Álmok karácsonya a Jabilban
Meghitt, ünnepi hangulat töltötte meg a Derkovits Művelődési Központ konferenciatermét, ahol idén is ajándékokat vehettek át rászoruló gyermekek a Jabil Circuit Hungary Kft. „Álmok karácsonya" jótékonysági programján. A vállalat csaknem hetven általános iskolás gyermek kívánságát váltotta valóra. Olyan vágyakat, amelyeket maguk rajzoltak le, majd a cég munkatársai valósítottak meg. A programban a Magyar Vöröskereszt is segített. Fajt Renáta, a Vöröskereszt területi munkatársa elmondta, hogy a céggel már hosszú ideje együttműködnek: évente négyszer szerveznek náluk véradást, és az „Álmok karácsonyán" is közösen dolgoznak. - Felkutatjuk a rászoruló gyerekeket, megrajzoltatjuk velük azokat a leveleket, amelyeket a Jézuskának szánnak, majd a Jabilnak átadjuk - mesélte. - Ha valamelyik kívánság nem egyértelmű, akkor én egyeztetek a gyerekekkel vagy a hozzátartozóikkal.
A terem ünnepi zsongását egyszerre hatotta át az izgatott várakozás és a cég dolgozóinak öröme. Mint az ünnepségen elhangzott, nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek is várják ezt az időszakot. Az ünnepi programot pedig különösen, hiszen ilyenkor arcot is társíthatnak a rajzok mellé, és személyesen odaadhatják a gyerekeknek az ajándékaikat. A kívánságlista rendkívül sokszínű minden évben: idén volt, aki plüssfigurát, más távirányítós autót, vagy mindössze egy csomag szaloncukrot szeretett volna. Minden ajándék mögött egy dolgozó állt, aki saját maga vásárolta meg a csomagot. A Jabil az elmúlt tizenegy évben már több mint ezer rászoruló gyermek karácsonyát tette szebbé.
A vállalat idén is igyekezett szélesebb körben segíteni. - Korábban kétszáz gyermeknek juttattunk el mikuláscsomagot a Kosztyu Ádám Alapítványon keresztül - mondta Sütő Anett, a cég HR-menedzsere. - Azoknak szántuk az ajándékot, akik a miskolci vagy debreceni onkológiai osztályon fekszenek. A vállalatunk számára kiemelten fontos a hosszú távú társadalmi felelősségvállalás. Az ajándékok mellé a családok élelmiszercsomagokat is kaptak, amikben édességek és tartós élelmiszerek lapultak. A rendezvényen közös élményben is részesültek a kicsik: Csondor Kata színésznő, szinkronszínész, énekesnő és dalszerző karácsonyi műsorában közösen énekeltek és táncoltak is. Többeknek szökött könny a szemébe, amikor az ismert karácsonyi dalt, az „Add tovább" szerzeményt a színpadon együtt énekelték a gyerekek az énekesnővel.
(Fotók: Szombati Dávid)
K.E.
PDF archivum
-
2026.02.19
2026. 8 hét - 2026. február 20. -
2026.02.12
2026. 7 hét - 2026. február 13. -
2026.02.05
2026. 6 hét - 2026. február 6. -
2026.01.29
2026. 5 hét - 2026. január 30. -
2026.01.22
2026. 4 hét - 2026. január 22.