Minden pillanatban boldog

Auth Csilla műsora zárta az Adventi hangolódás harmadik állomását múlt vasárnap a Városháztéren. Fellépése előtt múltról, jelenről és jövőről egyaránt kérdeztük a kétszeres eMeRTon-díjas énekesnőt, aki hosszú évek óta már nem csak a színpadon ad az embereknek. 

- Ritkán hallunk önről. Miért?

- Manapság nem nagyon találom meg azokat a fórumokat, ahol szívesen beszélnék magamról. Ugyanis napjainkban már nem biztos, hogy énekesnőnek lenni önmagában elég, és ez engem szomorúsággal tölt el. Viszont nagyon szép évek állnak mögöttem, amikor még lehetett valaki egyszerűen azért énekesnő, mert énekesnő, és nem kellett influenszernek is lenni, amire én kimondottan alkalmatlan vagyok. De ettől még létezem, és hál' istennek járok is fellépni. Sokan azt hiszik, hogy nem, pedig igen, folyamatosan, az év minden periódusában.

- Ezek szerint nehezen fogadja el a modernebb világ hozadékait? 

- Természetesen elfogadom, hiszen nem tehetek mást, ez van. Ugyanakkor azért megtalálom magam most is. Az éneklés mellett egy másik területen is tevékenykedem, ott pedig egyáltalán nincs szükség arra, hogy influenszer is legyek: egy tudatalatti módszerrel, spirituális választerápiával foglalkozom. Egyszer kipróbáltam, és annyira megtetszett, hogy megtanultam. Ez egy bárki által elsajátítható technika, amit most már tanítani is tudok. Igazán megtaláltam magam benne, nagyon szeretem, rendkívül hatékony eljárásnak tartom. Ott mindig csak egyvalaki ül velem szemben, és mindent megér, amikor alkalomról alkalomra látom a pozitív változást az ügyfeleimen.

- Mi mindent tanult meg a spirituális választerápia nyomán? 

- Három órán át tudnék beszélni arról, milyen fantasztikus. Amikor a tudatos elménkkel meg akarunk valósítani valamit, és nem sikerül, azt a tudatalattinkban lévő katyvasz akadályozza. Ehhez csak a spirituális választerápia segítségével férhetünk hozzá, és oldhatjuk fel az elakadást. Fantasztikus érzés, amikor az ügyfeleim visszajeleznek egy ilyen terápia után, hogy újra lett párkapcsolatuk, munkájuk.

- Évekkel ezelőtt azt nyilatkozta, hogy a saját életében kevésbé tekint vissza. Miért? 

- Erre most hirtelen nem találom a magyarázatot, de való igaz: éljünk a jelenben, arccal a jövő felé. Különben mostanában - ahogyan öregszem - gyakran jutnak eszembe régi dolgok, és nyilván ez egyre fokozottabbá válik. 

- Azt is mondta: nem az a fontos, mit adtunk régen, hanem az, hogy jelenleg mit tudunk adni. Énekesként manapság mennyiben gondolkodik másként? 

- Úgy, mint korábban, mindig önazonos akarok lenni, így vagyok boldog. Az embernek muszáj elfogadni és vállalni önmagát. Hiszem és vallom, hogy akkor fognak szeretni az emberek a színpadon, ha ott is olyan vagyok, amilyen vagyok. Az ismerőseim, barátaim gyakran mondják, kérdezik, miért nem beszélek nyilvánosan például a családi életemről. Mert az nem én vagyok. Nem csinálok olyat, ami nem én vagyok, mert aztán nem akarom megbánni.

- Az életrajzát olvasva úgy éreztem, énekesként talán sok lehetőségről lemaradt annak idején. Ön hogyan látja? 

- Én nem így szoktam visszatekinteni. Olyan életútként gondolok az énekesi pályámra, ami nagyon sokat adott, és sokat ad most is. Persze mindig mondhatjuk, hogy lehetett volna még ezt vagy azt, azaz többet kihozni valamiből, de megint csak oda lyukadok ki, mi történne, ha arénás nagykoncertet vállalnék, miközben tudom, nem vagyok az a típus, aki szívesen kiáll egy olyan nagy tömeg elé. Mindig jobban szerettem a szűk közönséget, ellentétben például a '90-es évek és az ezredforduló oly népszerű roadshow-ival. Utóbbiak is fantasztikus események voltak, de nekem szükségem van az emberekkel való kommunikációra. Így érzem jól magam, és gyakorlatilag erről szól az életem. Manapság is kérdezik tőlem: „Nem akarsz új dalt csinálni?" Nagyon igyekszem úgy fogalmazni, hogy ne hangozzon csúnyán, de énekesként már nincs új mondanivalóm. Természetesen most is nagyon szeretek színpadon lenni, és még mindig nagyon szeretem a közönséget, de énekesként már nem vágyom új dolgokra. Jelenleg rendkívül jó az összhang és az egyensúly a két foglalkozásom között, úgyhogy azt kívánom: ez maradjon sokáig így. 

- Azért vannak még álmai? 

- Természetesen, mindig, de nem olyan nagyra törők. Most az életemnek egy igazán derűs időszakát töltöm, minden pillanatban boldog vagyok. Mint említettem a beszélgetés elején, mostanában sokat gondolkodom a múlton, és nemrég valahogy megint felbukkant az életemben a The Carpenters zenekar. Azon nőttem fel, azért akartam énekesnő lenni, mert a Karen Carpenter olyan gyönyörűen énekel. És itt vagyok, énekesnő vagyok. Mi kell több annál, hogy egy gyerek álma valóra válik? 

- Hogyan él ma? 

- Erről általában nem nyilatkozom, és ezúttal is ehhez tartom magam. Most egy nagyon-nagyon boldog időszakot élek.

- Karácsonyhoz közeledve milyen üzenettel zárná a beszélgetésünket?

- Ne törődjenek bele a nehéz helyzetekbe! Mindig van megoldás, személyre szabott segítség az egyénenként eltérő boldogság eléréséhez. Addig kell menni, míg meg nem találják. 

Ördögh István