Kánikulai napok után és előtt
Az országos tisztifőorvos a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzése alapján az ország egész területére vonatkozóan június 24- én (kedd) 0 órától június 26. (csütörtök) 24 óráig harmadfokú hőségriasztást adott ki. Ennek értelmében lapunk megjelenésekor már nem lesz riadó. Bár ki tudja? A meleg mindenesetre marad.
Az elmúlt és a következő napok tartósan extrém melege fizikai és mentális megterhelést jelenthet mindannyiunk számára. Különösen fontos figyelni a magunk, valamint környezetünk - különösen az idősek, kisgyermekek és házikedvencek - védelmére, áll a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közös közleményében. A tartós hőség fokozott terhelést jelent a szervezetre, ezért kiemelten fontos a megfelelő folyadékbevitel, még szomjúságérzet nélkül is. A legideálisabb a csapvíz, cukormentes italok vagy langyos tea fogyasztása. Táplálkozásnál érdemes előnyben részesíteni a könnyű, friss alapanyagokból készült ételeket, és ügyelni kell az élelmiszerek hűtésére, mert gyorsabban romlanak. Délelőtt 11 és délután 3 óra között lehetőség szerint kerüljük a tűző napot és a fizikai megterhelést. Szabadtéri tartózkodás esetén viseljünk világos, szellős ruházatot, használjunk naptejet és UV-védelemmel ellátott napszemüveget. Fontos az árnyékban való tartózkodás és a klimatizált helyiségek igénybevétele.
A lakást a hajnali órákban szellőztessük, és használjunk kereszthuzatot a hűtéshez. Soha ne hagyjunk gyermeket vagy kisállatot parkoló autóban, még rövid időre sem! Ha ilyet látunk, azonnal hívjuk a 112-es segélyhívót! A felhevült testtel történő vízbe ugrás veszélyes, ezért mindig fokozatosan hűtsük le magunkat. Az utcai szökőkutak vize nem alkalmas frissítő célra - inkább párakapukat vagy vízpermetet használjunk. Jelenleg az ország egész területén tűzgyújtási tilalom van érvényben, még kijelölt helyeken sem szabad tüzet gyújtani. Emellett a kánikula növeli a szén-monoxid- mérgezés kockázatát a nyílt égésterű vízmelegítők esetén, ezért fokozott elővigyázatosság ajánlott. A nagy meleg ingerlékenységet, türelmetlenséget és csökkent koncentrációt okozhat. Legyünk megértőek és figyelmesek a mindennapok során, különösen a közlekedésben.
PDF archivum
-
2026.01.08
2026.1-2. hét - 2026. január 9. -
2025.12.18
2025.51-52. hét - 2025. december 19. -
2025.12.12
2025.50. hét - 2025. december 12. -
2025.12.04
2025.49. hét - 2025. december 5. -
2025.11.27
2025.48. hét - 2025. november 28.