Új képzések a gimnáziumban
Nyílt napokat tartottak a Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium és Kollégiumban a hét elején. A középiskola három napon keresztül fogadta a továbbtanulás előtt álló általános iskolásokat. - Mindenképpen ebbe a gimnáziumba szeretnék jönni nyolcadik után, mert közel van és nem kell bejárnom más városba - mondta Hegedűs Emília, a Kazinczy iskola nyolcadikosa.
- Az általános tantervű osztályba fogok jelentkezni, aztán később magyar fakultációra szeretnék járni, mert az a tervem, hogy érettségi után szeretnék egyetemre menni és magyartanárnak tanulni. A diákok rövid tájékoztatás után különböző tanórákon is részt vehettek. - Én matek és testnevelés órákon voltam és nagyon tetszett mind a kettő - mondta Kopriva Dániel, aki szintén a Kazinczyba jár.
- A tesiórán kosaraztak a gimisek és nagyon jó volt, ahogy a tanár tanította őket, a matekórán meg csoportokban dolgoztak és mi is becsatlakozhattunk, mi is részt vehettünk az órai munkában. A gimnáziumban ebben a tanévben három osztály indult, egy hatosztályos, egy általános tantervű - emelt matematika, digitális kultúra - és egy emelt angolos osztály. A következő tanévre újdonságokkal is készül az Eötvös. - Két új képzésre jelentkezhetnek a mostani nyolcadikosok - tudtuk meg Bakos Viktortól, a gimnázium főigazgatójától.
- A már meglévő képzéseink mellett emelt biológia-kémia tagozattal és egy olyan általános tantervű osztállyal bővül a repertoárunk, ami gazdasági orientációval egészül ki. Ezek négy évfolyamos képzések, de természetesen megmarad a hatosztályos képzésünk is, azt is elindítjuk jövőre. A gazdasági orientációt azoknak a gyerekeknek ajánljuk, akik a gazdasági pályák felé kacsintgatnak, érdekli őket mondjuk a közgazdaságtan.
A biológia-kémia tagozatra azoknak a tanulóknak a jelentkezését várjuk, akiket érdekel az egészségügy, vagy a vegyipar, és a későbbi továbbtanulásnál olyan szakmában gondolkodnak, mint orvos, gyógyszerész, pszichológus vagy akár vegyészmérnök. Akik úgy döntenek, hogy ez utóbbit választják azoknak a központi írásbeli felvételi mellett szóbelizniük is kell a 7. és a 8. osztályos kémia és biológia tananyagából. Aki gimnáziumban szeretne továbbtanulni, annak mindenképpen meg kell írnia a központi felvételi vizsgát, amire december 1-ig lehet jelentkezni.
ema
PDF archivum
-
2026.01.15
2026.3 hét - 2026. január 16. -
2026.01.08
2026.1-2. hét - 2026. január 9. -
2025.12.18
2025.51-52. hét - 2025. december 19. -
2025.12.12
2025.50. hét - 2025. december 12. -
2025.12.04
2025.49. hét - 2025. december 5.