A parkba varázsolta Itáliát

Fergeteges hangulatú közösségi élményt hozott július 2-án a Terasz party. A Derkovits Művelődési Központ szabadtéri olasz estjére idősek és fiatalok sokasága érkezett a Március 15. parkba, ahol Luca Balduccio jóvoltából ismert itáliai slágerekre táncoltak együtt. Interjúnkban a 2008 óta Magyarországon élő olasz nyelvtanár elmondta azt is, hogy miért szereti annyira hazánkat. 

- Hol, mikor és hogyan kezdődött az énekesi utad? 

- Szicíliában születtem. Mindig is szerettem énekelni. Egy hónap híján tizennyolc éves voltam, amikor 1994-ben rendeztek egy fesztivált a szülőföldemen, és az unokatestvérem bátorított, hogy énekeljek ott. Először vonakodtam, de aztán mégis megpróbáltam, majd a fesztivál szervezője - aki zenész volt -, megkérdezte tőlem, nem akarom-e folytatni. Azóta folyamatosan csinálom. 

Kezdetben falunapokon, esküvőkön, éttermekben énekeltem. Egyébként most sem gondolom azt, hogy ügyes vagyok ebben. Soha nem tanultam, nem vagyok profi. Egyszerűen csak szeretek énekelni, és közben látni, hogy boldogok az emberek. Így történhetett meg az, hogy már több mint harminc éve járok fellépésről fellépésre. Az olasz nyelv és az olasz zene szuper. Éppen ezért nekem olaszként egyfajta kulturális misszió is az éneklés.

- Úgy tudom, régészként is dolgoztál Szicíliában, mielőtt ideköltöztél. 

- Tíz éven át dolgoztam Szicíliában, abból az időszakból 2-3 éven át búvárrégészként. Aktívan részt vettem különböző terepmunkákban, ásatásokban Pantelleriában. Az egy csodálatos kis sziget Szicília és Tunézia között. Különben Szicília területének közel 25%-a régészeti örökség. 

- Tizenhét éve élsz Debrecenben, ahol olasz nyelvet tanítasz. Mennyire volt nehéz új életet kezdeni Magyarországon? 

- Aki elköltözik a hazájából, elsőként a család és a barátok hiányát érzi nagyon. Úgy próbáltam pótolni ezt a hiányt, hogy folyamatosan beszélgettem az emberekkel, és ez működött. Már a legelején próbáltam magyarul beszélni. Persze nem ment jól, de igyekeztem. Ezt nagyon kedvesen fogadták a magyarok, örültek annak, hogy nem az angol nyelvet akarom használni. Szerencsés vagyok, mert olaszként különlegesnek számítok a magyarok szemében. Először a Csokonai gimnáziumban kezdtem el olaszt tanítani, jó ideje pedig a Debreceni Egyetemen teszem ugyanezt. Ez a főállásom, és mellette énekelek. Ez így remek, mert hétvégén nincs olyan elfoglaltságom, amibe igazán belemerülnék. Így pedig nemcsak énekelek, szórakozom is. Az éneklés által ismerkedni, barátkozni is sokkal könnyebb, ami nekem nagyon fontos. Szerencsére most már sok-sok jó barátom van Magyarországon. 

Nagyon szeretek itt élni. Gyakran kérdezik tőlem, miért választottam a szép Olaszország helyett Magyarországot, pedig nem kell ilyen különbséget tenni. Noha Magyarországnak nincs tengere, de így is gyönyörű a napraforgó mezőkkel, az erdőkkel és sok minden mással együtt. Nagyon büszke vagyok, amikor eljönnek ide az olasz barátaim, és megmutatom nekik Debrecent, Egert, Tokajt, Budapestet. Csodálatosnak találják ezt az országot, és ezt elmesélik otthon is. Az élet nagyon nyugodt itt Olaszországhoz képest.

- A nyelvhasználaton kívül mi volt még nehéz, esetleg furcsa számodra?

- Például otthon esténként kilenc órakor vacsorázunk, majd sétálunk, és találkozunk a barátokkal. Viszont itt hétköznap este hat óra után nem nagyon szokás programot csinálni, a téli hidegben pedig már kedvem sincs ahhoz. Nagyon nehéz volt ez a váltás. Az első hat hónapban leginkább azt tanultam meg, milyenek a magyarok: mit szeretnek, mit nem. 

- Én valamelyest pesszimistának tartom magunkat, magyarokat. Mi a véleményed erről? 

- Nem tudom eldönteni, igazad van-e, vagy ez inkább egy globális probléma. Egész nap ott van a kezünkben a telefon, olvassuk a híreket. Én nem ezt teszem. Szeretem az emberek között érezni magam. Úgy gondolom, ha túlságosan figyelünk a rajtunk kívül álló eseményekre, mindig találunk valami problémát, amin törhetjük a fejünket. Az én szicíliai karakterem abban áll, hogy ha együtt vagyok másokkal, nem foglalkozom a gondokkal. Azt vallom, hogy inkább örüljünk a pillanatnak, és majd később megoldjuk, amit meg kell oldani. Ilyen az én mediterrán mentalitásom

 - Meddig tervezel Magyarországon?

- Még sokáig, mert a magyarok nagyon jó emberek. Ennek ellenére azt hiszem, idős koromban - amikor már nem lesz kedvem dolgozni - visszaköltözöm majd Szicíliába, mert a tenger mellett egész évben úgy érezhetem magam, mintha vakáción lennék. 

Ördögh István