Verses lélekutazás Szávai Viktóriával

A magyar költészet napja és József Attila születésének 120. évfordulója alkalmából különleges előadásra invitálta az érdeklődőket a Hamvas Béla Városi Könyvtár. Szávai Viktória Weöres Sándor szövegekből összeállított és Lénárt Beáta hangszeres kíséretével tarkított produkciója előtt a színpadi kifejezésmódok különbségeiről is beszélgettünk a Jászai Mari-díjas színművésszel. Kérésére tegeződve. - Mit jelent neked általában a vers? - Előadóként és olvasóként egyaránt nagyon fontosnak tartom a versekkel való foglalkozást, az ugyanis a XXI. században eléggé kikopott a kulturális palettából, valamint a privát életünkben is háttérbe szorult a versolvasás. A magyar költészet napja pedig kitűnő alkalom arra, hogy együtt fókuszáljunk a versek varázsára. - Az irodalmi ismereteink bővítésén túl miben látod leginkább a versek jelentőségét? 

- Amikor olyan élethelyzetben vagyunk, hogy minden kusza körülöttünk, a facebook céltalan pörgetése helyett szerintem hasznosabb elfoglaltság, ha kinyitunk egy verseskötetet - például József Attilától. Azért említettem őt, mert nekem korábban mindig segített. Mivel a versek nagy százaléka mégis csak kilátástalannak tűnő élethelyzetekben születik, bárki számára nagy segítséget nyújthatnak. 

- Weöres Sándor verseiből álló produkcióval érkeztetek hozzánk. Hogyan született ez a műsor? 

- Tíz évvel ezelőtt egy színházi előadásból készült. Noha annak, ahogyan most csinálom, már nem sok köze van az eredeti felálláshoz, a témákban, hangulatokban és ritmusokban bővelkedő Weöres Sándor- anyag maradt a régi. Tulajdonképpen nem is előadás a Sárkánylehelet, hanem egy közös utazás, amire - úgy tűnik - egyre inkább vevők a „nézők". Az utóbbi szó sem helyes: a megjelentek mindig résztvevői ennek a történetnek, amiben például a nő és a férfi viszonya - a nőben a férfi, valamint a férfiben a nő - is kiemelkedik. Ugyanis Weöres szabadon játszott ezekkel a minőségekkel, hiszen a férfi és a nő egyaránt ott lakozik mindannyiunkban.

- Napjaink irodalmi életének egyik meghatározó személyisége, Tóth Krisztina azt mondta: noha szintén egy előre megírt szöveggel dolgozik az előadó egy verses produkcióban, abban mégis sokkal szabadabban formálhatja a saját arcára az anyagot a klasszikus értelemben vett színházi előadáshoz képest. Mit gondolsz erről? 

- Ez nagyon igaz, és most már ennyi idő távlatából azt mondhatom: valójában mindig a verses forma érdekelt. Az életemnek egy bizonyos szakaszában a színház - azaz különböző karakterek bőrébe bújni -, szintén nagyon fontos volt, de tulajdonképpen, ami leginkább érdekelt mindig a színpadi kifejezésmódban pontosan az, amit mondasz: hogy miként tudok kizárólag magamon keresztül beszélni a világ és az élet dolgairól. Ez sokkal nehezebb, mint egy adott szerepet alakítani. Kezdetben küzdöttem is ezzel, de - a rengeteg tapasztalatnak köszönhetően - ma már van egy szilárd biztonságérzetem, és rugalmasabb vagyok. Hiszen idáig meglehetősen sokféle helyszínen - a templomtól a pajtáig - zajlottak ezek a „közös utazások".

- Úgy gondolom, az érdeklődők számának növelése szempontjából egy színész számára szintén nagy próbatétel lehet egy irodalmi alapú eseményt népszerűsíteni. Főleg szabadúszóként, miután az előadó húsz éven át folyamatosan nagy és megtelt színháztermekben lépett a közönség elé.

- Én végtelenül rugalmasan kezelem ezt a témát. Aki ma, 2025-ben eljön egy Sárkánylehelet című, Weöres Sándor-versekből összeállított programra, végighallgatja, már az is remek első szint, és hálásan megköszönöm. Ha pedig valaki még mélyebben is magába engedi, és - a mindenféle közös megéléseink által - a távozás után úgy érzi, közelebb került önmagához, az egy csoda. Nem egyszer előfordult már, hogy a Sárkánylehelet teljesen váratlan reakciókat váltott ki a megjelentekből. Mindig más az, hogy kiből mit hoz elő, és milyen interakciók születnek az együttlétünk folyamán. Ez egy rendkívül intim és bizalmi dolog. 

- Egyébként mikor ismerted meg Weöres Sándor költészetét? 

- A gyerekkorom elején - hála a szüleimnek. Olyan gyerek voltam, akinek egyfolytában verset kellett olvasni. Amikor pedig egy kötet végére értünk, rögtön szóltam, hogy kezdjük elölről. Weöres „Ha a világ rigó lenne" című könyve már kétéves koromban a „zsebemben" volt, és még arra is jól emlékszem, mit jelentett nekem egy-egy műve. Példát is tudok mondani. A paprikajancsi szerenádja című verséből sejtettem meg, milyen is lehet a szerelem. Ez gyerekként nagyon különleges élménynek bizonyult. 

- Mit éreztél pontosan, amikor beléptél Weöres Sándor lelkébe? 

- Ez vice versa történt: ő bújt belém, én belé. Igen nehéz nyomon követni, hogyan is történt ez, mert - senki ne vegye szentségtörésnek - jó ideje valójában használom a Weöres-költeményeket. Ugyanis a Sárkánylehelet nem csupán arról szól, hogy verseket szavalok. Megpróbálok közvetíteni valamit a Weöres-szövegek segítségével. 

Ördögh István