A színház mindig megtalálja közönségét

Noha már 2025-ben járunk, az Adventi hangolódás rendezvénysorozat utolsó állomása még a tavalyi utolsó lapzártánkat követően is színes programokkal várta az érdeklődőket a Városháztéren. A színpadi műsorok sorát a Budapesti Operettszínház sokoldalú művésze, Kocsis Dénes ünnepi hangulatú koncertje zárta december 22-én. Az elmúlt hetekben városunkba látogató vendégfellépők közül ő volt az egyetlen, aki egyedül szállt ki az autóból, ezért magától értetődően arról érdeklődtem elsőként: alapvetően csapatban tevékenykedő művészként hogyan viszonyul a szóló produkciókhoz. 

- Eredendően társasági ember vagyok, de egyedül is nagyon szeretek fellépni, mert olyankor nem kell alkalmazkodni senkihez, a saját ritmusomban, a saját elgondolásom szerint működik a dolog. Azért is imádom az ilyen alkalmakat, mert így - egyedül - végig együtt lehetek a közönséggel. Nagyon fontos, hogy együtt létezzem a közönséggel, hiszen erről szól ez a szakma - mondja határozottan. Tudva, hogy az előadóművészek az év utolsó napjáig folyamatosan dolgoznak, kissé hezitálok a következő kérdésem előtt, ám mégis felteszem: 

- Milyen érzésekkel összegezné az esztendőt? 

Mint mondja, nehéz év áll mögötte, mégsem kesereg. Igyekszik levonni a következtetéseket, de sokkal inkább a jövőbe tekint. Ugyanis tizenhárom év eltelte után - júliusban - ismét pályafutása egyik legfontosabb előadásában, mégpedig újra a Rudolf című musical címszerepében láthatja majd a közönség a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Elmondása szerint ez volt az a darab, amely abszolút meghatározta a pályája alakulását

. - Akkor még nagyon fiatal voltam, kíváncsi vagyok, hogy a mostani lelkemmel, tudásommal és rutinommal miként fog hatni rám, és hogyan fog működni - meséli derűsen. Egészen korai színre lépése kétségkívül kiemelkedő, meg is kérdezem, szerinte mi lehetett az oka, hogy már közel huszonöt éve számítanak rá a színház- és filmművészeti szakemberek. 

- Nyilván ott volt bennem az akarat, a szorgalom és a megállíthatatlan fejlődési vágy. Nekem valóban nagyon fontos, hogy jól érezzem magam. Eddig is próbáltam mindent megtenni, és a jövőben szintén arra törekszem, hogy a szerepeimben jól érezzem magam. És mitől tudja a színész jól érezni magát? Attól, ha úgy érzi, tetszik az embereknek, amit csinál. Tehát mindent meg kellett tennem azért, hogy a lehető legjobban mutassam meg az adott szerepet és az azzal járó érzelmi állapotot, továbbá a lehető legmagasabb szinten énekeljem el az adott dalokat. Mindez nyilván huszonkét-huszonhárom évesen még csak kezdetleges formában sikerült. De azóta is igyekszem fejleszteni magam annak reményében, hogy még hetvenéves koromban is készítünk majd interjút arról, milyen feladataim lesznek a következő évadban - fejti ki a harminchat esztendős művész, aki a Budapesti Operettszínház mellett Pécs, Szeged, Békéscsaba és Győr teátrumában is fel-feltűnik a színpadon. Azon színészek egyike ő, aki a legkülönbözőbb produkciókban is szívesen játszik, úgyhogy bátorkodom megkérdezni: mit szól ahhoz a véleményhez, mely szerint egymás ellenében, afféle versenyben létezik a prózai és a zenés színházművészet. Feleletében minden ilyen irányú aggodalmamat eloszlatja. 

- Molnár Piroska egyszer úgy fogalmazott: azért csodálatos dolog a színház, mert mindig megtalálja a közönségét. Azaz, aki a zenés előadásokat szereti, valószínűleg nem fog beülni egy prózai előadásra, esetleg nagyon ritkán. Aki pedig utálja a zenés darabokat, prózát fog nézni. Noha a műfaj is nagyon meghatározó, arra most nem térek ki. Az emberek sokfélék, és sokfélét szeretnek. Én is abban hiszek, hogy minden színház és minden műfaj megtalálja a közönségét. Ezért a rivalizálás teljesen felesleges - állítja magabiztosan. 

- Szerintem sokkal összetettebb egy zenés produkció, mint egy prózai. Tudni kell énekelni, eljátszani a szerepet, és ha olyan az előadás, még táncolni is. Ez három olyan összetevő, melyekből, ha csak egy nincs meg, botladozik a dolog. Egy prózai darabban pedig a legalapvetőbb szakmai elvárásokon túl, mindenekelőtt jó színésznek kell lenni. Ugyanakkor a zenés produkcióban van egy igen nagy segítség, a zene. Persze prózai előadásokba is sokszor tesznek zenei betéteket, így segítve a megformált karakterek lelkiállapotának felnagyítását, de az egy zenés darabban teljesedik ki, amivel a néző önkéntelenül is sodródik. Mert a zene mindig elindít egy érzelmi folyamatot, amit lehet, hogy észre sem veszünk. Mégis elindul, ott van, és elburjánzik a lelkünkben, testünkben. Viszont a prózai színházban kizárólag szavakkal és színészi játékkal kell megteremteni mindezt. Ezért, ha az összes szempontot figyelembe vesszük, egyáltalán nem jelenthetjük ki, hogy a prózai vagy a zenés színház valamiért például jobb vagy nehezebb. Mindkét terület más, és egyformán csodálatos. Ne felejtsük el, a színházművészet azért van, hogy közöljön, átadjon valamit a közönségnek: érzelmeket, mondanivalót. Mindannyian reméljük, hogy az esetek többségében azt mondják a nézők az előadások után: nagyon megérte ma is eljönni. 

Ördögh István