Van igénye a fiataloknak a jó zenére

Telt házas érdeklődés kísérte a Derkovits Művelődési Központ nyári rendezvénysorozata, a Terasz party második állomását is. A másfél órás műsort ezúttal egy fiatal zenész duó és egy legendás zenész, zeneszerző közös játéka rajzolta meg. Az Entrée guitar&fluite gitár-fuvola formációja, azaz Füvessy Norbert és Viola Barbara, valamint Gerendás Péter, ha csak egy kis időre is, de megteremtették a béke szigetét: szép hangokkal, humorral, régi slágerekkel. Produkciójuk előtt kérdeztük az előadóművészeket. 

- Milyen érzésekkel várják a koncertet? 

FN: Amikor próbáltunk a mai műsorra, belegondoltam, hogy Gerendás Péter mindkettőnk gyerekkora idején már egy befutott sztárművész volt, tehát nekünk megtisztelő a feladat, és nagyon sokat jelent ez a közös koncert. Egyébként körülbelül tíz évvel ezelőtt találkoztam először Péterrel. VB: Számomra is nagy megtiszteltetés és egészen hihetetlen, hogy az az ember is ott lesz ma a színpadon, akinek a művészetét tizennégy éves korom óta szeretem. Akkoriban egy Sinatra-feldolgozást hallottam először Pétertől, úgyhogy általa zártam a szívembe Sinatrát és a jazzt is. GP: Két nagyon tehetséges ifjúval van dolgom. Élvezettel csatlakoztam hozzájuk, próbálni is remek volt velük, úgyhogy remélem, lesz még alkalmunk többször együttműködni. 

- Tapasztalataik alapján hogyan látják, léteznek nagy, korosztályos különbségekből adódó ellentétek az előadóművészetben? 

FN: Oktatóként és zenészként egyaránt azt mondhatom: amikor a zene a közös nyelv, nincsenek életkorbeli határok. Ha egy tehetséges, tizenhat éves zenész hozzányúl egy idősebb zenész dalaihoz, azok ugyanúgy érvényesülhetnek. Szerintem nem jellemző a generációs probléma. 

VB: Ugyancsak tanárként egyetértek Norbival. 6 és 20 éves kor közötti tanítványaim vannak, de egy a lényeg: a pedagógusnak sokoldalúnak és rugalmasnak kell lennie, elsődlegesen arra törekedve, hogy megszerettesse a diákokkal az adott területet. Ha az öröm szövi át a tanulást, minden működik, ellentétek nélkül. 

GP: Nekem sincsenek problémáim az életkorbeli különbségekkel. Sőt, ha fiatalokkal lép fel az ember, maga is megfiatalodik. Kodály Zoltánnak volt egy olyan mondása, hogy „nincsenek műfaji korlátok, csak jó zene van és rossz zene". Én is ezt vallom. Nemrég az egyik barátom megmutatott egy felvételt a lányáról, melyen gyönyörűen elénekelt egy Beatles-dalt. Nagy öröm számomra, hogy van igény a jó zenére az egészen fiatalok között is. De hogy személyes példát hozzak: életem egyik legnagyobb élménye volt, amikor 1983-ban vendégművészként csatlakozhattam az LGT-hez az angliai turnéjukon, és együtt zenélhettem a példaképeimmel. Előtte az én zenekarom, a Láma együttes volt az LGT előzenekara, és bejártuk velük az egész országot. Fantasztikus volt. Annyira gyorsan múlik az idő, szívesen visszaforgatnám legalább nyolc évvel. De azt hiszem, ez nem a megfelelő témája egy interjúnak, hiszen az idő múlásával nincs mit kezdeni. 

- Mit gondol, hogyan fest majd a magyar könnyűzene nyolc év múlva? 

GP: A trendek változása érezhető. Az igazi művész belülről motiválódik, és valamilyen módon küldetésének érzi, hogy jó irányba folytatódjon a zene. Manapság a legnagyobb problémát a prozódiában látom. A magyar nyelv ilyen értelemben nagyon érzékeny, hiszen mindig a szó elején van a hangsúly. Ezt a szabályt napjainkban sokszor áthágják előadók, melynek következtében egy nyakatekert, élvezhetetlen végeredmény születik: többek között gyakran nem lehet érteni a szöveget. Az én értékrendemben ez egy rendkívül fontos kérdés, ezért azon dolgozom, hogy okítsam a fiatalokat: mitől elviselhetetlenül rossz egy szöveg, és mitől jó. Ördögh István