Sokrétű történet Vizi Dáviddal

A gyerekvállalás dilemmáit körbejáró színdarabbal tér vissza a Derkovits Művelődési Központ színpadára február 20-án Vizi Dávid. A Katona József Színházat immáron hat éve erősítő, egykori Eötvös-diák társulatbeli kolléganőjével, Pálos Hannával kelti életre Duncan Macmillan Lélegezz című drámáját. Hazalátogatásával kapcsolatos érzéseiről és a produkcióról kérdeztük Dávidot. 

- Hogyan várja február 20-át? 

- Nagyon régen jártam Tiszaújvárosban, úgyhogy már akkor izgatott lettem egy kicsit, amikor körülbelül két hónappal ezelőtt felmerült: megyünk majd. Igazán szép emlékek fűznek Tiszaújvároshoz, hiszen a színészi pályám ott kezdődött. Boldogan gondolok vissza a Club '96-ban töltött időszakomra, arra a közösségre, ami ott kialakult, és amire Olasz Gyula bácsi mindig rendkívül figyelt. Nagyon sok mindent köszönhetek a tiszaújvárosiaknak, tehát egy picit megható is, hogy hamarosan visszalátogatok. Jó lesz megint egy kicsit megmutatni magamból valamit otthon, és kíváncsi vagyok, milyennek látnak majd mindazok, akik ismerték a gimnazista Vizi Dávidot. Na meg arra is, hogy mennyit változott a város, amióta utoljára láttam. 

- A Lélegezz című produkciót hozzák el nekünk, miként vált a történet részesévé? 

- Ezt a darabot 2017-ben mutatták be a Katona József Színházban, akkor még Pálos Hanna és Nagy Ervin szereplésével. 2020-ban Nagy Ervin úgy döntött, szabadúszó lesz, és felkértek, hogy vigyem tovább a karakterét ebben a történetben. A Lélegezz című előadást 112 alkalommal láthatták a teátrumban, ebből nagyjából harmincat én játszottam le. Miután levették a műsorról, Hannával úgy éreztük, van még a produkcióban elegendő potenciál a folytatáshoz, Orlai Tibor pedig örömmel fogadta a megkeresésünket. 

- A Föld megóvásán túl milyen kérdéseket tárgyal még az előadás? 

- Nem vagyok biztos abban, hogy a bolygónk védelme a produkció elsődleges mondanivalója. Sokkal inkább a gyerekvállalás kérdéskörére és a párkapcsolati nehézségekre fókuszál a férfi és a nő beszélgetése. Az előadás bemutatja, hogyan zavarja meg mindkét fél életét a gyerekvállalás gondolata, már abban a pillanatban, hogy elkezdenek beszélni erről. 

- Mitől különleges a darab? - Noha az előadás díszlete csupán egy pad, mégis rengeteg helyen játszódik. A rendező, Forgács Péter a szereplőkkel együtt egy remek formát talált ki a helyszínváltozások érzékeltetésére és összességében egy nagyon jó módot a történet elmesélésére. 

- Kiknek szólhat a produkció?

- Nagyon széles közönséget érinthet meg. A fiatalok - akikben a koruknál fogva felmerülhetnek hasonló kérdések - abszolút mennek ezzel a történettel, az idősebb generáció tagjai pedig szerintem mosolyogva tekintenek vissza a saját életükre, amikor megnézik a produkciót, mert ráismerhetnek olyan dolgokra, amelyek hajdanán velük is megtörténtek. Kíváncsi vagyok, hogy a tiszaújvárosiak miként fognak reagálni az előadásra, mert kaptunk már nagyon érdekes visszajelzéseket. 

- A nézőknek lesz alkalmuk váltani néhány szót önökkel? 

- Budapestről érkezünk, az előadás után pedig indulnunk kell vissza, mert Hannának van egy kisfia, az autóút pedig elég hosszú ahhoz, hogy sietve érjen haza a kicsi lefektetésére. De igen, azért igyekszünk majd maradni még egy picit, hogy beszélhessünk. 

Ördögh István

0
Dobogós a könyvtár
Lehmann Csongor futóversenyt nyert

Kapcsolódó hozzászólások