának jutott. A szabadtéri mozizásnak különleges hangulata van, az is előfordulhat, hogy az együttlét varázsa még a filmélményt is felülírja. Mint Lőrincz Petra elmondta, a férjéhez alapvetően nem áll közel a romantikus filmek műfaja, de mégsem kellett unszolni, hogy feleségével tartson a kertmoziba. Szabó Levente, a férj, mosolyogva annyit fűzött hozzá:
- Nincs problémám ezzel a műfajjal, mindent megnézek, és az alapján döntök, tetszik-e az adott film, vagy sem. Bár én jobban szeretek otthon „bekuckózni", azért kellemes itt ücsörögni, és pléddel is felkészültünk, úgyhogy az esti, hűvösebb időjárás sem akadály. A kertmozi előadásait a Derkovits Művelődési Központ szervezi. Mint Mátyás Zoltán igazgató elmondta, ez a kezdeményezés a covid járvány idején indult, hiszen szerettek volna szórakozási lehetőséget biztosítani az embereknek, és akkoriban zárt térben ez nem volt lehetséges. Már az első szabadtéri vetítés hatalmas sikert aratott, és a nagy érdeklődésre való tekintettel hagyományt teremtettek a kertmozizásból. Tiszaújvárosban, a Szent István-szobornál nyáron rendszeresen, három alkalommal szerveznek filmvetítéseket, Szederkényben ez volt az első, de nem az utolsó. Aki kedvet kap kockás pléden, tücsökciripelésben egy kellemes nyáresti közös filmezéshez, legközelebb a Szent István-szobornál, június 23-án teheti meg, ahol egy mesével, a Mancs őrjárattal, valamint egy életrajzi zenés filmmel, a Rocketman-nel készülnek.
K.E.