Pólyáskorától egyszer sem hiányzott

Lehmann Bence a tiszaújvárosi világkupa indulásának évében, 1997-ben született és már pólyásként ott volt az első versenyen. Ezt a jó szokását mind a mai napig megtartotta, eddig egyszer sem hiányzott a város legnagyobb triatlon fiesztájáról. Szurkoló volt, majd versenyző, napjainkban pedig szakmai segítőként részese a nagy menetelésnek. Az élversenyzői pályafutását idén befejező sportemberrel saját világkupás történetének legfontosabb részleteit elevenítettük fel. - Nehéz elfogulatlanul nyilatkoznom a tiszaújvárosi világkupáról, meg erről az egész programsorozatról, ami körülöleli - kezdte beszélgetésünket Lehmann Bence.

- Ezt rengeteg tényező alakította így. Csak hogy párat említsek, eleve a világkupával egy évben születtem, és pólyásként már kint voltam az első versenyen, mely azóta is sokszor téma egy-egy beszélgetésen. Emellett gyerekkorom óta - szüleimnek köszönhetően - meglehetősen közel vagyok a triatlonhoz, a szervezés folyamatához. Az évek során láttam edzeni az akkori nagyokat, azt, hogyan készülnek erre a versenyre. Nagyon sok szállal kötődöm a Márkus-családhoz is, hiszen miután egyéves koromban ide költöztünk Budapestről, a tiszaújvárosi világkupa megálmodója és a magyar triatlon egyik legfontosabb alakja, Dr. Márkus Gábor és felesége, Judit néni amolyan helyi nagyszülőként funkcionált nálunk. 

Fiatal koromban csupa élmény volt kijárni minden nap, kint lehettünk estig a koncerteken, aztán a hét végén pedig jött a nemzetközi fő esemény, amit egész évben vártam. Ezután versenyzőként kicsit keretek közé szorultam, hiszen nem maradt akkora szabadságom, mint azelőtt. A versenyeim miatt nem tudtam élvezni a programokat, nem volt lehetőség a téren múlatni az időt, a kötelező programok és a pihenés miatt. Ma is hasonlóan élem meg ezt a triatlonos fesztivált, mint gyerekkoromban. Kicsit ünnepi hangulata van számomra, olyan emberekkel tölthetem az időmet, akiket szeretek, nem kell sietnem haza, azt hiszem, talán most élvezem a legjobban ezt a forgatagot, most értékelem leginkább, hogy ez van a mi városunkban, és most érzem, hogy milyen sokat jelent, szerintem mindannyiunknak

. - Melyek voltak számodra a legemlékezetesebb versenyek, pillanatok? 

- Versenyzőként először az utánpótlás gálán vehettem részt, ha jól emlékszem 2011- 2012 lehetett. Már ez is nagy élmény volt, hogy betétfutamon versenyezhetek itthon. Aztán először 2013-ban indultam a junior Európa-kupán, ahol rögtön sikerült a döntőbe jutnom. Emlékszem, hogy ennek nagyon örültem, teljesen felszabadultan tudtam versenyezni, tét nélkül. Később a világkupán is rajthoz álltam, ebből az időszakból a legmeghatározóbb, legerősebb élményem az atmoszféra. Hihetetlen volt úgy versenyezni, hogy mozgott alattunk a föld, amikor a kerékpáron és a futáson elhaladtunk a célegyenesben. Az utolsó rajt volt általában a miénk, és addigra ért ki minden szurkoló, szóval ezt mondanám nagyon erős élménynek. Illetve, ami még nagy buli volt, az esti, színpadi eredményhirdetés.

- Kik gyakorolták rád a legnagyobb hatást az itteni futamokon? 

- Minden versenyem emlékezetes volt Tiszaújvárosban. Régen azért, mert nagyon nagy neveket láthattam élőben versenyezni, mint például az olimpiai bajnok német Jan Frodeno, vagy a többszörös világbajnok, olimpiai ezüstérmes spanyol Javier Gomez. A Gyima becenéven ismert kazah világbajnokot, Dmitrij Gaag-ot, nagyon szerettem itthon nézni, mindig közönségkedvenc volt. Az, hogy az én városomban ilyen világsztárok versenyeztek, mindig arra motivált, hogy egyszer én is indulhassak a tiszaújvárosi viadalon. Később, amikor már versenyzőként vettem részt, szintén sok élménnyel gazdagodtam. A legemlékezetesebb pillanatokat olyan évekből tudok választani, amikor nem indultam. Ilyen, amikor 2005-ben Dimitry Gaag és Brad Kahlefeldt óriási vetődéssel ért célba, vagy Javier Gomez győzelmei. No és persze, hogy ne menjek messzire, az öcsémet, Csongort is felemelő érzés látni, amikor itthon győz. 

- Idén először már hivatalosan is a pálya szélén segíted klubtársaidat, a „négy tiszaújvárosi muskétást", Lehmann Csongort, Kiss Gergelyt, Kovács Gyulát és Sinkó-Uribe Ábelt. Melyek a fő feladataid? 

- Új még ez a szerep nekem, hogy a pálya másik oldalán vagyok, de egyre jobban élvezem és kezdek belejönni a dologba. A konkrét feladatokat majd a versenyt megelőző napokban leosztjuk édesapámmal, Lehmann Tiborral. Itthon viszonylag könnyű dolgunk van, elég csak a helyismeretünket említeni, ami mindenképpen előny az ellenfelekkel szemben. Minden viadalon a fő feladat: teljesen a sportoló alá dolgozni, hogy ő csak a versennyel foglalkozhasson. Ebben fogom segíteni a srácokat, főként Csongit. Ezenkívül vannak olyan apróságnak tűnő, de fontos feladatok is, mint például a bemelegítéshez szükséges cserekerékpár kihozása, a folyamatos jégpótlás, melyeket általában én „nyerek meg". Igyekszem a lehető legjobban végezni a dolgomat, bízva abban, hogy vasárnap délután együtt örülhetünk majd az újabb sikereknek.