Kérni kell a kedvezményt

Egyre nagyobb tartozást halmoznak fel azok a szülők, aki nem adják be időben a térítési díj kedvezményre jogosító kérelmeket. Egy iskolás gyerek havi térítési díja akár több, mint 10 000 forintba is kerülhet kedvezmény nélkül, amit ki kell fizetni, ha nem nyújtják be időben a megfelelő dokumentumokat. Aki viszont odafigyel a határidőkre 50 vagy akár 100 százalékos kedvezményt is kaphat.

- A térítési díjakat az utóbbi időben meg kellett emelnünk, ami egyre nagyobb tartozást jelent azoknak a szülőknek, akik nem adják be időbe a kérelmeiket, vagy nem fizetik rendszeresen az étkezés díját. Vannak olyan esetek, amikor azért nem kapják meg a családok a térítési díjkedvezményeket, mert a szülő elfelejti beadni a kérelmet és a kedvezményre jogosító határozatot - tudtuk meg Molnárné Tóth Anitától, a Tiszaújvárosi Intézményműködtető Központ (TIK) igazgatójától. 

- A kérelmeket minden tanévben be kell nyújtani a TIK-hez és a hozzá tartozó határozatokat is mellékelni kell. A három vagy több gyermeket nevelő családok esetén járó 50 százalékos kedvezményre való jogosultsági kérelmet minden tanév elején be kell adni. Azok a családok, akik 100 százalékos térítési díjkedvezményre jogosultak, azaz rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülnek, nekik figyelniük kell azt, hogy mikor jár le a határozat, ez az időpont nem mindig a tanév elejére esik. Ha év közben jár le, akkor ahhoz, hogy folyamatosan érvényesíteni tudjuk a kedvezményt, ismételten be kell nyújtani a TIK-be. Amennyiben a szülő figyelmét mégis elkerüli a határidő betartása, akkor sincs baj, mert mi is figyeljük azokat és negyvenöt nappal a lejárat előtt értesítjük a szülőket, kiküldünk nekik egy figyelemfelhívó levelet. Ennek ellenére mégis vannak olyan esetek, amikor nem érkeznek be hozzánk a dokumentumok. 

Viszont a jogszabály alapján mi csak akkor tudunk megállapítani bármilyen kedvezményt, ha a szülő, gondviselő ezeket a papírokat eljuttatja hozzánk. Nem tehetjük azt meg, hogy folyamatosan biztosítjuk a kedvezményeket, ha nincs bent nálunk a megfelelő határozat. Csak addig tudjuk biztosítani a kedvezményt amíg a határozat érvényes. Amennyiben ezt nem kapjuk meg, akkor a teljes térítési díjat ki kell fizetni, ami hátralékként jelenik meg. Ezt elengedni nem tudjuk, de részletfizetési kedvezményt tudunk biztosítani. A tartozásról minden esetben tájékoztatjuk a szülőt, és amennyiben ezt nem rendezi, át kell adnunk az ügyet a Polgármesteri Hivatalnak behajtásra, aminek díja van, amit szintén a szülőnek kell kifizetni, így halmozódik a kifizetendő összeg. 

- Hogyan lehet intézni a dokumentumok beadását vagy a térítési díj kifizetését? 

- Lehet személyesen intézni a Kazinczy Házban, de lehet online is. A kérelmek megtalálhatóak a Tiszaújvárosi Intézményműködtető Központ honlapján. Ott le lehet tölteni azokat és vissza is lehet küldeni. Amire figyelni kell, hogy a kérelmek mellé a határozatokat is csatolni kell. Tavaly pedig bevezettük az online fizetési rendszert, ami nagyon jól működik az óvodában, az általános iskolákban és a középiskolákban is. Ennek az online felületnek a linkje is megtalálható a TIK honlapján (https://menza.tiszaujvaros. hu), amihez a belépési kódot minden szülő megkapta. Ez a felület minden hónap tizedikéig van nyitva és a jogszabály szerint eddig kell előre kifizetni a gyermek térítési díját, amit meg lehet tenni bankkártyával vagy SZÉP-kártyával is. 

Amennyiben nem fizetik ki az adott határidőig, ezen a felületen arra is van lehetőség, hogy megnézze a szülő, hogy milyen kiegyenlítetlen számlái vannak és egyedi átutalással rendezni tudja azt vagy azokat. Tehát nem kell megvárni, hogy az intézmény kiküldje a felszólító levelet. 

ema

0
Krisztus a jövőnk rajzpályázat
Többet fizetünk, hogy fizethessünk

Kapcsolódó hozzászólások