Varjas duplája három pontot ért
LABDARÚGÁS. Győzelemmel zárta az évet a Termálfürdő FC Tiszaújváros labdarúgócsapata. A kék-sárgák az NB III Északkeleti csoportjának 17. fordulójában a Putnok ellen az első félidőben nyújtott jó teljesítményüknek köszönhetően 2-0-ra nyertek és sikerükkel jelentősen előreléptek a tabellán, immár a 11. helyen állnak.
Tiszaújváros - Putnok 2-0 (2-0)
Tiszaújváros, 100 néző. V.: Török M. Termálfürdő FC Tiszaújváros: Hornyák - Erdei (Batta, 76.), Tóth B., Farkas, Varga, Papp, Nagy G. (Lehóczki, 60.), Orosz (Barta, 69.), Varjas, Bencsík, Tóth S. Vezetőedző: Kondás Elemér. Putnok FC: Németh - Zvara, Talpalló, Süttő, Selmeci, Kocsis, Váradi, Tagai, Kercsó, Kerekes (Angyal, 46.), Juhos (Ecsegi, 81.). Vezetőedző: Szala Ákos. A Hatvanban aratott győzelem új helyzetet teremtett Tiszaújvárosban, hiszen a kudarcok után sikerült ismét nyerni, méghozzá ezt egy rivális ellen tette a csapat. A Putnok, bár a tabellán elfoglalt helye alapján jelenleg nem számít a Tiszaújváros közvetlen vetélytársának, de a két együttes összecsapása mindig pikáns, igazi rangadó, presztízscsata a javából.
A találkozó első felében kevés említésre méltó eseményt lehetett feljegyezni, a 28. percben azonban megtört a jég, sőt a gólcsend is, és előnybe került a hazai együttes. Tóth B. adott remek labdát Erdeinek, aki nagyszerűen ívelte középre és Varjas két védővel a nyakán 5 méterről fejelt a hálóba, 1-0. A folytatásban sem lankadt a hazaiak támadókedve, melynek eredményeképp megduplázta előnyét az újvárosi gárda. A 40. percben ismét Erdei futott el a szélen, beadása Varjast találta meg, akitől elpattant a labda, de az újvárosi játékos visszaszerezte és 10 méterről a sarokba lőtt, 2-0.
A félidő hajrájában nagy szépítési lehetőséghez jutottak a gömöriek. Orosz vágta fel a tizenhatoson belül Zvarát, melyért a bíró 11-est ítélt. A büntetőt a 44. percben Kercsó bizonytalanul, a nekifutásnál megtorpanva lőtte el és középre tartó labdát Hornyák hárította, így 2-0-s hazai vezetéssel ért véget az első játékrész. A második félidőre egy bátrabban futballozó Putnok jött ki a pályára. Az 54. percben Talpalló balról belőtt szabadrúgása kipattant Hornyákról, Kocsis 7 méterről azonban estében a kapufát találta el. Az 57. minutában Talpalló tekert kapura éles szögből egy szabadrúgást, Hornyák védett, a kipattanó Angyal elé került, de lövését sikerült blokkolni. A 68. percben Farkas M. veszélyeztetett, de két csel után előtt labdáját Németh hárította.
A 70. percben Váradi kísérletezett 18 méterről, de lövését Hornyák fölé tenyerelte. A Tiszaújváros megérdemelten nyert 2-0- ra és tartotta otthon a 3 pontot. Ezzel a sikerrel Kondás Elemér együttese immár 19 pontos és a 11. helyről várja a tavaszi folytatást.
Az első forduló a tervek szerint, ha az időjárás nem szól közbe március 1-jén lesz, amikor DVTK II ellen szerepelnek a sárga-kékek. Kondás Elemér: Küzdelmes mérkőzést játszottunk a mai napon, sikerült két szép gólt szerezni az első félidőben, ellenfelünk a második félidőben mindent egy lapra feltéve játszott. Sajnos a harmadik gólt nem sikerült megrúgni, de így is magabiztos győzelmet arattunk. Szala Ákos: A játék összképe alapján nem érdemeltünk vereséget. Volt egy kihagyott tizenegyesünk és egy kapufánk is, amelyek meghatározó pillanatok voltak, ugyanakkor a mezőnyben stabil és vállalható futballt mutattunk. A mai mérkőzésre a variációs lehetőségeink korlátozottak voltak, ennek ellenére a csapat egységesen dolgozott. Külön pozitívum, hogy a 2009- es születésű Kerekes Benett kezdőként érett, bátor teljesítményt nyújtott.
PDF archivum
-
2026.01.08
2026.1-2. hét - 2026. január 9. -
2025.12.18
2025.51-52. hét - 2025. december 19. -
2025.12.12
2025.50. hét - 2025. december 12. -
2025.12.04
2025.49. hét - 2025. december 5. -
2025.11.27
2025.48. hét - 2025. november 28.