Karnyújtásnyira a Karinthyak
Értő közönség és hálás előadóművészek családias hangulatú találkozása indította el a Derkovits Művelődési Központ szabadtéri programsorozatát, a Terasz partyt. Öt Karinthy és én című zenés irodalmi műsoruk kezdete előtt megtelt széksorok fogadták Karinthy Frigyes dédunokáját, az énekes, nyelvtanár és költő Karinthy Verát, valamint a zenész, énekes és zeneszerző Bornai Tibort. A másfél órás előadás a második közös vállalkozása a művészpárosnak, amely többek között az ötödik Karinthy, Vera személyes történeteivel, naplórészletek felolvasásával, valamint a KFT együttes énekes-billentyűsének dalaival, zongorajátékával immár három éve állít emléket töretlen sikerrel a magyar kultúra óriásainak: Karinthy Frigyesnek, Karinthy Ferencnek, Karinthy Gábornak és Karinthy Mártonnak.
- Hét évvel ezelőtt Dráni (Bornai Tibor beceneve - a szerk.) rákeresett a Karinthyakra a facebookon, és az apukámon kívül engem is megtalált. Elküldte a Karinthy Frigyesnek írt versét, és nagyon tetszett, úgyhogy válaszoltam neki. Meg is jegyezte, manapság nagy dolog, ha valaki válaszra méltatja. Megemlítettem neki, hogy énekelek, majd az ő kezdeményezésére hamarosan elindítottunk egy produkciót A hinta és a tulipán címmel, abból fejlődött ki az Öt Karinthy és én című est - vázolta az előzményeket Karinthy Vera.
- Könnyen vállalta a szereplést?
- Nem igazán, közöltem Dránival, hogy jól van, próbáljunk, hiszen az remek dolog, de nem szeretnék fellépni. Azt mondta, rendben, de hozzátette: „Majd te magad fogsz könyörögni a szereplésért, ha megérsz rá." Aztán háromnegyed év múlva én kértem: vigyük színpadra a Hinta és a tulipánt. Azt is mondtam, hogy szeretnék a helyemen ülni a fellépés alatt, nem szeretnék látszani. Az a lényeg, hogy ott legyek a színpadon, de senki ne lásson, csak halljanak, és majd kiderül a műsor végére, mi lett belőle.
- Ott van például egy kottaállvány, tulajdonképpen azt is azért tettük oda, hogy Vera ne látsszon, de én mindig odébb húzom. Lassan három éve visszük ezt a produkciót, és Vera azt mondta az elején, hogy sosem hoz majd nekem szendvicset. Azt válaszoltam, „nem baj, majd meglátod, te fogsz könyörögni, hogy egyem meg a szendvicsedet." És ma, három év után először hozott egy szendvicset nekem. Úgyhogy meg fogom enni az öltözőben - reagált jellegzetes humorával Bornai Tibor. Noha ő alapvetően derűs alapokra álmodta meg az előadást, számos megható, elgondolkodtató és olykor megrendítő pillanatot is tartogatott a nézőknek. Egyebek mellett Karinthy Vera szavai által megelevenedett előttünk az unokáját énekelni és úszni tanító Karinthy Ferenc, a rendőrökkel viccelő Karinthy Márton, betekinthettünk Karinthy Gábor tragikus sorsába, és megtudhattuk azt is, hogyan változott meg betegsége következtében a korszakos zseni, Frigyes személyisége. Még a produkció előtt felvetődött bennem, ő vajon milyen véleménnyel volna napjaink világáról? Bornai Tibornak van egy elképzelése:
- Éppen tegnapelőtt jutott eszembe erről egy gondolat, ugyanis Karinthy Frigyes rettenetesen szerette korának találmányait, rajongott azért a technikai ugrásért, amit az ő idejében az emberiség végrehajtott. Mégis azt hiszem, elkezdene aggódni, ha látná, mára hová fejlődött ez a folyamat. Szerintem a hatalmas szókincse birtokában elkezdene félni a számítógépesítéstől, aggódna, hogy nem fogunk tudni beszélgetni egymással, hogy a képek rabjai leszünk, hogy az emberek egyszer csak úgy gondolkodnak majd, mint a gépek, amelyek nullákból és egyesekből állítják össze a válaszaikat. Valószínűleg olyan tudományos- fantasztikus novellákat is írna, melyekben a fejlődés lehetséges következményeit boncolgatná. El tudom képzelni, hogy most nem lelkesedne olyan nagyon a találmányokért, mint száz évvel ezelőtt. Ördögh István