Hamvas 60 jubileum
Idén 60 éves városunk könyvtára. A jubileum alkalmából egész évben különleges programok várnak az olvasókra. Játékos kvízek, nyeremények, versfüggöny, vagy ingyenes beiratkozás a 60. életévüket betöltőknek. 1965-ben nyitotta meg kapuit a település bibliotékája az egykori Május 1. út 15. szám alatti ikonikus épületben. Ennek a lépcsőháznak a földszintjén volt a „Hatcsöcsű" kocsma, de az egy szinttel feljebb lévők már egy magasabb színvonalat képviseltek. Az első emeleten nyílt meg ugyanis a település első könyvtára. A könyv és a kölcsönző is egyre több volt. Egy év múlva átköltöztek a Bartók Béla úti munkásszállóra. Itt ekkor már nem csak az emberek élték mindennapjaikat, hanem könyvtárosok is dolgoztak.
- Luxus nem volt, de egy remek közösség kovácsolódott össze. A földszinti folyosókon volt a közös mosdó és a konyha kialakítva. Az egyik ajtó mögött egy házaspár élt, szemben a másik mögött pedig a könyvtár üzemelt - meséli Dajkáné Mészáros Mária, aki 1971-től volt könyvtáros és innen is ment nyugdíjba.
- A munkám soha nem volt unalmas. Sőt! Rengeteg vicces, vagy olykor meghökkentő dolgon mentem keresztül. A Bartók Béla úton ősszel sokszor jöttek be hozzánk váratlan vendégek. Egerek fészkelték be magukat a kölcsönzői térbe. Rengeteg programot szerveztünk. Hatalmas élmény volt Bessenyei Ferenccel találkozni. Kovács P. József, egykori tévébemondó pedig még zuhanyozott is a könyvtár régi épületében.
Az előadásokat akkor még a Derkovits Művelődési Központban tartottuk. A tévés, a fellépés előtt mindenképp le szeretett volna mosakodni. Mivel a Bartók Béla úton csak egy zuhanyzó volt, azt őrizni kellett. Én voltam a felelős. Így történt, hogy láttam Kovács P. Józsefet egy szál törölközőben - mondja mosolyogva Marika. A '80-as években már az Árkád soron volt a városi bibliotéka.
A könyvállomány bővült és a papíralapút szép lassan felváltotta a számítógépes regisztráció. A könyvtár bővítése 1996- ban kezdődött el, az építési munkák idején a Munkácsy út 20. szám alatt, a gimnáziummal szembeni akkor még lapos épületben működött. A könyvtár 1998-ban költözött a mostani, már felújított helyére. Városi szavalóversenyek, irodalmi zenés estek, színészek, énekesek, szakemberek előadásai. A hazai közélet apraja- nagyja megfordult itt az elmúlt 60 évben.
- Jó a kollektíva. Segítőkészek, vidámak. Az ide látogató gyerekektől jövő szeretet az, ami minden foglalkozáson feltölt - mondta dr. Szabó Katalin gyermekkönyvtáros.
- Nagyon változatos, többféle feladatot végzek, nem lehet ráunni. - Már az online térben is ott vagyunk, a digitális világnak köszönhetően könnyebben tudok segíteni az olvasónak egy adott témában. Ezt már Riczu Anikó mondta, aki évtizedek óta dolgozik könyvtárosként. A könyvtár 2009-ben vette fel Hamvas Béla, Kossuth-díjas író nevét, aki évekig raktárosként dolgozott a Tiszapalkonyai Erőműnél. Hamvas 60! Ez a mottója a könyvtár jubileumi évének. Játékos kvízek, nyeremények nem csak az online felületen, hanem a könyvtárban is. Az idén 60 éves könyvtári tagokat is megajándékozzák majd, a 60. életévüket betöltők pedig ingyen iratkozhatnak be.
- Leginkább az olvasóinkkal, a látogatóinkkal szeretnénk együtt ünnepelni. Rengeteg akció, program lesz egész évben. Szerintem 2025-ben sok olyan dolog lesz, amire nagyon sokáig fogunk még emlékezni - hangsúlyozta Kázsmér Ágnes, a Hamvas Béla Városi Könyvtár vezetője. Ha valaki kitartó, az év „Legökosabb" olvasója is lehet, vagy akár a Játszani KÉK című kvíz győztese. Gyerekek és felnőttek egyaránt gyűjthetik majd a pecséteket értékes nyereményekért.
A szerelmesek ünnepén, február 14-én Nemzetközi Könyvajándék napot tartanak a bibliotékában. A nap folyamán óránként egy-egy eldugott könyv várja majd új tulajdonosát. A becsomagolt ajándékkönyvek a polcok között lesznek elrejtve. A költészet napjára versfüggönnyel készülnek a könyvtárosok, amihez a tiszaújvárosi lakosok segítségét kérik. Az olvasók kedvenc verssorát várják a Hamvas Bála Városi Könyvtárba (maximum 2 sor), melyet bevihetnek személyesen, de online is elküldhetik február 28-ig.
O.K.