Visszatértek a harangok
Kedd délelőtt a 30 darabból álló harangjáték visszakerült a helyére, a Városháza homlokzatára. A harangok több mint 20 évvel ezelőtt, 2004-ben érkeztek a városba, az időjárás azonban nem kímélte a szerkezetet, erősen korrodált, így balesetveszélyessé vált. Egy hónappal ezelőtt leszerelték és teljes egészében felújították a harangjátékot.
- Éppen jókor bontottuk le a harangokat, mert már nagyon korrodáltak a harang belsejében a vasból készült kis szerkezetek, alig lehetett kihúzni azokat - nyilatkozta Kapui Gyula villamosmérnök, a Bimm-Bamm csoport tulajdonosa. -
Ha még pár évet vártunk volna, nem tudtuk volna szétszerelni. A kollégák lecserélték a gumialkatrészeket, lesz még egy kis intonálás, ütögetjük, hogy egyformán szólalnak-e meg, ezeket kis csavarokkal lehet állítgatni, és a hangerőt is, kint a harangoknál és számítógépes programmal is. A kalapácsok egyébként meglepően jó állapotúak voltak 20 év után is, tehát generálisan nem kellett cserélni, de azért jólesett a felújítás a harangnak.
A harang önmagában is tud szólni, ahogy a kis kalapácsok megütik, de alatta zenét is tud játszani. A fő rendszere a MIDI fájl, bármilyen hangszert alá lehet rakni, be lehet állítani a hangerőt is, viszont csak jogtiszta dalokat szabad rajta lejátszani, ezért is szoktak általában klasszikusokat megszólaltatni a harangjátékoknál. A harangjáték egyelőre tesztüzemmódban működik, így a hangzás még változhat és új zenék is bekerülhetnek a repertoárba.
venna
PDF archivum
-
2026.09.03
2026. 36 hét - 2026. szeptember 4. -
2026.08.27
2026. 35 hét - 2026. augusztus 28. -
2026.08.18
2026. 34 hét - 2026. augusztus 18. -
2026.08.13
2026. 33 hét - 2026. augusztus 14. -
2026.08.06
2026. 32 hét - 2026. augusztus 7.