Tiszaújvárosi gyökerű fotóst díjaztak
Május 6-án Budapesten, a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban nyílt meg a magyar fotográfia egyik legjelentősebb éves tárlata, a 43. Magyar Sajtófotó Pályázat díjazott alkotásaiból összeállított kiállítás. A tárlaton egy tiszaújvárosi származású fotográfus, Kovács Attila - szakmai nevén Kovács G. Attila - az Emberábrázolás kategória 1. díját nyerte el. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége Fotóriporterek Szakosztálya által meghirdetett 43. Magyar Sajtófotó Pályázatra 282 fotográfus 2566 pályaművel, összesen 7438 képpel nevezett. A nemzetközi zsűri tagjai - Szlukovényi Tamás, Adrian Evans, Petr Mlch, Radu Sigheti és Szarka Klára - a 2024-es év legjobb magyar sajtófotóit értékelték. Kovács G. Attila, aki a tiszaújvárosi és egri tanulmányait követően a Dunakanyarban dolgozott művelődési ház vezetőként és újságíróként, ma művészeti alkotófórumok szervezőjeként, valamint szabadúszó fotográfusként tevékenykedik Magyarországon és Ausztriában.
A 43. Magyar Sajtófotó Pályázatra nevezett Rubik Ernő című portréja (képünkön) az Emberábrázolás kategória győzteseként kapta meg az 1. díjat. A felvétel a Rubik-kocka 50. évfordulójához kapcsolódó „50 Years of Twists and Turns" című eseményhez készült, amelyet a Collegium Hungaricum Wien és a bécsi Museum für angewandte Kunst közösen rendezett. A portrét azonban Magyarországon készítette el a fotográfus, a jubileumi év alkalmából a 80 éves Rubik Ernőről. A kiállításmegnyitó egyik különleges momentuma volt, hogy Rubik Ernő személyesen mondott köszöntőt.
A szervezők meglepetéseként a díjnyertes fotó aláírt, bekeretezett példányát ajándékba kapta a portré készítőjétől. A kép néhány hónappal korábban a National Geographic Magyarország válogatásában is megjelent, amely a világ öt kontinensének fotográfusaitól összeállítva mutatta be 2024 legfontosabb történeteit. A 43. Magyar Sajtófotó Kiállítás 2025. augusztus 31-ig látogatható a budapesti Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban. Ezzel párhuzamosan a tárlat vándorkiállítás formájában az év végéig Magyarország több nagyvárosában is megtekinthető lesz.
PDF archivum
-
2026.01.15
2026.3 hét - 2026. január 16. -
2026.01.08
2026.1-2. hét - 2026. január 9. -
2025.12.18
2025.51-52. hét - 2025. december 19. -
2025.12.12
2025.50. hét - 2025. december 12. -
2025.12.04
2025.49. hét - 2025. december 5.