Sikerrel dacoltak a DEAC-cal

LABDARÚGÁS. Az NB III Északkeleti csoportjának 14. fordulójában a debreceni egyetemista klub ellen idegenben lépett pályára a Termálfürdő FC Tiszaújváros. Vitelki Zoltán együttese nyert, és ezzel a sikerrel immár az 5. helyen áll a pontvadászatban. Legutóbb 2019 márciusában nyert vendégként az újvárosi csapat a DEAC ellen, és azóta is csak egy hazai meccsen tudott az egyetemi csapat fölé kerekedni. A csapatot a szezonban egyébként is a Janus-arcúság jellemzi, hiszen egy-egy siker után rendre vereség következik. 

Most két győzelmet követően a papírforma debreceni győzelmet ígért. Ennek megfelelően hazai rohamokkal indult a találkozó, két alkalommal is a kapu torkából vágták ki a labdát a vendégvédők. A 13. percben Soltész volt szabálytalan a 16-oson belül, amiért a játékvezető tizenegyest ítélt. A büntetőt Nagy D. magabiztosan lőtte a hálóba, 0-1. A bekapott gól után nagyon igyekeztek a hazaiak, a 28. percben Korhut lőtt távolról, alig ment mellé, majd Sándor Tamás beadásáról maradtak le a DEAC csatárok. 

A házigazdák mezőnyfölénye meddőnek bizonyult. A 44. percben Trencsényi és Varjas csúszott össze a tizenhatoson belül, a bíró a büntetőpontra mutatott. Ismét Nagy D. állt a labda mögé és ezúttal sem kegyelmezett, 0-2. A második félidő elején egy újvárosi kontra végén Tóth Á. védte bravúrral Varjas közeli lövését. Sorra dolgozta ki helyzeteit a DEAC, de ezek rendre kimaradtak. A 62. percben Vincze próbált menteni, de olyan rosszul találta el a labdát, hogy az lábáról a debreceni kapuba került, 0-3. A debreceniek támadtak, volt néhány lehetőségük, de vagy Herceg védett, vagy nem találták el a kaput. A Vitelki csapat ezzel a győzelmével 23 ponttal az 5. helyen áll és várja a november 12-én, vasárnap 13 órakor kezdődő Sényő ellenei hazai mérkőzést. 

DEAC - Tiszaújváros 0-3 (0-2) Debrecen 150 néző. V.: Nagy A. 

DEAC: Tóth D. - Korhut, Sándor T., Wente (Toboy, 46.), Trencsényi (Papp G., 58.), Bényei B., Szabó L. (Batta, 63.), Vincze (Herczku, 67.), Soltész, Lakatos B., Tóth S. (Virág, 73.). Vezetőedző: Urbin Péter. Termálfürdő FC Tiszaújváros: Herceg - Ivánka, Tóth B., Oláh B. (Garda, 55.), Bussy (Lehóczki, 58.), Vitelki B., Farkas M., Tóth S., Papp F., Varjas L., Nagy D. (Vajda (80.). Vezetőedző: Vitelki Zoltán. Urbin Péter: Az egész meccsen végig nagy fölényben futballoztunk, sok helyzetünk és lövésünk volt. Amíg 18-20 helyzetből és lövésből nem tudunk gólt lőni, addig nem lesz más eredmény, mint a vereség. Vitelki Zoltán: Utoljára 2019. március 3-án fordult az elő, hogy úgy érkezett a csapat Debrecenbe, hogy a tabellán előkelőbb helyet foglalt el a Tiszaújváros, mint a hazai csapat. Akkor nyert a Tiszaújváros. Most is ugyanez volt a helyzet, és nyertünk is. Be kell vallani, néha szerencsénk is volt, de olyan önfeláldozóan segítettük ki egymást, hogy öröm volt nézni. Nagyon masszívan, az előre megbeszéltek szerint, higgadtan és nagy önbizalommal játszottunk. Olyannyira szimpatikusan játszottunk, hogy egy szurkoló még Lehóczki Balázs mezét is elkérte. 

Nagyon nagy gratuláció mindenkinek! 

0
A lányok, a lányok, a lányok angyalok
Egy fejben elment meccs

Kapcsolódó hozzászólások