Folytatjuk sorozatunkat, melyben a 40 éves Tiszaújvárosi Krónikában az elmúlt negyven évben megjelent írásokból tallózunk, egyetlen rendezőelvet tartva szem előtt - mindig az adott év aktuális lapszámából szemlézünk. A rendszerváltás után néhány évvel még csak tanultuk a kapitalizmus alapjait. 1996 nyarán a TVK-s dolgozók a privatizáció során részv...
A 95. Ünnepi Könyvhét alkalmából Budai Lottival szervezett közönségtalálkozót a Hamvas Béla Városi Könyvtár. A nőtörténeti kutató, regényíró és újságíró rendhagyó programmal készült az érdeklődőknek, A női munkavégzés mítoszai, a gyűjtögetéstől a sweatshopokig című előadásában olyan tévhitekről, megkérdőjelezhető elméletekről és gyakorlatokról ránt...
Már megvannak az írásbeli érettségik eredményei. A tiszaújvárosi középiskolások idén is jól teljesítettek, de aki nem elégedett, az a szóbeli vizsgán még javíthat. A matematika és a történelem nem okozott túl nagy meglepetést, de az átalakított magyar nyelv és irodalom vizsgák már annál inkább. Ez derül ki nem csak az idei írásbeli eredményeiből, h...
Elindultak a munkálatok a Keleti lakóövezetben, ahol gyűjtőutat építenek. Az új útszakasz a Lévay és a Vörösmarty utat fogja összekötni, ami a Sajó útba csatlakozik majd. - 2022 tavaszán nyújtottunk be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP Plusz) felhívásra egy pályázatot, amivel kapcsolatban egy évvel később, 2023 tavaszár...
Modern, 21. századi elemekkel bővült az Ifjúsági park. Az időtálló és fiatalos utcabútorok mellett egy korszerű grillező is helyet kapott. Tiszaújváros önkormányzata és a Tiszaújváros Jövőjéért Alapítvány most újabb 5-5 millió forinttal támogatta a projektet. A kényelmes, dizájnos lócákat, körpadokat, asztalokat, kerékpártárolókat a pumpapálya és a...
Tisztelt Gépjármű-tulajdonosok! A Tiszaújvárosi Művelődési Központ és Könyvtár 2024. június 21-én (péntek) „Múzeumok Éjszakája" rendezvényt szervez. Kérjük, hogy a programok zavartalan lebonyolítása, valamint saját gépkocsijuk védelme érdekében 15.00 és 23.00 óra között a Barcsay tér 2-4. szám előtti parkolóban ne parkoljanak! Köszönettel: Sz...
A 2013-2023-as évekhez hasonlóan, a Nemzetgazdasági Minisztérium koordinálása mellett a kormányhivatalok és a járási hivatalok közreműködésével „Nyári diákmunka 2024." elnevezéssel munkaerő-piaci program indul. A program célcsoportjába azok a diákok tartoznak, akik: - nappali tagozatos tanulói, vagy hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek, és ez...
A 2023-24-es nevelési évben a Szivárvány óvodában az Égigérő II. komplex tehetségprogramot valósítottuk meg, melyhez 3,5 millió forint támogatást nyertünk a Nemzeti Tehetségprogram forrásaiból. Hosszú évek óta erős motivációt érzünk az óvodai tehetségműhelyekbe járó gyermekek és az őket kísérő szüleik élménykirándulásának megszervezéséhez. 2024. jú...
KAJAK-KENU. Simán alakult a női kenu kettesek mindent eldöntő futama, az úgynevezett szétlövés, melyet a Kiss Ágnes, Nagy Bianka páros nyert meg a Bragato Giada, Benkucs Kíra kettős előtt. Mindkét duó nagy lendülettel kezdte a múlt pénteki versenyt, de aztán a szegediként hazai pályán versenyző Kissék féltáv után leszakították riválisukat és ...
LABDARÚGÁS. Kelet-Magyarország U13-as korosztályának legügyesebb fiatal focistái jöttek Tiszaújvárosba két hete. Itt tartották az U14-es régiós kiválasztó tornát, amiben egy városi tehetséges futballista is részt vehetett. Bolgár Ádám fiatal kora ellenére már hét éve a foci szerelmese. - Apukám is focizott, ezért kezdtem el annak idején - mes...
