Tízmillió a mentőállomásra
A képviselő-testület 10 millió forintos támogatást nyújt a Tiszaújvárosi Mentőállomás energetikai felújításához. Az „Életmentés Alapítvány Borsod- Abaúj-Zemplén Megye" kuratóriumi elnöke kereste meg önkormányzatunkat azzal, hogy a Tiszaújvárosi Mentőállomás épületén energetikai felújítást szeretnének végezni az energiaköltségek csökkentése, valamint a mentősök munkahelyi körülményeinek javítása érdekében. Előzetesen egyeztetést folytattak a mentőállomás vezetőjével az épület állapotáról, mely alapján a homlokzat szigetelését, színezését, valamint a tető szükségszerű átalakítását végeznék el.
Erre tekintettel, az alapítvány elnöke azt kérte, hogy amennyiben Tiszaújváros költségvetése lehetővé teszi, támogassa az alapítványt annak érdekében, hogy a mentőállomás épületének energetikai felújítása megvalósulhasson. A Polgármesteri Hivatal illetékes osztályának képviselője a magasépítési műszaki ellenőrrel együtt helyszíni bejárást tartott és megállapította, hogy a felújítás szükségszerű, az épület nyílászáróit évekkel ezelőtt kicserélték, nemrégiben pedig kondenzációs kazánt telepítettek, de az épület homlokzati szigetelése elmaradt. A megnövekedett gázár miatt indokolt a felújítás elvégzése. A mentőállomás épülete az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kezelésében van, az alapítvány egyeztetett velük is és a szóbeli hozzájárulást meg is kapták a munkálatok elvégzéséhez, illetve az OMSZ vállalta, hogy amennyiben további kiegészítő munkálatok szükségesek, annak költségét finanszírozza. A képviselő-testület - egyetértve a céllal - az épület energetikai felújításához 10 millió forint felhalmozási célú támogatást szavazott meg.
PDF archivum
-
2026.09.03
2026. 36 hét - 2026. szeptember 4. -
2026.08.27
2026. 35 hét - 2026. augusztus 28. -
2026.08.18
2026. 34 hét - 2026. augusztus 18. -
2026.08.13
2026. 33 hét - 2026. augusztus 14. -
2026.08.06
2026. 32 hét - 2026. augusztus 7.