Égi kísérőnk, az életadó Hold

A Krónika ez évi 20. számában ígéretet tettem, hogy a Holddal kapcsolatos témákat a lehetőségek adta keretek között részletesebben is kifejtem. Több észrevételt kaptam az olvasóktól azzal kapcsolatban, hogy a 384 000 km távolságban keringő Hold mégis hogyan tudja befolyásolni az élet kialakulását, és fejlődését. Előre jelzem, hogy alapvetően! A Hold nélkül az élet jelenlegi formájában nem létezhetne, talán valamilyen kezdetleges élőlények kifejlődhettek volna. 

A Hold annak köszönheti létrejöttét, hogy a Föld összeütközött egy Mars méretű bolygóval. Az iszonyú ütődéstől a Föld forgástengelye elferdült, tengelyforgási ideje felgyorsult. A robbanás során kirepült törmelékből alakult ki a Hold. Közvetlenül az óriási ütközés után a Föld forgási periódusa - azaz egy nap hossza - 6 óra lehetett. Ez mára a Hold és a Nap együttes árapályhatására 24 órára nőtt. Ha nincs a Hold, a Nap ugyan fékezte volna valamennyire a Föld forgását, de az eltelt évmilliárdok során a napok hossza alig változott volna; napjainkban még mindig kb. 8 óra lenne. Keletkezésekor a Hold kb. 18 000 km távolságra keringett a Föld körül. A tengeri dagályhullámok magassága érzékenyen függ a két bolygó távolságától, annak köbével fordítva arányos, tehát a kezdeti időkben az árapály nagysága 8 000-szer nagyobb volt, mint napjainkban. Ezek az óriási dagályok sok száz kilométerre behatoltak a szárazföldekre. 

Mielőtt az apály megkezdődött, sok ásványi anyagot magukba oldottak, s azt visszahurcolták az óceánba, ahol a tenger további ritmikus mozgása jól elkeverte őket a szén-dioxidban dús vízzel. Hasonlóan jártak a folyók által a vízbe hordott anyagok is. Ezzel alakult ki az az „ősleves", amiben kifejlődhetett az élet. A Hold keltette árapálynak komoly szerepe van abban, hogy a földköpeny és a mag nem ugyanúgy pörög. A Hold fékezi a Föld forgását, közvetlenül a kéregét. A kéreggel együtt forgó köpeny a maggal állandóan súrlódik, így az is lassulni fog, de csak bizonyos időkéséssel a köpenyhez képest.

A mag tehát mindig valamivel gyorsabban forog. Az elmélet a Hold keltette árapállyal magyarázza a köztük meglévő sebességkülönbséget, s ez a dinamóhatás hozza létre a mágneses teret. Ennek pedig komoly szerepe van a földi élet védelmében. A Földet ugyanis állandóan érik a világűrből különféle veszélyes sugárzások. A legtöbbjük nagy sebességgel haladó töltött részecske, amelyek vagy a kozmosz messzebbi régióiból, vagy magából a Napból érkeznek. Az előbbiek közül legveszélyesebb a kozmikus sugárzás, amely többségében nagyon gyors protonokból áll. Az eredete még ma sem teljesen tisztázott, egy része a távoli szupernóvákból származhat. 

Az ezek által a régmúltban kibocsátott sugárzások folyamatosan érik a Földet. A mágneses térerő azonban eltereli ezeket a veszélyes részecskéket, tehát a Hold nemcsak segítette az élet létrejöttét, hanem védelmezi is azt. A földi életre komoly veszélyt jelentenek az aszteroidák. Egy 10 km átmérőjű aszteroida becsapódása már globális katasztrófával fenyegeti az élővilágot. Jól példázza ezt a 65 millió éve bekövetkezett Yukatán félszigeti becsapódás, ami a dinoszauruszok teljes kihalását okozta. A Hold túlsó oldalát sokkal több és nagyobb becsapódási kráter borítja, mint az általunk megfigyelhetőt. Ez azt jelzi, hogy a Hold saját testével fogta fel ezen veszélyes objektumok földbecsapódását. 

Az életnek „rendezett" körülményekre, kiszámíthatóan ismétlődő folyamatokra (pl. időjárásra) van szüksége, olyanokra, amelyekhez nem túl nagy erőfeszítések árán lehet alkalmazkodni, s egy idő után „beállni". A Földön ma stabil éghajlati övek vannak, s mindegyikben a nekik megfelelő, ahhoz már kellően idomult élővilág rendezkedett be. Mindezt a Hold kiegyenlítő stabilizáló ereje alakította így. Ha nem létezne, a fentiek értelmében a Föld forgástengelye viszonylag lassan, de rendszertelenül változna, mégpedig 0 és 85 fok között, ami lassú, de folyamatos klimatikus átalakulást okozna. Ráadásul, minél jobban megdőlne a forgástengely, annál szélsőségesebbé válnának az éghajlati körülmények is a Földön. 

A tengely elfordulása miatt az éghajlati övek viszonylag gyorsan vándorolnának. A bioszférára nézve ez komoly megterheléssel járna, s néhány tízmillió évre számítva a változásoknak tragikus következményei lennének. Ilyen rövid időtartamok alatt nyilván nem lehet alkalmazkodni, ezért az állatok többsége jórészt állandóan vándorolna, mindig a kedvező éghajlatú vidékeket keresve, a növények pedig vagy berendezkednének a szélsőséges körülmények elviselésére, vagy időnként nagy kipusztulási hullám söpörne végig rajtuk. Valószínű, hogy az élet ilyen mostoha viszonyok mellett nem fejlődhetett volna a mai szintre. Ezért nagyon fontos a forgástengely viszonylagosan stabil állapota, amelyet a Holdnak köszönhetünk. Még felsorolni is nehéz lenne, hogy az idők során a Hold milyen befolyással volt az emberi gondolkodására. Így többek között a kultúrára, a művészetekre, a tudományos eredményekre. Valószínű, hogy ez az égitest volt az első, amivel az ősi időkben komolyabban foglalkoztak. Már némely őskori csontfestményen és faragványon is szerepel. Az ókori civilizációkban - sőt, egyes helyeken, pl. Vietnamban még ma is - istenségként tisztelték, s a járásához igazították az emberek hétköznapjait. A leírtak alapján talán javasolhatom, hogy amikor feltekintünk az égre, mi is kellő tisztelettel és szeretettel tekintsünk gyönyörű égi kísérőnkre. 

Szutor István