KARATE. Nagyváradon rendezték meg az European Karate Championship versenyt, ahol a lány kata 10-11 évesek kategóriában a tiszaújvárosi Justitia Fuji-Yama SE versenyzője, Lukács Mária a döntőig menetelt, majd meg is nyerte az aranyérmet, így Európa Kupa győztes címet szerzett a 16 fős mezőnyben. Felkészítő edzők: Kis Virág és Pálinkás András senseie...
DIÁKSPORT. Egy ötvösmester is megirigyelhetné azt a teljesítményt, amit a Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium és Kollégium röplabdacsapatai produkáltak az elmúlt hetekben. Egymás után érkeztek a hírek arról, hogy kiemelkedő eredményeket értek el. A diákolimpiai ötödik korosztályos tiszaújvárosi lányok a megyei döntőig meneteltek, ahol felállhatta...
TEREPFUTÁS. A 32. Bükki Hegyi Maraton-Kisgyörgy Ádám Emlékversenyen a mintegy 350 futót számláló mezőnyben ott voltak a Tiszaújvárosi Triatlon Klub sportolói is, akik számos érmet gyűjtöttek be. A hagyományoknak megfelelően ezúttal is megkoszorúzták Kisgyörgy Ádámnak, a Bükki Hegyi Maraton elindítójának, a Marathon Club alapító elnökének a versenyk...
KOSÁRLABDA. A covid időszak után először rendezett teljes vármegyei felnőtt bajnokságot a Borsod-Abaúj- Zemplén Vármegyei Kosárlabda Szövetség, amely decemberben indult 7 csapat részvételével. A rutinos játékosokból álló Club'96 Tiszaújváros gárdája az alapszakasz összes mérkőzését megnyerve, veretlenül jutott a bajnoki döntőbe. A 2023/2024. évi ba...
Sport, játék, családi program. Ezt kínálta a hétvégi Sportfesztivál. Délután egy igazi újdonsággal készültek a szervezők, elrajtolt a Tiszy Fun Run, összesen közel 150 indulóval. A kijelölt futópályán akadályok is nehezítették a versenyzők dolgát, habbal, gumiabroncsokkal, füstsátorral vagy festékporral is meg kellett küzdeniük.
Június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából a tiszaújvárosi római katolikus plébánia udvarán lévő Trianon- emlékkőnél emlékeztek meg a magyarságnak máig fájó trianoni békediktátum aláírásának 104. évfordulójáról. A Nemzeti Összetartozás Napja az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékező nemzeti emléknap, melyet az ...
Június közepén érkeznek az első lakók a Termál Kempingbe. Előszeretettel foglalnak nálunk szállást a lengyelek, akik évek óta visszajáró vendégek, de szlovák és magyar turisták is szívesen töltenek el nálunk néhány vendégéjszakát. A kempingben hetek óta nagy a mozgolódás. Még nem a vendégek érkeztek meg, munkagépek, teherautók járnak ki-be a terüle...
Egyéni és csapatversenyt szervezett „Szünidőváró futás" néven szerdán Tiszaújváros Diáksport Bizottsága az általános iskolák 1. (600 m) és 2. (900 m) évfolyamos tanulói számára. Az Ifjúsági parkban rendezett esemény célja a futás és az egészséges életmód népszerűsítése volt.
Vasárnap délután egy kötetlen beszélgetésre hívta a lakosságot a Tiszaújvárosi Lokálpatrióta Egyesület. A szabadtéri pikniken családtagok, barátok, szimpatizánsok gyűltek össze, hiszen ide bárki jöhetett, akit kicsit is foglalkoztat a helyi közélet. A kötetlen beszélgetést igazi piknik hangulat kísérte, míg az egyik sátorban zsíros kenyér jó sok zö...
A távhőszolgáltató a vonatkozó jogszabályok értelmében a tárgyév szeptember 15. napja és a következő év május 15. napja között köteles a fogyasztók számára fűtésszolgáltatással rendelkezésre állni. A jogszabályok alapján ezen időszakon belül - amennyiben külön kéréssel nem fordulnak a közös képviselők a szolgáltató felé - a Felek közötti szerződése...