Benne vagyok az újságban!

Többször benne voltam az újságban - csak a nevem, felsorolásban, éveken át. Hangversenyen való részvétel, kitűnő tanulók névsora. Évente több tucatnyi név, a legtöbben csak átsiklanak felette, mi viszont mindig lelkesen néztük, mert nézd már - benne vagyok az újságban! Volt benne valami élmény mindig, kár lenne tagadni. Gyűjtöttük is - kivágva, eltéve, nevem aláhúzva, bekarikázva, bekeretezve. Miután testvérem felnőtt, ő is bekerült a Krónika lapjai közé - pedig már nem is laktunk itt akkor! De hát ide járt iskolába, városi sport klub tagja volt, versenyeken elért eredményei miatt az ő neve is ott volt. Több tucatnyi név, minden évben, de hát mégis. Mégis. Benne voltunk az újságban! Még akkor is, ha nehezebb volt ezeket beszerezni, mert hát, ahogy mondtam - nem voltunk tiszaújvárosi lakosok akkor. De mégiscsak oda kerültek a kivágott cikkek megint az enyéim mellé. Másnak nem fognak ezek feltűnni. De nekünk, szüleinknek, családtagoknak, még testvérem barátainak is, amikor szembesültek vele, hogy milyen sportot űzött megismerkedésük előtt. 

Nekünk számított. Számít! Benne voltunk az újságban! Felnőttünk. Ő is, én is. Én visszaköltöztem Tiszaújvárosba. De mégis olyan megszokott reggel kivenni a Krónikát a postaládából, amikor meglátom. Interjú egyszer készült velem, a mai napig emlékszem rá. Általános iskolás voltam még, amikor az iskolával részt vettünk egy budapesti kiránduláson. A tanárok kettőnket választottak ki arra, hogy interjút adjunk. Az emlékeim bevallottan homályosak így, több mint két évtized távlatából. 

Emlékszem, diktafonnal jött a hölgy, úgy beszélgettünk, majd fényképek is készültek rólunk. Emlékszem, a hölgy megkérdezte, hogy féltem-e a Tropicarium látogatásakor. Mondtam neki, hogy nem, különösen mivel már a családommal voltam ott korábban. Az újságban ez úgy jelent meg, hogy azt állítottam, hogy "...először azt hittem, félelmetes lesz a Tropicarium…" Jó hát persze. Számít ez? Nem számít. Az a cikk is ki lett vágva, eltéve a többi közé. Fénykép is volt hozzá, olyan, ami nem egy hangversenyen készült minden fellépőről, hanem csak ketten voltunk ott, osztálytársak, akikkel leült beszélgetni az a hölgy. Hol vannak az elrakott cikkek? Minden bizonnyal szüleim házában. Évek óta nem láttam őket, de ha nem találnám meg megint, őszintén szólva, hiányozna. Mert hát persze - modern világ, digitalizáció. Valószínűleg elő tudnám keresni a régi számokat az archívumból. De azért mégis. Mégis más volt az, bogarászni nevünket a névsorban, kivágni, elrakni. Benne voltunk az újságban.

Molnár Gabriella