Árstop után árrésstop
„A kereskedők ajánlatai messze elmaradtak az elvárásainktól, ezért úgy kellett döntenünk, hogy intézkedéseket vezetünk be a kereskedelemre. Március közepétől a harminc alapvető élelmiszer esetében a kereskedők árrése nem haladhatja meg a 10 százalékot" - jelentette be kedden Orbán Viktor miniszterelnök reagálva az inflációs adatokra. „Az indokolatlan és túlzó áremelések megfékezése érdekében tárgyalásokat folytattunk az elmúlt napokban a kereskedelmi láncok képviselőivel" - jelentette be Orbán Viktor kedden a Facebook- oldalán.
„Sajnos a kereskedők ajánlatai messze elmaradtak az elvárásainktól, ezért úgy kellett döntenünk, hogy intézkedéseket vezetünk be a kereskedelemre. Március közepétől a harminc alapvető élelmiszer esetében a kereskedők árrése nem haladhatja meg a 10 százalékot. Az elmúlt időszakban a tojás esetén ez 40 százalék, a vaj és a tejföl esetén pedig több mint 80 százalék volt, lássuk be, ez elfogadhatatlan - közölte videójában Orbán Viktor.
A miniszterelnök hangsúlyozta, minden olyan élelmiszer esetében, ahol az árrés elszállt, az árakat csökkenteni kell úgy, hogy a fogyasztói ár maximum 10 százalékkal haladja meg a beszerzési árat, és ezt ellenőrzik is. Az intézkedéseket március közepén vezetik be, és május végéig tartják hatályban. „Akkor felülvizsgáljuk, és ha szükséges, folytatjuk is. A túlzott és indokolatlan áremeléseknek véget fogunk vetni" - mondta a kormányfő. A bejelentést követően elsőként az Index közölt listát az árrésstopos élelmiszerekről: csirkemellfilé, csirkecomb, csirke far-hát, csirkeszárny, egész csirke, pulykamellfilé, UHTtej, 1,5% zsírt., UHT-tej, 2,8% zsírt., ESL-tej, 1,5% zsírt., ESL-tej, 2,8% zsírt., étolaj, margarin, sertészsír, vaj, finomliszt, rétesliszt, késői burgonya, kristálycukor, sertéscomb, sertéskaraj, sertésoldalas, sertéstarja, tojás, tejföl, trappista, tehéntúró, natúr joghurt, gyümölcsjoghurt, fokhagyma, párizsi.
A kiskereskedelmi profitkorlátozás először február végén merült fel, akkor még részletek nélkül. Egyébként, ha a bevételarányos nyereséget nézzük, többen nagyjából nullásak vagy veszteségesek voltak a 2023-as üzleti évben, és vélhetően a 2024-es adatok sem lesznek sokkal jobbak. A kiskereskedelmi különadó továbbra is érvényben van, és új állami terhek (EPR, víz- és csatornadíjak két részletben történő emelése) is jöttek. Mindemellett néhány alapcikk (tej, olaj, liszt, tojás) különösen nagy áremelkedésének hátterében az áll, hogy alacsony a bázis, mivel korábban ársapka, majd kötelező akciózás szorította le az árakat ezeknél. Félő ugyanakkor, hogy ha ebben a helyzetben egyes termékeknél korlátozzák a profitot, a boltok valószínűleg más termékeken fogják majd növelni azt, ahogy ez az ársapka esetében is történt.