Meseautón a magyar kultúra napja
A magyar kultúra napja alkalmából három fotókiállítás nyílt a városban és egy színházi előadás is szerepelt a programok között. Ilyenkor országszerte kulturális programok várják az érdeklődőket.
- A magyar kultúra napja január 22-e, a rendelkezésre álló dokumentumok alapján 1823-ban Kölcsey Ferenc ekkor tisztázta le a Himnuszt - mondta Mátyás Zoltán, a Derkovits Művelődési Központ igazgatója a rendezvénysorozat záróprogramján.
- Ez az a nap, amikor felhívhatjuk a figyelmet az 1000 éves hagyományainkra, gyökereinkre, múltunkra, azokra az értékekre, amelyeket az évszázadok alatt sikerült megőriznünk. Sokan és sokféleképpen fogalmazzák meg a kultúra kifejezést. Lehet tudományosan, intellektuálisan, művészi vagy vallási megközelítésből, lehet gazdasági, politikai vagy éppen társadalmi értelmezése is a kultúrának. A kultúra nem pusztán történelmünk nagy eseményeit megörökítő művészeti alkotások tárháza, sokkal mélyebben lakozik bennünk. Ott van a gyermekdalokban, versekben, a szabadságban, a szerelemben és a hallgatásban, ott van a bennünket körülvevő tárgyak szépségében és az anyanyelvünkben. Ezúttal a Veres 1 Színház Meseautó című előadását láthatta a tiszaújvárosi közönség.
- A jól ismert filmet 1934-ben mutatták be, ez az előadás visszarepíti a nézőket a harmincas évekbe vagy egy modernebb Meseautót láthatnak?
- Mind a kettő - válaszolt a kérdésemre Harna Péter, aki Halmos Aladárt játssza a színpadon, az eredeti filmben pedig Kabos Gyula alakította a kicsit kétballkezes, de szerethető figurát.
- A jelmezeink, a díszletelemek, a kellékek és a színészek játékstí- lusa is a '30-as éveket idézi. Viszont a dalokat, mint mondjuk a Havi kétszáz pengő fixet vagy a Bankban nincsen betétet, vagy akár a Meseautót leporolták, kicsit modernizálták. Az elektromos dobok új köntösbe öltöztették a régi klasszikusokat.
- Az idősebb korosztály ismeri és szereti is ezt a régimódi történetet, a fiatalabb generációkat is bevonzza a színházba?
- Valóban ez egy igazi régimódi történet, de azt tapasztaljuk, hogy a fiatalok is szívesen megnézik és jól szórakoznak rajta. Szerelem, romantika, csalódás, humor és egy kis átverés is van benne. Egy gazdag bankigazgató unalmában azzal szórakozik, hogy fiatal lányokat csábít el. A bankhoz egy újonnan érkező lányt is el akar csábítani, de időközben beleszeret, úgyhogy a tréfa átfordul romantikus történetté, de ezen kívül sok más mellékszál is fut a történetben. Bepillantást nyerhetünk az új lány, Kovács Vera családjának az életébe és a bank mindennapjaiba is. Szerintem ez egy nagyon érdekes utazás a fiataloknak is.
- A napokban ünnepeltük a magyar kultúra napját. Egy színházi embernek mit jelent ez az ünnep?
- Tizenhárom éves korom óta a színpadon állok, a kultúra a mindennapjaim része. Minden előadással az a célunk, hogy értéket közvetítsünk, ne csak a felszínt mutassuk meg, hanem mélyebbre ássunk. Ez alatt azt értem, hogy például ebben az előadásban a klasszikus színjátszást láthatja a közönség, van benne a primadonna bonviván kapcsolata, de a táncos-komikus és a szubrett vonal is megtalálható. A klasszikus elemek mellett mindig megpróbálunk valami aktuálisat is belecsempészni. Mindenképpen az a célunk, hogy a közönség úgy jöjjön ki bármelyik előadásunkról, hogy azt érzi, hogy kapott valami pluszt és jól érezte magát.
ema